Ferenc pápa a napi első olvasmányról (1Sám 24,3–21) elmélkedett, amely leírja, hogyan lohad le Saul féltékenysége Dávid iránt.

A király féltékenysége a fiatalok győzelmi énekéből ered, amelyet Saulnak zengenek, aki megölt ezer ellenséget, míg Dávid viszont tízezret. Így lobban fel a féltékenység nyugtalansága, amely mint a szú belülről rágja az embert. Saul elindul a hadsereggel, hogy megölje Dávidot. A féltékenység bűn, ami miatt ölni akar az ember. A Szentatya figyelmeztetett: „Mondhatja valaki: »Igen, féltékeny vagyok, de nem vagyok gyilkos.« Most nem, de ha folytatod ezt a belső harcot a másikkal, rosszul végződhet. Ugyanis könnyedén gyilkolhatunk a nyelvünkkel, a rágalmazással.”

A féltékenység azáltal nő, hogy magunkban párbeszédet folytatunk, és a dolgokat a féltékenység szemüvegén keresztül szemléljük. „Magunkban pletykálgatunk.” A féltékeny ember képtelen meglátni a valóságot. Saul is odáig jutott, hogy a féltékenység elhitette vele: Dávid gyilkos, egy ellenség.

„Mi is, amikor az irigység, a féltékenység feltámad bennünk, ugyanezt tesszük!” – figyelmeztetett a pápa. Ha így érzünk, gondolkodjunk el: Miért tartom elviselhetetlennek ezt az embert? Vagy miért nem akarom látni sem a másikat? Gondoljuk végig, hogy miért! A választ keresve rájöhetünk, hogy mindaz, amit gondolunk a másikról, csak fantáziánk szüleménye.

Isten kegyelme az, amikor a féltékeny ember szembesül a valósággal, mint ahogy Saullal is történt: a féltékenység kipukkad, mint egy szappanbuborék, mert a féltékenységnek és az irigységnek nincs belső szilárdsága – mutatott rá Ferenc pápa.

Saul üdvössége Isten szeretetének köszönhető, aki korábban azt mondta neki, ha nem engedelmeskedik, akkor elveszi tőle országát, de Isten jót akart neki. Így megadta neki a valóság meglátásának kegyelmét.

Saul bemegy egy barlangba, hogy elvégezze a dolgát, ahol Dávid és emberei rejtőztek. Dávidnak azt javasolják a barátai, éljen az alkalommal, és ölje meg a királyt, de ő ellenáll: „Nem emelhetem kezemet ellene, hiszen ő az Úr felkentje!” A barlang sötétjében csak levágja Saul köntösének csücskét, és magával viszi.

Ezt követően Dávid kilép a barlangból, és tiszteletteljesen fordul Saulhoz. Felteszi neki a kérdést: „Miért hallgatsz azoknak a szavára, akik azt beszélik, hogy Dávid rosszat forral ellened?” Megmutatja neki köntöse levágott csücskét, és azt mondja: „Megölhettelek volna, de nem tettem meg.” Ezzel kipukkasztja Saul féltékenységének szappanbuborékát. Saul felismeri Dávidot mint fiát, és visszatér a valóságba.

„Kegyelemnek tekinthetjük, amikor az irigy, féltékeny ember szembesül a valósággal. Tekintsünk magunkba, amikor ellenszenvet érzünk valaki iránt. Tegyük fel magunknak a kérdést: Mi van bennem? A féltékenység szúja rág, mert van valamije, ami nekem nincs, vagy rejtett harag működik bennem?” A pápa azt tanácsolta, óvjuk meg szívünket „a magunkban pletykálástól”, ami miatt valótlanságokat gondolunk a másikról. Amikor pedig valaki megrágalmaz valakit előttünk, akkor értessük meg vele, hogy az irigység és a féltékenység beszél belőle.

Figyeljünk oda erre, mert ez a szú behatol mindannyiunk szívébe, és arra késztet, hogy rosszul ítéljük meg az embereket, versengjünk velük. Ez aztán odavezet, hogy leselejtezzük az embereket, és háború robban ki a családban, a közösségben, a munkahelyen. Mindennek az eredete az irigység és a féltékenység.

„Kérjük az Úrtól a kegyelmet, hogy olyan áttetsző szívünk legyen, mint Dávidnak! Ez a tiszta szív csak az igazságot és a békét keresi. Barátságos szív ez, amely nem akar gyilkolni” – zárta péntek reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír