A napsütötte Szent Péter téren tartotta meg Ferenc pápa a karácsony előtti utolsó katekézisét az általános kihallgatás során. A múlt heti bevezető után, amikor az októberi családszinódust értékelte, most új sorozatot kezdett.

 

„A közelmúlt püspöki szinódusa a családról az első állomása volt egy olyan útnak, amely a jövő év októberében ér véget egy másik szinódusi közgyűléssel, ami a »Család hivatása és küldetése az egyházban és a világban« témával foglalkozik. Ezt az utat imádsággal és megfontolással kell kísérni, ami az egész egyház feladata. Azt szeretném, hogy a következő elmélkedések ehhez az úthoz illeszkedjenek. Ezért úgy döntöttem, hogy ebben az évben veletek együtt gondolkodom a családról, Istennek erről a nagy adományáról, amit kezdettől fogva a világnak adott, amikor Ádámot és Évát megbízta, hogy szaporodjanak, és töltsék be a földet. Jézus az evangéliumban megerősíti ezt az adományt.”

Karácsony közelsége nagy fényt vet erre a titokra – folytatta a pápa. Isten Fiának megtestesülése a férfi és a nő egyetemes történetének új kezdetét nyitja meg. Ez az új kezdet pedig egy családban történik meg Názáretben. Jézus egy családban született. Jöhetett volna látványos módon, mint egy harcos, mint egy császár, de nem: egy családnak a fiaként jön el. Ez fontos, szemléljük a jászolban ezt a szép jelenetet! Isten úgy döntött, hogy egy emberi családban születik meg, melyet ő maga formált, valahol a Római Birodalom határszélén, egy félreeső falucskában. Nem Rómában, a birodalom fővárosában, nem egy nagyvárosban, hanem egy szinte láthatatlan, sőt rosszhírű peremvidéken. Az evangéliumok is szinte szólásmondásként említik: „Jöhet-e valami jó Názáretből?” (Jn 1,46). A világ számos részén talán még ma is így beszélünk, amikor egy nagyvárosnak a peremkerületéről van szó. Nos, éppen ott, a nagy birodalom peremén vette kezdetét a legszentebb és legjobb történet, Jézus története az emberek között! És ott volt ez a család.

Harminc évig maradt Jézus ezen a peremvidéken – hangsúlyozta Ferenc pápa. Lukács evangélista úgy foglalja össze ezt az időszakot, hogy „alávetette magát (anyjának és atyjának)”. Mondhatná valaki: Igen ám, de az Isten, aki a megszabadításunkra jött, elvesztegetett harminc évet egy rosszhírű peremvidéken! Igen, de ő akarta ezt. Jézus útja a családban megtett út volt. „Anyja megőrizte mindezeket a dolgokat a szívében, Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban Isten és az emberek színe előtt” (Lk 2,51–52). Szó sem esik csodáról vagy gyógyításról, tanításról – ebben az időben egyáltalán nem tanított –, vagy a hozzá tóduló tömegről. Názáretben látszólag minden „rendben” történik, egy hívő és dolgos zsidó család szokásai szerint. Dolgoztak, az anya főzött, elvégzett minden házimunkát, kivasalta az ingeket… Tette az anyák dolgát. Az apa asztalosként dolgozott, erre tanította fiát. Harminc éven át. De mekkora időpocsékolás ez, atyám! Az Isten útjai titokzatosak. Ami ott fontos volt, az a család! Nagy szentekből állt: Mária, a legszentebb asszony, szeplőtelen, és József, az igaz ember… A Család! – emelte ki katekézisében Ferenc pápa.


Biztosan meghatódnánk a történettől, ahogy a serdülő Jézus szembenézett a vallási közösség eseményeivel és a társadalmi élet elkötelezettségeivel; ahogy ácslegényként Józseffel együtt dolgozott, ahogy sajátos módon részt vett az Írások meghallgatásában, a zsoltárimádkozásban, és a mindennapi élet megannyi szokásos dolgában. Az evangéliumok a maguk visszafogottságában nem említenek semmit Jézus ifjúkoráról, rábízzák ezt a feladatot szeretetteli képzeletünkre. A művészet, az irodalom, a zene járta be a képzeletnek ezt az útját. Bizonyára nem nehéz elképzelni, ahogy az anyák megérezhették Máriának a fia iránti törődő szeretetét. És az apák mennyi mindenről tudomást szerezhettek József, az igaz férfi példájából, aki életét arra áldozta, hogy eltartsa és védelmezze gyermekét és jegyesét – a családját – főként a nehéz helyzetekben. Nem is beszélve arról, hogy a gyerekek mennyi bátorítást nyerhettek volna az ifjú Jézustól, hogy megértsék legmélyebb hivatásuk ápolásának szükségét és szépségét, továbbá hogy merjenek nagyot álmodni.

Jézus ápolta a hivatását, amiért az Atyja elküldte őt. Soha nem keseredett el, hanem növekedett a bátorságban, hogy előbbre jusson a küldetésével. Bármely keresztény család – ahogy Mária és József tették – mindenekelőtt befogadhatja Jézust, hogy meghallgassa, beszéljen vele, vigyázzon rá, védelmezze, és együtt növekedjen vele, és így tegye jobbá a világot. Készítsünk helyet a szívünkben és a mindennapjainkban az Úrnak. Ezt tette Mária és József is, és egyáltalán nem volt könnyű nekik, mennyi nehézséggel kellett szembenézniük! Az övék nem egy színlelt család, nem egy irreális család volt.

A názáreti család kötelez bennünket, hogy felfedezzük a család, minden család hivatását és küldetését. És ami harminc év alatt Názáretben történt, az megtörténhet velünk is: a szeretetet, és nem a gyűlöletet honosítjuk meg, a kölcsönös szeretetet tesszük közössé, és nem a közömbösséget és az ellenségeskedést. Nem véletlen tehát, hogy a Názáret név jelentése „Az, aki megőriz”, miként Mária is, aki az evangélium szerint „megőrizte ezeket a dolgokat szívében” (Lk 2,19.51). Attól kezdve, valahányszor egy család megőrzi ezt a titkot, legyen akár a világ legszélén is, ott Isten Fiának a titka működésben van. Jön, hogy megváltsa világot. Ez a család nagy hivatása: helyet készíteni Jézusnak, aki eljön, befogadni Jézust a családba, a gyerekek, a férj, a feleség, a nagyszülők személyében. Jézus ott van. Fogadjuk be őt, hogy növekedjünk lelkileg ebben a családban. Az Úr adja meg ezt a kegyelmet a karácsony előtti utolsó napokban. Köszönöm – fejezete be katekézisét Ferenc pápa.

A katekézis után Ferenc pápa felhívással fordult a zarándokok felé, hogy imádkozzanak vele együtt az elmúlt napokban az ausztráliai Sydneyben és a pakisztáni Peshawarban történt embertelen terrorcselekmények áldozataiért. Az Úr fogadja be az elhunytakat békéjébe, erősítse a családtagjaikat, és térítse meg az erőszakhoz folyamodók szívét.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír