Fájdalmas péntek: virágvasárnap előtti péntek,  Máriának, a kereszthalálra készülő Fia szenvedéséből részesülő Anyának az ünnepe. – 1423-ban a kölni zsinat vezette be, a 16. századtól egész Galliában és Itáliában megtartották. XIII. Benedek 1727-ben az egész Egyház számára előírta. A nagyböjt ősi liturgiájához és rendjéhez képest azonban mindig megmaradt jövevénynek, 1960 óta nem külön ünnep, mi azonban megemlékezünk róla

Nagyböjt péntekjein az Úr Jézust mi is elkísérjük keresztútján, és a síró jeruzsálemi asszonyok mellett ott találjuk a földi élete során mindig háttérben maradt édesanyját, Máriát is.

A háttérben maradás szerénységével megelégedő magatartás, itt a keresztúton a találkozás pillanatává növi ki magát: "Az Úr Jézus édesanyjával találkozik". Ebben a találkozásban beteljesedik az agg Simeon jövendölése: "...a te lelkedet is tőr járja át", pont azért, mert látja beteljesülni Izajás próféta jövendölését Isten Szenvedő Szolgájáról: "Megkínozták, s ő alázattal elviselte... . Mint a juh, amelyet leölni visznek... ő sem nyitotta ki a száját" (Iz 53,7). A tanítványok elfutottak, Mária azonban nem menekül el. Anyai szeretetével valamint hitével, amely ellenáll a sötétségnek is, hűséges marad. Mária azért volt képes minderre, mert ő nemcsak test szerint, de szíve szerint is anyja volt az Úr Jézusnak.

De mi a helyzet velünk, akik szintén ott vagyunk a keresztúton, csak éppen majdnem kétezer év távlatából vagyunk részesei annak? Mond-e nekünk még valamit ma az Úr Jézus szenvedése, és a Fájdalmas Anya tőrtől átjárt lelkének fájdalma?

Részvétet kölcsönző álarcunkat levetve be kell vallanunk, mi már megszoktuk a megszokhatatlant, megszoktuk a szenvedést, igaz nem a sajátunkat, sokkal inkább a másokét. Így aztán magatartásunk az igazi részvét helyett képmutatássá torzul. Sokkal közelebb érezzük magunkhoz a világ ajánlatát, mely azt ígéri, szenvedés nélkül is emberré válhatunk, hogy nem szükséges a lemondás türelme és az önlegyőzés fáradtsága. Sokkal közelebb érezzük magunkhoz azokat a szavakat, melyek azzal hitegetnek minket, hogy nem kell szembenéznünk önmagunkkal, és nem kell türelmesen átszenvednünk a feszültséget aközött amik vagyunk és amivé lennünk kellene. Így aztán nem annyira a Fájdalmas Anyában, mint inkább a siránkozó asszonyokban láthatjuk kifejezésre jutva önmagunkat.

Csakhogy pont ez az a magatartás, ami a keresztjét hordozó Úr Jézus részéről feddésben részesül. A siránkozó asszonyokhoz hasonlóan nem vagyunk-e mi is olyanok, akik az ártatlanok szenvedése láttán megbotránkozunk, de a bűn hatalmát saját életünkben lekicsinyeljük? A siránkozó asszonyoknak és nekünk is meg kell tanulnunk, hogy nem elég szavakkal és érzésekkel panaszkodni mások és a világ szenvedéseiről, miközben életünk mégis csak úgy folyik tovább, mint ahogy az mindig is volt.

A Fájdalmas Anya hűséges példája tanít meg minket arra, hogy az élet sötétebb óráiban is képesek legyünk hinni és tudjunk hűségesek maradni, hogy magatartásunk a megtérés talaján az együttérzés és segítségnyújtás bátorságává nemesedjék, hogy így aztán részünk lehessen a húsvéti öröm teljességében is vele együtt.

Hitvallás Juhos Imre

Keresztút a Szűzanyával

(A Fatimai Apostolátus keresztútja)

Kezdő Ima

Isten anyja és az én mennyei anyám! Kérlek, vezess kézen fogva azon az úton, amelyen te is jártál egykor szenvedő szívvel, követve az emberek által halálra ítélt isteni Fiadat. Hadd érezzem szent szíved fájdalmait, látva Krisztus Urunkat, keresztjét hordozva utolsó útján. Értelmemet vezesd annak felismerésére, hogy mit jelent a bűn, amiért Fiad, Jézus, vállalta ezt az utat. Segíts, anyám, hogy szívem érzelmei és értelmem belátásai lelkem üdvösségére váljanak. Gerjesszenek bennem undort a bűn iránt, amely Istent oly nagyon megbántja, és hogy megváltson tőle, Fiát küldte hozzánk. Adjon ez az út erőt, hogy anyai vezetéseddel életem minden percében Krisztusnak éljek, fölvéve mindennapi keresztemet, hűséggel kövessem Őt, mint igazi Krisztus-követő.

Kérlek, anyám és királynőm, engedd, hogy a Krisztus szenvedésén való elmélkedés legyen számomra olyan forrás, melyből mások is meríthetnek. Nem akarom egyedül járni ezt az utat, csak magamra gondolva, hanem embertársaimmal együtt. Buzdítani akarom őket, ahogy földi életünkben kezdjék el komolyan szeretni mennyei Atyánkat, és veled együtt járni Krisztus keresztútját. Segíteni akarok neked hazavezetni őket mennyei Atyánkhoz, Krisztus örök birodalmába. Amen.

1. állomás: Jézust halálra ítélik

Mária földi életet adott Jézusnak, de az emberek elvették tőle. Elmélyült csodálattal imádta az újszülött mennyei fényt, de az emberek eltakarták szemét, mert nem bírták el a belőle sugárzó világosságot. Mária táplálta, óvta és gondoskodott róla, az emberek pedig halálra ítélték. Sok tragikus esemény rázta már meg az emberiséget, de ehhez egyik sem mérhető. Az emberiség sok ezer éves története során egyetlenegyszer járt valaki ezen a földön, akiben semmiféle bűn és rosszakarat nem volt. Egészen tiszta volt, s amerre csak járt, jót cselekedett, gyógyítva a beteg testet-lelket, és meghívta a bűnösöket Atyja országába. Az emberek mégis halálra ítélték, mint egy rablót, mert nem olyan volt mint ők, nem volt közülük való. Csupán ez volt a vád ellene.

Nemde az én bűneim voltak ott jelen, amikor “az emberek” azt kiáltották: Keresztre vele! Nem, nem az emberek, hanem én vagy az, aki ma is ugyanezt kiáltom, amikor bűnbe esek. Nem mondhatjuk, hogy “az emberek” bántják meg Istent, ha nem nézünk előbb saját magunkba. Fatimában kérte a Szűzanya: “Térjetek meg és ne bántsátok többé Istent, akit már olyan nagyon megbántottak”.

Isten szent Anyja! Őszintén belátom, hogy legdrágább Fiadat én is halálra ítéltem. Ezért fordulok hozzád és kérlek, esdd ki számomra szent fiadtól az állhatatos megtérés kegyelmét. Add, hogy többé soha ne ítéljek el egy embert se. Legyek segítőkész és megértő a bűnösök iránt, mert ők is testvéreim Krisztusban és a te gyermekeid. Engedd felismernem, hogy az Isten országáért való fáradozás gyümölcstelen marad, ha nem kezdem gyűlölni a bánt és szeretni a bűnöst, akiben ezentúl Krisztus megkínzott arcát akarom látni. Amen.

2. állomás: Jézus vállára veszi a keresztet

Előző este az olajfák hegyén nagy aggodalommal és félelemmel telve így imádkozik az Úr: “Atyám, ha lehetséges, vedd el tőlem ezt a kelyhet”. Végül is nem emberi félelme, hanem Atyja iránti engedelmessége győz, amikor hangosan kijelenti, hogy az apostolok is hallják: “De ne az én akaratom teljesedjék, hanem a tiéd”. Az Úr fölkel és ettől kezdve döntése érvényesül: amit az Atya akar, azt teszem, embertől való félelem nélkül. Nem engedi, hogy teherként tegyék vállára a keresztet, hanem átkarolja, mint Atyja oltárát, mely számára készült, és a kereszthordozók élére lép.

Harminchárom évvel korábban mondotta a szűzanya: “Íme, az Úr szolgáló leánya, legyen nekem a Te igéd szerint”. Most látja, hogyan lép “Isten Igéje” az áldozat oltárára. Akkoriban sejtette, hogy “legyen” szava valamikor a “fájdalmak Anyjává” fogja tenni. De átkarolta mennyei Atyjának akaratát, mint egy áldozati oltárt, melyre saját életét helyezte. És most ütött a helytállás órája: Fia keresztoltára az ő oltára is. Mária nem von vissza egyetlenegy szót sem abból, amit kijelentett: “Legyen nekem a Te igéd szerint”.

Nemde én is felajánlottam, odaadtam magam Istennek egy ünnepélyes pillanatban? Milyen erősnek tartottam magam abban az órában, mert a kegyelem átjárta lelkemet. Hogy lelkesedtem akkor: Atyám, mindent, amit akarsz, megteszek a lelkek megmentéséért! Apostolod leszek! De később, amikor eljött a helytállás órája, emberi félelem miatt egyre csökkent az odaadásom. Amit egy magasztos órában megígértem, azt észrevétlenül, apránként visszavontam, sőt, végül a bűn felé is hajoltam.

Isten szent Anyja! Kérlek, részesíts abban a lelki erőben, amellyel te bírtál. Józanságot és kitartást adj a mindennapi élethez, hogy felismerjem a veszély óráit, amikor neked tett felajánlásomat vissza akarnám vonni. Tartsd távol tőlem az emberi félelmet, amikor apostolodként erősnek kell lennem, a lelkek megmentéséért. Amen.

3. állomás: Jézus először esik el a kereszttel

A világ Teremtője földre esik. “Mert Te vagy a szent, Te vagy az Úr”, valljuk a Glóriában. Csak egy gondolatra lett volna szükség, és minden ellensége elpusztul. De nem. A Mindenható magára vállalja gyengeségünket ezért, hogy a Golgota hegyén elültethesse az új élet-fáját, ellensúlyozva a paradicsom bűn-fáját. Erről a fáról életet kapunk ezentúl mi is. Ez az oka annak, hogy Jézus a “bűn-fája” alatt elesik, hogy a bűntől megváltva, az “élet-fájává” alakítsa.

Ha lett volna lehetőségem, hogy ott álljak Jézus keresztútja mentén, fölsegítettem volna Őt? Megtettem volna mindent, hogy a “bűn-fája” ne nehezedjen annyira Jézus vállára? Vagy néztem volna, amint a körülállók gúnyolják a földre esettet? Mai életemmel vajon mit teszek? E kérdésre bűnös, vagy erényes életem a válasz.

Isten szent Anyja! Esdd ki számomra a bátorság erényét, hogy akkor is merjek Krisztus mellé állni, amikor az emberek bűnei földre teperik, amikor mindenki elfordul tőle, hogy ne lássák keresztjét. Ismerjem fel, hogy nincs apostoli élet kereszt nélkül! Engedd meglátnom az embereket, akiket földre sújt a bűn, és ne engedj nyugodni, amíg hozzád nem vezetem őket. Amen.

4. állomás: Jézus édesanyjával találkozik

A Szűzanya ott áll az út mellett, látja vértől ázott, tövissel koronázott, meggyötört arcú fiát. Borzalmas látvány. Ha választhatna, százszorta inkább viselné Jézus fájdalmait, csakhogy megmentse kínjaitól. De rá sem figyelnek, akik Fia mellett vannak, az út szélén bámészkodnak. Ő is ott áll. Nem bámészkodik, de nem is zúgolódik, szánalommal nézi megkínzott Fiát.

Jézus pár perc múlva csodát tesz Veronikának, majd szól a siránkozó asszonyokhoz, de anyjáért nem művel csodát. Nem szól hozzá, pedig jobban szereti, mint minden embert együttvéve. Miért viselkedik így? Mária hite oly nagy, hogy nincs szüksége csodára, vigasztaló szóra. Ő nem inog meg egy pillanatra sem. Akkor sem, amikor látszólag az egész emberiség Fia ellen támad. Hitével ő már legyőzte a világot, a halált, a félelmet. Hite megelőlegezte Jézus megváltó művét. Krisztus sokszor figyelmezteti apostolait fogyatékos bizalmuk, hitük miatt. Anyjához csak ekként szólhatott volna: “Asszony, nagy a te hited!”

Isten szent Anyja! Te ismered hitbeli gyengeségemet, fogyatékosságaimat. Ha egyszer nem kapom meg Istentől az érezhető vigasztalást, szomorú vagyok, megingok. Ha nem látom az apostolkodás eredményét, elcsüggedek. Pedig apostolkodni azt jelenti, hogy az embereket hozzád vezetem. Nem azért, mert jólesik, vagy hogy hálásak legyenek irántam, hanem hogy te formáld őket tovább. Segíts, Anyám, a mély, meggyőződéses hitre akkor, amikor hajlamos lennék csak a rosszat látni. Mutasd meg nekem olyankor Krisztus arcát, ahogyan te láttad, s engedj úgy gondolkodni, ahogy te gondolkodtál: Ő a Megváltó, mi csak apostolai vagyunk! Amen.

5. állomás: Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztet

Krisztus látszólag elfáradt. Belefáradt abba, hogy minden egyes lépésnél újabb és újabb bűnöket vállaljon magára. Előre néz, a Golgota még messze van, s minden lépés más bűnre hívja fel figyelmét, amelyet neki meg kell váltani. “Ha ez így megy tovább, nem érjük el a hegy csúcsát” – mondják a kínzói. Márpedig ők keresztre akarják feszíteni, megbénítani a kezeket, melyek csak jót tettek. Hogy megtehessék, kényszerítik Simont, hogy segítsen Jézusnak. Simon ellenkezik, ő is fáradt. Hazafelé tart, ahol a családja várja. Különben is, mi köze neki egy halálraítélthez?

Jézus a mindenható Isten Fia azt akarja, hogy az életbe belefáradt ember segítsen neki a lelkek megmentésében. Ő akarta, nem a kínzói. Ma is ezt akarja. Nincs olyan nagy fáradtság, amely tétlenségre jogosítana minket, amikor a lelkek megmentéséről van szó, hiszen misztikus testének tagjai vagyunk. Ha a fő szenved, a tagoknak szabad-e húzódozni? Nemde kegyelem az, ha épp akkor küld Isten kereszthordozó embert utunkba, amikor magunk is fáradtak, csüggedtek vagyunk! Hivatkozhatunk-e fáradtságunkra, kérdezve, hogy mi közünk más keresztjéhez? Nem az apostolkodás útjának elhagyása ez?

Isten szent Anyja! Te szívem királynője vagy. Szégyenpír égeti arcomat arra gondolva, hogy a kereszthordozó Krisztus épp engem hívott meg, hogy segítsek neki, a Mindenhatónak. Remegek annak tudatától, hogy a mindenható Isten gyarló apostoli munkámat ily nagyra becsüli. De mivel te voltál az első kereszthordozó minden ember előtt, segíts, hogy észrevegyem helyemet Krisztus keresztútján. Hadd álljak melletted ezen a királyi úton. Engedd, hogy nagylelkű segítségem ne ismerjen határt, amikor keresztet hordozó embert látok. Amen.

6. állomás: Veronika kendőt nyújt Jézusnak

A hagyomány szerint egy Veronika nevű asszony. Látva Jézus véres arcát, bátran, minden félelem nélkül odalép hozzá kendőjével, hogy letörölje. Tegnap még szelíd, megértő, segítőkész arcát látta, ma sem akar nélküle élni. És Krisztus meghálálja bátorságát. Nem lett volna bűnös mulasztás, ha ezt nem teszi meg, de megtette, mert bátor volt.

Nem vesszük észre, hogy Jézus ma is eltorzított arccal jár a földön? Nem érezzük, hogy ma is keresztet hordoz, keresztúton jár? Misztikus testét, az egyházat ma is gyalázzák, bántják, kiölik az emberek szívéből. A szenvedő emberek arcán láthatók Krisztus vonásai. Mindegyik egy Veronika-kendő. “Amit a legkisebbnek tettetek, nekem tettétek.” Ma is, minden embertársunk arcáról letörölt könnyel Veronikák vagyunk Krisztus keresztútján. Amikor bűntől mentjük meg az embereket, Veronika kendőjét nyújtjuk nekik, hogy Krisztus képmása nyomódjon lelkükbe. Apostoli feladatunk ez.

Isten szent Anyja! Egy ember sem hordozta magán jobban Isten képmását, mint te. Krisztus arca ragyogott lelkeden, létednek minden pillanatában. Segíts nekem is az Ő képmását hordozni lelkemben, hogy misztikus testének tagjaként élő képmása lehessek. Arca ragyogja be lelkemet mindaddig, amíg veled együtt a mennyben megláthatom Őt színről színre. Amen.

7. állomás: Jézus másodszor esik el a kereszttel

Ismét a földön fekszik a Megváltó. Nehéz a kereszt. Minden izmát megfeszíti, hogy fel tudjon kelni, mert tudja, hogy sokan újra és újra visszaesnek bűneikbe. Őket is meg akarja váltani. Példát ad nekik, hogy soha sincs ok arra, hogy elcsüggedve, megmaradjanak a bűnben. Tántorogva kel föl és indul tovább kínzóinak ostorcsapásai alatt.

Azt gondoljuk, hogy a kis bűnök nem nehezítik meg Krisztus keresztjét, hogy a bocsánatos bűntől nincs szükség megváltásra? Tévedés! Mennyi sok szakadást, súlyos, halálos bűnt indít el a bocsánatos bűn. Ajtót nyit a nagy bűnök előtt, kezdete a bűnös utaknak, belépőjegye a bűnös életnek. Nem kellene ezt is komolyabban venni, fölkelni belőle? Mert ha szokássá válik, akkor olyan lesz, mint egy lassan fertőző betegség, melyre nem figyelve, a végén súlyossá válik. Gyengévé tesz a bocsánatos bűn és hajlamossá a nagy bűnök elkövetésére.

Isten szent Anyja! Most veszem észre, hogy nem vettem komolyan sem a magam, sem mások kis bűneit. Fiad azért esett el másodszor, mert figyelmeztetni akar, hogy a kis bűnök elkerüléséhez is erőfeszítés szükséges. Óvj meg attól, Anyám, hogy bármelyik bűnt könnyelműen vegyem, úgy az elhagyásban, mint az elkövetésben, a kényelemben, a munkámban, a nagyravágyásban, a csalódottságban. Az apostolkodásban se magamat keressem. Segíts, hogy a jóban nagylelkű, a legkisebb rossz ellen érzékeny legyek. Amen.

8. állomás: Jézus szól a síró asszonyokhoz

“Ne miattam, hanem gyermekeitek miatt sírjatok!” – mondja az Úr. Jézus látja az asszonyok könnyeit, melyeket gyermekeikért hullatnak, hiszen anyák ők is, mint az Ő anyja. Gyermekeik sorsát lelkükön hordozzák, fájdalmat okoz nekik.

Lehet, hogy a keresztúton néha sírni tudnánk, látva Krisztus gyötrelmeit, szenvedését, kínzói kegyetlenségét. Vajon mindig ő áll ilyenkor szemünk előtt? Akkor is, ha gyermekeinkre gondolunk, vagy a magunk szenvedéseire? Nem azért kellene inkább szomorkodnunk, mert Krisztus szenvedését gyermekeink súlyosbítják? Hány szent tudott sírni az emberek bűnei miatt, látva Krisztus szenvedését, mert szerették őt, s ez a szeretet fakasztotta könnyeiket? Az igazi ájtatosság nem abban áll, hogy könnyeket ejtünk, hanem, hogy belátjuk annak okait. Ha Krisztus bűneinkért vállalt szenvedése miatt tudunk sírni, akkor van bennünk igazi szeretet. Olyan, amely Krisztus után az embertársara figyel. Ezekben a könnyekben leszünk képesek meghalni a rossznak és a jónak élni.

Isten szent Anyja! Kérlek, segíts, hogy lelkem gyümölcse mindig Krisztus legyen, s ezt a gyümölcsöt továbbadhassam embertársaimnak. Segíts megváltoztatni gondolataimat, hogy Krisztus szavai a keresztúton ne legyenek számomra hiábavalóak. Amen.

9. állomás: Jézus harmadszor esik el a kereszttel

Jézus teljesen összetört a kereszt súlya alatt. Már egy lépést sem bír tenni. Ott fekszik a Golgota tövében, a kereszt borítja testét. Fölnéz, lelki szemével már látja a csúcson fölállított saját keresztjét. Nem marad más hátra, mint fölkelni és odáig menni, mert így akarja az Atya: “Az én eledelem az, hogy mennyei Atyám akaratát teljesítsem”. Nem szégyelli gyengeségét, nem veszíti el türelmét. Továbbmegy akkor is, ha már előre tudja, hogy percek múlva mi vár rá.

Krisztus erejével próbáltuk a súlyos bűnöktől távol tartani magunkat. Kegyelemből beláttuk, hogy a bocsánatos bűnt is kerülni kell. S akkor mi történt? Jobbak lettünk? Állíthatjuk magunkról, hogy a szentség útjára léptünk? Vagy azt gondoljuk, hogy “ez csak a szenteknek való út”. De miben voltak a szentek másabbak, mint mi? Az állandó küzdelem, gyarlóságaik beismerése, az elesettségből való felkelés, az erőfeszítés tette őket szentté. A formulákba öntött, befagyasztott hit olyan, mint egy jégtömb, hiányzik belőle a melegség, a tűz. A külsőségesség és formalizmus következménye a belefáradás és elcsüggedés. Az a hit, amely nem lángol, nem tudja Isten szeretetét gyújtani lelkünkben. Sokszor azt gondoljuk: úgysem tudok jobb lenni, könnyebb az élet a bűn elleni állandó harc nélkül.

Isten szent Anyja! Isteni Fiad azért esett el harmadszor is, hogy megóvjon engem az eleséstől, új erőre kapjak, hogyha lankadok, s ha elestem, ne csüggedjek el. Taníts meg arra, hogy a csüggedőket föl tudjam emelni, ne szégyelljem gyengeségemet és mást se szégyenítsek meg gyengesége miatt. Veled együtt akarok följutni a csúcsra, melyen Krisztus keresztjével találkozhatok. Ne hagyj egyedül ezen az úton! Amen.

10. állomás: Jézust megfosztják ruháitól

Jézus testének minden porcikája sajog: háta az ostorozástól, vállait összetörte a kereszt, arca véres a töviskoronától, keze, lába sebzett az eleséstől, ruhái a szent vértől átitatva testének sebeihez tapadnak. Leteszi a keresztet, mert megérkezett az áldozat szentélyébe, ahol már készítik az oltárt, amelyen Őt fogják föláldozni. A kereszt áll ég és föld között, és türelmetlenül várja az áldozatot, hogy ráfeszítsék. Ekkor a hóhérok letépik Jézus ruháit. A szent test ezernyi sebből vérzik. Kínzói nem ismernek kegyelmet. “A bíró elítélte, mi csak kötelességünket végezzük” – mondják.

Ha Krisztust mindvégig követni akarom, akkor le kell vetni a régi embert. Le kell dobni magamról a bűn-vérrel átitatott ragaszkodásomat vétkeimhez, lelkiismeretlenségemet, rossz szokásaimat. Isten óhajára még a szép és kedves dolgokról is le kell mondanom, ha a Szűzanyával együtt akarom, hogy “az Úr szolgálója” legyek. A világot úgy kell használnom, mintha nem is volna. De milyen nehéz az elszakadás a földi kincsektől, főleg akkor, ha jogtalanul fosztottak meg tőle! Krisztus erre is gondolt a keresztúton: ezernyi eleven sebe kiérdemelte számomra azt a kegyelmet, hogy a legutolsó kifosztást is eltűrjem, abban a tudatban, hogy Ő számon tartja és mindent százszorosan visszaad, ha lelkem üdvére válik.

Isten szent Anyja! Téged a legdrágábbtól, isteni Fiadtól fosztottak meg a kereszt alatt. Segíts nekem is elérni azt a kegyelmet, hogy még a jogtalanság ellen se lázadozzak. Lássam benne a te vezetésedet, mert amikor odaadtad szent Fiadat kínzói kezébe, tudtad, hogy Ő a legnagyobb örömben, a feltámadása dicsőségében részesít majd érte. Engedd, hogy ne készszerből, hanem szeretettel végezzem kötelességemet, különösen amelyekhez semmi kedvem sincs, hogy szerethessem azt az embert is, aki számomra kibírhatatlan. Taníts meg arra, mit kell levetnem magamról, hogy a legjobban érvényesüljenek terveid életemben. Amen.

11. állomás Jézust a keresztre szegezik

A szegek nem tarthatták volna meg a kereszten Megváltónkat, ha szeretetével nem ragaszkodik hozzá. Íme, Isten végtelen szabadsága megengedi, hogy teremtménye korlátozza azt. A szabadság szeretetből rabszolgaságba adja magát. Mennyi jót tehettek volna ezek a kezek, ha csak egy pár napig, egy rövid ideig még működhettek volna! Mennyi áldást osztottak volna, hány vaknak megadták volna a látást, hitetlennek a hitet, haldoklónak új életet. De most kereszthez vannak szegezve, mert a véges szabadsággal rendelkező ember nem bírta el a végtelen szabadságot: végezni akart vele, hogy a végtelen kereszten érjen véget! Ez volt a szándék. Ó végtelen, örök Bölcsesség, csak Te tudsz így szeretni akkor is, ha mi emberek a végesség hálójába kerülünk.

Mi mindent tudnék tenni, ha szabad volna, mondjuk számtalanszor. De mindig hozzáfűzzük: ha a pápa, a püspök, a papok, a szomszéd, a férj, a feleség, a világ, a törvények, ha ezek mind másképp volnának. Vajon nem saját akaratunk, vágyaink vezetnek bennünket, amikor panaszkodunk, hogy mindezek miatt nem tudunk sok mindent megtenni? Nemde megfeszített kezűnek érezzük magunkat a saját vágyainkban? Mennék többször a szentmisére, imádkoznék többet, de itt a házastárs, aki ezt nem engedi, nem tart velem. Betegeket látogatnék, ha nem volna az a sok munka. Isten országáért dolgoznék, de beteg, öreg vagyok hozzá. Számtalan kifogás akad, amíg magunkból indulunk ki. Jézus engedte odaszegezni a kezét, mert a mennyei Atya ezt akkor és így akarta. Ne érezzük hát megfeszítettnek kezünket, ha valamit tenni akarunk. Ha Istenért tesszük mindazt, amit amúgy is mindennap végzünk, akkor lassan-lassan rájövünk, hogy milyen nagy a szabadságunk.

Isten szent Anyja! Tested és véred volt az, akit borzasztó kínok között az oltárra feszítettek. Minden kalapácsütést bevontál szíved dobbanásával, szemed könnyeivel. S minél jobban behatoltak a szegek a szent testbe, annál jobban hasogatták szívedet a fájdalmak tőrei. Most, Anyám, most lettél a “fájdalmak anyja”. Beteljesedett Simeon próféta jövendölése: “A te lelkedet is tőr járja át”. Kérlek, mutasd meg nekem, hogy a te igazi apostolod sem élhet kizárólag a maga vágya és elgondolása szerint. Sokkal fontosabb azt tenni mindennap, amit mennyei Atyám kér tőlem, még akkor is, ha megkötve érzem kezemet. Segíts belátni, hogy Isten akarata jobban érvényesül, ha Ő dönti el, mint Krisztusnál is, hogy mikor legyen kötve a kezem, az Ő dicsőségre. Megkötött kezem által többet tehet Ő a lelkek megmentéséért, mint amennyit véges akaratommal fölfoghatok. Taníts megérteni Krisztus szavait: “Az én eledelem az, hogy teljesítsem mennyei Atyám akaratát”. Amen.

12. állomás: Jézus meghal a kereszten

“Amikor fölemelnek a földről, mindenkit magamhoz vonzok” – mondja az Úr. Most íme, föl van emelve. Az Újszövetség áldozati oltára lett a kereszt és Isten országának földi dicsőséges trónja. A kereszt nem csak áldozat, hanem dicsőség is! Középpontja a földnek és az idők teljessége. Lelki szemünk előtt már nincsenek odaszegezve Krisztus kezei, mert az áldozatot beteljesítette: “Atyám, kezedbe ajánlom lelkem”. A kereszt az eget és a földet összekötő kapocs: “Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek”. A kereszt az új ember keresztkútja: “Szívéből vér és víz folyt ki”. A kereszt jelent és jövőt összefogó pont: “Az Emberfia eljön angyalaival Atyja dicsőégében”. A kereszt a szenvedők menedéke végső elhagyatottságukban: “Istenem, miért hagytál el engem?” A kereszt Isten népének Otthona: “Nézd, ő a te anyád!”. Ó, dicsőséges áldozati oltár, ó, fenséges isteni trónus!

Keresztre feszített Megváltóm! Melyik ember állíthatja magáról, hogy fölfogta a kereszt csodálatos titkát? De egy biztos: aki nem tudja szeretettel átölelni a keresztet, az nem hisz komolyan mennyei Atyánk szeretetében. Most, amikor anyát adtál nekünk és az áldozat ég a kereszt oltárán, nincs már megkötve kezed.

Szét van tárva. Lelki szememmel látom a kereszt ágának meghosszabbítását körös-körül a világon, átkarolva mindent és mindenkit. Égbe nyúló ága Istennel köt össze, a földbe mélyedő véglegesen legyőzte a sátán uralmát, átszúrva azt, mint a földet. Jézusunk, hányszor félreismerjük keresztünket, melyet Atyád nagy szeretetében megenged nekünk! Ahelyett, hogy ágait példád szerint nagy szeretettel meghosszabbítanánk, hogy átkaroljunk mindent és mindenkit, szabadulni akarunk tőle. Mily fenséges titok a te kereszted!

Isten szent Anyja! Senki nem tud úgy szenvedni keresztje alatt, mint te szenvedtél Szent Fiad keresztje alatt. Abban az ünnepélyes pillanatban, amikor Fiad áldozatként ég a szeretet oltárán, nekünk ad téged, mint anyánkat. Ő tudta, hogy ott állsz minden kereszt alatt, és kitartasz keresztünk mellett, még ha magunknak okoztuk is azt, vagy mások rakták reánk. Mi gyorsan szabadulni akarunk a kereszttől: nehogy a gyermekem valamiben hiányt szenvedjen, nehogy keresztet hordozzon, azért mindent megengedek neki, még a bűnt is elnézem. Saját keresztjeinket, csalódásainkat, csődjeinket Isten büntetésének vesszük, nem kitüntetésének. Anyánk, ébressz rá tévedésünkre, hogy akkor is szeret mindet a mennyei Atya, ha keresztet ad nekünk. Légy mellettem, Anyám, amikor égek a kereszt oltárán. Ha hozzád hasonlóan kereszt alatt állok, taníts fölnézni rá. Amen.

13. állomás: Jézus testét leveszik a keresztről

Az anya halott gyermekét tartja karjában! Ki tudja fölfogni ezt a szenvedést? Isten veled, szeretett Fiam! Vége van, a jövő már nem létezik számodra, szétválnak útjaink. Megváltónk teste anyja karjában pihen. Harminchárom évvel azelőtt a világnak, királyoknak, a bölcseknek lett bemutatva: “Kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve”. A bölcső most Mária karja. Ismét bemutatja Őt a világnak: “Íme, a ti Megváltótok!”

Fatimában az októberi jelenéskor a szent Szűz karján a kis Jézussal jelent meg, hidat építve a betlehemi jászoltól a keresztig, s a kereszttől a világ végéig. Karjában tartja Jézust és minden apostolának bemutatja: íme, ezt műveli a bűn. “Ne bántsátok meg többé Istent, akit már oly nagyon megbántottak!” Íme, kezemben a Gyermek. Van szívetek megbántani őt? Nemde ezt sugallja az októberi látomás: ha a férfiút keresztre feszítették, legalább a gyermeket szeressétek?

Isten szent Anyja! Amikor Fiad véres és holt testét karodban tartottad, a vértanúk királynője lettél. A tőr még mindig a szívedben volt, de nem olthatta ki életed, mert az apostoloknak még szükségük volt rád. Te imádkoztál velük az utolsó vacsora termében, ott voltál, amikor leszállt rájuk a Szentlélek. Mint az Ő mátkája, ott kellett legyél eljövetelekor. Ha nem vagy ott, talán el sem jön. Jézus tudta ezt és nem engedte, hogy a fájdalom tőre elvegye földi életedet. Általad száll ránk a Szentlélek, lelkesít minket, hogy apostolaid legyünk. Ahol a Szentlélektől fakadó lelkesedés van, szükségszerűen te is ott vagy. Ha veled járjuk utunkat, a szentlélek vezet minket. Te adtad a vértanúknak a kitartás erejét, a szüzeknek a szentséget, a botladozóknak a feléjük nyújtott, mentő kezedet, az istenszeretőknek az istengyermekséget. Taníts engem is arra, mindig a Szentlélek vezetése alatt éljek, igazi apostolod lehessek. Nyújtsd felém kezedet, ha botlok, adj erőt, ha küzdök, mutasd nekem Fiadat, amikor fogyatkozik lelkemben a szeretet. Amen.

14. állomás: Jézus testét sírba helyezik

“A magnak földbe kell esni és el kell halni, hogy gyümölcsöt hozzon.” Íme, Krisztus testét a földbe vetik, belőle sarjad az új élet és termi gyümölcsét a világ végéig.

Az emberi élet velejárója, hogy sokszor átéljük a belső halált: amikor nagy áldozatot kell hozzunk, amikor egy hozzátartozót sírba temetünk, amikor el kell szakadnunk a megszokott környezettől, vágyainktól. Ilyenkor sikerült-e mindig Máriával kijelenteni: “Legyen meg a te akaratod”? Lehet, hogy sokszor sikerült, s akkor nem történt semmi. A sír eltakart mindent, kedvetlenül éltünk, dolgoztunk, lelki halottak voltunk. Ez volt az az idő, amikor Isten akarata szerint egész lényünket a sírba helyeztük. Olyanná lettünk, mint Isten Fia. Sokszor hónapok, évek múlva jöttünk rá, hogy még akkor is a mennyei Atyánk nagy szeretete őrködött fölöttünk, és megengedte a lelki halált, hogy lehetőséget nyújtson a feltámadásra. A szentek arról vallanak, hogy ilyen lelki szárazság után minden felragyogott, bensőleg megtisztultak és egy csapásra minden jóra fordult. De nem minden lelki halál gyümölcsöző, hanem csak az, amelyet Istenért halunk!

Isten szent Anyja! Senki nem tudta olyan tisztán fölfogni Fiad szavait, mint te. Ezért bíztál a feltámadásban lelki halálod órájában. Átadtad Fiad testét a földnek, de tudtad, hogy nem végleg; csak azért lett eltemetve, hogy gyümölcsöt hozzon a föltámadásban. Fatimában is megkönyörültél a szenvedő, a hitetlenségtől rettegő és aggódó gyermekeiden, amikor a hitben való kitartásra szólítottál fel, megígérve, hogy “a végén Szeplőtelen Szívem győzni fog”. Adj erőt, hogy a sok hitetlenség, bűn és erkölcsi süllyedés láttán ne veszítsük el ragaszkodásunkat hozzád, ne lankadjon apostoli buzgóságunk, hanem minden földi sikertelenség ellenére, bízzunk Szent Szíved győzelmében. S ha egykor majd átadják testemet a földnek, részesíts Fiad örök boldogságában, mint apostolodat. Fiadként mutass be a mennyei Atyának, akit Jézus a kereszten bízott rád. Legyen akkor az én életem is mag, amely azért élt, hogy Isten országának gyümölcsét teremje. Amen.

Befejező ima

Isten szent Anyja! Úrnőm és Királynőm! Ezen a keresztúton a kereszt titkának mélységeibe vezettél. Hálás vagyok érte! Veled együtt térdre borulok Istenünk előtt, és csodálni akarom azt a mérhetetlen, fölfoghatatlan isteni szeretetet, amely még Fiát sem kímélte, hogy szeretetét árassza ránk. Kérlek, szenteld meg az embereket, szítsd fel világszerte apostolaidban a Szentlélek erejét, vonzd magadhoz gyermekeidet, hogy mihamarabb teljesüljön ígéreted, amely szerint Szent Szíved győzni fog minden földi hitetlenség, ridegség és bűn fölött. Hiszen te már életed első pillanatában legyőzted a bűnt, a megelőző megváltás által, amellyel Isten ajándékozott meg, mint kiválasztott anyát. Benned lett megteremtve az igazi ember Isten képmására. Segíts apostolaidnak utánozni életedet, akik itt a földön érted és veled harcolnak, míg el nem jutnak általad Atyánk házába. Segítsd Krisztus igazi egyházát földi zarándokútján, adj erőt és kegyelmet a Szentatyának, a püspököknek és a papoknak. Szenteld meg híveidet a kereszt jelében. Az egész élő világgal akarjuk hirdetni Isten dicsőségét, veled együtt, jelen és eljövendő életünkben. Amen

Imádkozzunk a Szentatya szándékára:

Miatyánk… Üdvözlégy… Dicsőség…

Felajánló ima

Vedd, Uram, és fogadd el teljes szabadságom, emlékezetem, értelmem és egész akaratom, mindenem, amim van és amivel rendelkezem. Te adtad nekem mindezt, neked, Uram, visszaadom. Minden a tiéd, rendelkezzél vele egészen, akaratod szerint. Add nekem szereteted és kegyelmed, mert ez elég nekem. Amen

Loyolai Szent Ignác