A Szentatya január 30-án a VI. Pál csarnokban tartotta meg szokásos szerda délelőtti általános fogadását. Nem katekézist tartott, hanem visszatekintett a néhány nappal ezelőtti panamai apostoli útjára, és felidézte annak legfontosabb programjait, találkozásait.

Ferenc pápa beszédének teljes fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma a néhány napja Panamában tett apostoli utamról szeretnék beszámolni. Kérlek benneteket, hogy velem együtt adjatok hálát az Úrnak ezért a kegyelemért, amelyet az Úr az Egyháznak és annak a drága ország népének akart adni.

Köszönetet mondok Panama elnökének, a többi állami vezetőnek, a püspököknek, és köszönetet mondok az összes önkéntesnek – nagyon sokan voltak – a meleg, családias fogadtatásért. Ugyanezt tapasztaltuk azoknál az embereknél is, akik mindenütt nagy hittel és lelkesedéssel futottak üdvözölni bennünket. Egy dolog, ami nagyon szíven ütött: az emberek felemelték gyermekeiket. Amikor elhaladt a pápamobil: mindenki gyermekével a karján; felemelték őket, mintha csak azt mondanák: „Itt van az én büszkeségem, itt van az én jövőm!” És felmutatták gyermekeiket. Rengetegen voltak! Gyermekükre büszke apák és anyák. Arra gondoltam: mekkora méltóság van ebben a mozdulatban, és mennyire sokatmondó ez a demográfiai tél számára, amelyet Európában megélünk! Annak a családnak a büszkeségét gyermekei adják. A jövő biztosítékai a gyermekek. A demográfiai tél, gyermekek nélkül, kemény!

Az út indítéka az ifjúsági világtalálkozó volt, mindenesetre a fiatalokkal való találkozásokat átszőtték az ország valóságával való további találkozások: az állami vezetőkkel, a püspökökkel, a fiatal fogvatartottakkal, a megszentelt személyekkel és egy családias otthonban élőkkel. Minden olyan volt, mint amit „megfertőzött” és „átjárt” a fiatalok vidám jelenléte: ünnep számukra és ünnep Panamának, de egész közép-Amerikának is, mely sok drámától szenved, reményre, békére és igazságosságra szomjazik.

Az ifjúsági világtalálkozót megelőzte az őshonos és afro-amerikai népesség ifjúságának találkozója. Szép gesztus: ötnapos találkozót tartottak az őshonos és afrikai leszármazású fiatalok. Nagyon sokan élnek közülük abban a térségben. Ők nyitották meg a világtalálkozó kapuját. Ez fontos kezdeményezés, amely még jobban megmutatta a Latin-Amerikában élő Egyház sokszínű arcát: Latin-Amerika mesztic. Aztán a csoportok érkezésével az egész világról kialakult az arcok és nyelvek nagy szimfóniája, mely jellemző jegye ennek az eseménynek. Látni, ahogy az összes zászló együtt vonul és táncol  a találkozásnak örülő fiatalok kezében: ez egy prófétai jel, mely szembefordul a konfliktust szító nacionalizmusok szomorú trendjével, melyek falakat emelnek, és bezárkóznak az egyetemesség, a népek közötti találkozás elől. Ez annak a jele, hogy a fiatal keresztények a béke kovászai a világban.

Ennek az ifjúsági világtalálkozónak erős máriás jellege volt, mert jelmondata az a mondat volt, amelyet Mária az angyalnak mondott: „Íme, az Úr szolgálója, történjék velem szavad szerint” (Lk 1,38). Erős benyomást tett rám, amikor hallottam ezeket a szavakat kimondani az öt földrész fiataljainak képviselőitől, és főképp látni, ahogy ezek a szavak átütnek arcukon. Amíg lesznek olyan nemzedékek, amelyek képesek azt mondani Istennek, hogy „íme, itt vagyok”, addig lesz jövő a világban.

Az ifjúsági világtalálkozókhoz mindig hozzátartozik a keresztút. Az együtt járás Máriával Jézus mögött, aki viszi a keresztet, a keresztény élet iskolája: ott tanulja meg az ember a türelmes, hallgatag, konkrét szeretetet. Megvallom nektek, én nagyon szeretek keresztutat járni, mert az együtt járás Máriával Jézus mögött. Hogy bármikor végezhessem, mindig magamnál tartok egy kis hordozható keresztutat, amelyet egy igen apostoli lelkületű személy ajándékozott nekem Buenos Airesben. És amikor időm van, előveszem, és járom a keresztutat. Ti is járjátok a keresztutat, mert az Jézus követése Máriával, a kereszt útján, amikor ő életét adta értünk, a mi megváltásunkért. A keresztúton megtanuljuk a türelmes, hallgatag, konkrét szeretetet. Panamavárosban a fiatalok Jézussal és Máriával hordozták megannyi – Közép-Amerikában ás az egész világon – szenvedő testvérük súlyát. Köztük van sok olyan, akik a rabszolgaság és a szegénység különböző formáinak áldozatai. Ehhez kapcsolódóan nagyon jelentős momentum volt a bűnbánati liturgia, amelyet egy a fiatalkorú fogvatartottak javító nevelésével foglalkozó házban tartottam, és a látogatás az „Irgalmas Szamaritánus” Otthonban, amely AIDS-betegekkel foglalkozik.

Az ifjúsági világtalálkozónak és az utazásnak a csúcspontja az imavirrasztás és a mise volt a fiatalokkal. A virrasztáson – azt a területet teljesen megtöltötték a fiatalok, akik részt vettek a virrasztáson, aztán ott aludtak, és reggel nyolckor részt vettek a misén –, tehát a virrasztáson élő párbeszéd jött létre az összes fiatallal, akik lelkesek, de az elcsöndesedésre és mások meghallgatására is képesek voltak. A lelkes ünneplésből átléptek a csöndes hallgatásba és imádságba. Mária alakját állítottam eléjük, aki a maga kicsinységében mindenki másnál jobban „befolyásolta” a világ történelmét: „Isten influencerének” neveztük. Az ő igenében tükröződött néhány fiatal szép és erős tanúságétele. Vasárnap reggel, a nagy, záró eucharisztikus ünneplésen a feltámadt Krisztus, a Szentlélek erejével, ismét szólt a világ fiataljaihoz, és arra hívta őket, hogy a „mában” éljék meg az evangéliumot, mert a fiatalok nem a „holnap”, nem, ők a „ma” a „holnap” számára. Ők nem a „köztes idő”, hanem ők az Egyház és a világ „mája” és „mostja”. A felnőttek azon felelősségére is utaltam, hogy az új nemzedékeknek ne kelljen nélkülözniük az oktatást, a munkát, a közösséget és a családot. Ez mindennek a kulcsa a mai világban, ezek nem hiányozhatnak! Az oktatás, a nevelés. A munka: milyen sok fiatalnak nincs munkája! Közösség: elfogadva, befogadva kell érezniük magukat a családban, a társadalomban.

Különös vigaszt nyújtott nekem az összes közép-amerikai püspökkel való találkozás. Közösen engedtük, hogy tanítson bennünket a szent püspöknek, Óscar Romerónak az életpéldája, hogy egyre jobban megtanuljunk „együttérezni az Egyházzal” – ez volt püspöki jelmondata –, közel állva a fiatalokhoz, a szegényekhez, a papokhoz, Isten hűséges, szent népéhez.

Erős szimbolikus értéke volt a panamavárosi Santa Maria La Antigua felújított székesegyház oltárának felszentelésének. A felújítás miatt hét évre bezárták a templomot. A visszanyert szépség jele, Isten dicsőségére és népének hite és ünneplése számára. A krizma, amellyel az oltárt felszenteljük, az ugyanaz, amellyel megkenjük a keresztelendőket, a bérmálkozókat, a papokat és a püspököket. Kívánom, hogy az Egyház családja Panamában és az egész világon nyerjen a Szentlélektől mindig új termékenységet, hogy folytatódjon és terjedjen a fiataloknak, Jézus Krisztus misszionárius tanítványainak zarándoklata a földön.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír