II. János Pál pápa üzenete

a megszentelt élet I. világnapjára

1997. február 2.

Tisztelt Püspöktestvéreim,
kedves Megszentelt Személyek!

1. A megszentelt élet napjának megünneplése, melyre első ízben február 2-án kerül sor, egyfelől segíteni kívánja az egész egyházat, hogy egyre jobban megbecsülje azoknak a személyeknek a tanúságtételét, akik az evangéliumi tanácsok megélésével Krisztus szorosabb követését választották, másfelől megfelelő alkalmat szeretne felkínálni a megszentelt személyeknek, hogy megújítsák szándékaikat és felélesszék magukban azokat az érzelmeket, amelyek új erővel tölthetik meg átadottságukat az Úrnak.

A megszentelt élet küldetése az egyház mai és jövőbeli életében, immár a harmadik évezred küszöbén, nemcsak azokat érinti, akik ezt a különleges karizmát megkapták, hanem az egész keresztény közösséget. A tavaly közzétett Vita consecrata kezdetű, szinódus utáni apostoli buzdításomban írtam: „Valóban, a megszentelt élet az egyház szívében helyezkedik el, és az egyház küldetését tekintve döntő jelentőségű, mert »a keresztény hivatás benső természetét jeleníti meg«, és a jegyes-egyháznak az egyetlen Jegyessel való egyesülésére irányuló törekvését fejezi ki” (3. pont).

A megszentelt személyekhez szólva szeretném újfent megismételni a felhívásomat, hogy bizalommal tekintsetek a jövőbe, számítsatok Isten hűségére és kegyelmének hatalmára, amely mindig új csodás dolgokat képes végbevinni: „Nemcsak dicsőséges történelmetek van, melyre emlékeznetek s melyről szólnotok kell, hanem egy még felépítendő nagy történelmetek is! Tekintsetek a jövőbe, amely felé a Szentlélek vezet titeket, hogy általatok még nagy dolgokat műveljen” (uo. 110).

A megszentelt élet napjának célja

2. A megszentelt élet napjának tehát hármas célja van: elsősorban annak a belső igénynek felel meg, hogy ünnepélyesebben dicsőítsük az Urat és adjunk hálát neki a megszentelt élet nagy ajándékáért. Ez az életforma ugyanis számtalan karizmával és az Isten országa ügyének teljesen átadott életek gyümölcseivel gazdagítja és táplálja a keresztény közösséget. Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy a megszentelt élet, mielőtt az ember elköteleződése lenne, felülről származó, az Atya kezdeményezéséből jövő ajándék, az Atyától, aki „különleges szeretettel és egy sajátos küldetésre való tekintettel vonzza magához teremtményét” (uo. 17). Az, hogy Isten ilyen különleges szeretettel tekint az emberre, mélyen megérinti a meghívott szívét, és a Szentlélek arra indítja, hogy Krisztus nyomába szegődjön, egy különleges követési módon, vagyis a tisztaság, a szegénység és az engedelmesség evangéliumi tanácsának vállalásával. Micsoda pompás ajándék!

„Mi lenne a világból, ha nem lennének szerzetesek?” – kérdezte joggal Szent Teréz (Libro de la vida, 32,11). Olyan kérdés ez, amely arra buzdít, hogy szüntelenül hálát adjunk az Úrnak, aki a Léleknek ezzel az egyedülálló ajándékával ma is lelkesíti és támogatja az egyházat felelősségteljes útján a világban.

3. A megszentelt élet napjának célja másodsorban annak elősegítése, hogy Isten egész népe jobban ismerje és becsülje a megszentelt életet.

Amiként a zsinat hangsúlyozta (vö. Lumen gentium, 44), és nekem is volt alkalmam kiemelni a már említett apostoli buzdításomban, a megszentelt élet „hűségesebben követi és az egyházban mindig láthatóvá teszi azt az életformát, amelyet Jézus – az Atya legtökéletesebb megszenteltje és misszionáriusa az ő országáért – magára vállalt, és az őt követő tanítványoknak javasolt” (22). A megszentelt élet tehát az ő Fiú-létének különleges és élő emlékezete, amely az Atyát választja egyetlen Szerelmének – íme a szüzessége; benne találja meg kizárólagos gazdagságát – íme a szegénysége; és az Atya akarata a tápláló „eledele” (vö. Jn 4,34) – íme az engedelmessége.

Ennek az életformának, melyet Jézus választott és különösképpen a megszentelt személyek jelenítenek meg, nagy jelentősége van az egyház számára, amely arra kapott meghívást, hogy minden tagjában ugyanezt az egészen Istenre irányult életet élje, követvén Krisztust a Szentlélek világosságában és erejében.

A sajátosan megszentelt élet a maga sokszínű kifejeződésében ily módon minden hívő keresztségi megszenteltségének szolgálatában áll. Az egyház, amikor szemléli a megszentelt élet ajándékát, akkor saját legbensőbb hivatására veti tekintetét, tudniillik arra, hogy egyedül az ő Urához tartozzon, és arra vágyjon, hogy szemében olyan legyen, „amelyen sem szeplő, sem ránc, sem egyéb efféle nincsen, hanem szent és szeplőtelen” (Ef 5,27).

Az, hogy külön napot szentelünk a megszentelt élet megünneplésére, jó alkalom lehet tehát arra, hogy Isten népének minden tagja alaposabban végiggondolja és megértse a megszentelt életre vonatkozó tanítást.

4. Harmadsorban a megszentelt élet napja közvetlenül a megszentelt személyeket érinti. Arra hívja őket, hogy közösen és ünnepélyesen köszönjék meg a csodákat, melyeket az Úr vitt végbe bennük, hívő tekintetükkel világosabban felfedezhessék életükben az isteni szépségnek a Lélek által kibocsátott sugarait, és elevenebb legyen bennük az egyházban és a világban betöltött helyettesíthetetlen küldetésük tudata.

A megszentelt személyeket, akik a világ gyakran zavaros és széteső életébe bekapcsolódva élnek és olykor a legnehezebb feladatok látják el, a megszentelt élet napjának ez az évenkénti megünneplése is segítheti abban, hogy visszataláljanak hivatásuk forrásaihoz, mérlegre tegyék életüket, és megerősítsék megszenteltségük melletti elköteleződésüket. Így örömmel képesek tanúságot tenni a legkülönbözőbb körülmények között élő férfiak és nők előtt, hogy az Úr a minden ember szívét betölteni képes Szeretet.

Valóban nagy szükség van manapság arra, hogy a megszentelt élet egyre jobban „örömtelinek és Szentlélekkel elteltnek” mutatkozzon, hogy küldetésének útjain új erőt merítve lendületesen járjon, és a megélt tanúságtétel révén hitelesnek bizonyuljon, minthogy „a mai embert inkább érdeklik a tanúk, mint a tanítók, és ha mégis hallgat a tanítókra, azért teszi, mert ők egyben tanúk is” (Evangelii nuntiandi, 41).

Az Úr Jézus templomban való bemutatásának ünnepe

5. A megszentelt élet napját annak az ünnepnek a keretében fogjuk ünnepelni, amely emlékezetünkbe idézi Mária és József Jézust bemutató mozdulatát a templomban, hogy „felajánlják az Úrnak” (Lk 2,22).

Az evangéliumnak ebben a jelenetében feltárul Jézusnak, az Atya megszenteltjének misztériuma, aki azért jött a világra, hogy hűségesen teljesítse Atyja akaratát (vö. Zsid 10,5–7). Simeon „világosságnak” nevezi a „népek megvilágosítására” (Lk 2,32), és prófétai szavakkal előre meghirdeti Jézus tökéletes önfelajánlását az Atyának, valamint végső győzelmét (vö. Lk 2,32–35).

Jézus bemutatása a templomban ily módon beszédes ikonja az élet teljes átadásának azok részéről, akik arra hivatottak, hogy az evangéliumi tanácsok vállalásával újra megjelenítsék az egyházban és a világban „a szűz, szegény és engedelmes Jézus jellegzetes vonásait” (Vita consecrata, 1).

Krisztus bemutatásához Mária is hozzákapcsolódik. A Szűzanya, aki a templomba viszi fiát, hogy felajánlja az Atyának, jól megjeleníti az egyház alakját, amely szintén felajánlja gyermekeit a mennyei atyának, s bekapcsolja őket Krisztus egyetlen életáldozatába, mely az egyházban megvalósuló minden megszenteltség alapja és mintája.

A római és más egyházmegyékben a február 2-i ünneplés évtizedek óta szinte spontán módon egybegyűjti a megszentelt élet intézményeinek és az apostoli élet társaságainak számos tagját, hogy testületileg is megmutassák – közösségben Isten egész népével – meghívottságuk ajándékát s annak vállalását, a megszentelt élet karizmáinak sokszínűségét, valamint sajátságos jelenlétüket a hívők közösségében.

Kívánom, hogy ugyanezt a tapasztalatot az egész egyházban átéljék oly módon, hogy a megszentelt élet napjának megünneplése egybegyűjtse a megszentelt személyeket a többi hívővel, és Szűz Máriával együtt énekeljenek azokról a csodákról, amelyeket az Úr művelt oly sok gyermekében, s megmutassák mindenkinek, hogy mindnyájunknak, akiket Krisztus megváltott, Istennek „szentelt néppé” (MTörv 28,9) kell válnunk.

Az egész egyház küldetése szempontjából várt gyümölcsök

6. Kedves testvéreim és nővéreim, amikor Mária anyai pártfogásába ajánlom ennek az ünnepnapnak az elindítását, szívből kívánom, hogy bőséges gyümölcsöt hozzon az egyház megszentelődése és küldetése számára. Segítse különlegesen is a sajátos megszenteltséggel járó hivatások iránti megbecsülés növekedését a keresztény közösségben, és tegye egyre erősebbé az imát, hogy az Úr megajándékozzon minket ilyen hivatásokkal és megérlelje a nagylelkű készséget a fiatalokban és a családokban ennek az ajándéknak az elfogadására. Az egész egyházi élet gazdagodik ezáltal, az új evangelizáció pedig erőre kap.

Bízom abban, hogy az imádságnak és az elmélyedésnek ez a napja segíteni fogja a részegyházakat a megszentelt élet ajándékának egyre nagyobb értékelésében, valamint abban, hogy a megszentelt élet üzenetének fényében mértékre tegyék önmagukat, hogy rátaláljanak a helyes és termékeny egyensúlyra tevékenység és szemlélődés, imádság és szeretetszolgálat, történelemben való elköteleződés és eszkatológiai távlat között.

Szűz Mária, aki abban a magasztos kiváltságban részesült, hogy tiszta és szent áldozatként bemutathatta az Atyának Jézus Krisztust, az ő egyszülött Fiát, segítsen minket, hogy szüntelenül nyitottak és befogadók legyünk azokra a csodás dolgokra, amelyeket napjainkban is művel Isten az egyház és az egész emberiség javára.

Ezekkel az érzelmekkel és a megszentelt személyeknek hivatásukban állhatatosságot és örömet kívánva adom mindenkire apostoli áldásomat.

Vatikánváros, 1997. január 6.

II. János Pál pápa

(Tőzsér Endre SP fordítása)