Gábor Bálint József 

Jézus meggyógyít egy leprást
                  A-év, 1. hét, Cs. (Zsid 3,7-14; Zs 94; Mk 1,40-45)
                                                                   
Ma este kerekasztal beszélgetésen vehettem részt az egyház
és társadalom viszonyáról. Élmény volt átélni azt, hogy öt
embernek egy óra idõ adatott - az elmélyülésre. A fõ kérdés az
volt, vajon miért nem hallgatják meg egymást a társadalom
szereplõi - miért nem "hallják"-hallgatják meg a keresztény
egyházat? Mi lehet az a gát, amely jelen van közöttünk? Az
evangéliumban megfigyelt jelenet, meggyõzõdésem, kulcs. Egy
tiszta példát láthatunk rá, milyen az, amikor két személy közül
eltûnik az, ami elválaszt. "Odament hozzá egy leprás, aki
könyörögve és térdre borulva így szólt hozzá: 'Ha akarod,
meg tudsz tisztítani.' Jézus megszánta, kezét kinyújtva
megérintette, és így szólt hozzá: 'Akarom, hogy megtisztulj!'"
(Jn 1,40-41). Nem a konkrét betegségen van a hangsúly, a
gyógyulás a lényeg -"És azonnal lement róla a lepra, és
megtisztult" (Mk 1,42). Valójában minden valódi találkozásunk
gyógyulás. Minden odafigyelés, figyelni tudás - egészségessé
válás. Az evangéliumbeli ember gyógyulása így nem egyszerûen a
leprája megszûntében áll. Gyógyulásának sokkal inkább
megnyilatkozása, hogy szavakba tudja önteni, mi is történt vele.
"Az pedig elment, és elkezdte mindenfelé hirdetni és beszélni
az esetet, úgyhogy Jézus nem mehetett többé nyíltan városba,
hanem kint, lakatlan helyeken tartózkodott, és oda mentek
hozzá mindenfelõl" (Mk 1,45). Mert fontos neki. Mert továbbra
is betölti a Jelenlét, a Találkozás öröme - ebbõl, ettõl él. S hogy
milyen átalakító erõvel bír a világra a személyes találkozások
élménye, látszik híradása következményeibõl. Egyszerûen kitágul
találkozása Jézussal. Együttléte mások számára is az Isten Fiával
való közösség kapujává válik. S Pál szavaival, mindennél
fontosabb ezt a bejáratot óvnunk: "Vigyázzatok, testvéreim,
senkinek ne legyen közületek hitetlen és gonosz szíve, hogy
elszakadjon az élõ Istentõl! Sõt buzdítsátok egymást minden
egyes napon.Mert részeseivé lettünk a Krisztusnak, ha azt a
bizalmat, amely kezdetben élt bennünk, mindvégig szilárdan
megtartjuk" (Zsid 3,12-13). Amint a legközelebb mégy
felebarátodhoz és eltûnik közületek minden - abban a pillanatban
evangéliumbeli történet íratik.

A greccio listáról ollózva:

„Engedelmeskedj, ne viszálykodj, oszd meg gondolataidat az emberekkel.” Egymásért. békességben élni, jót tenni, a másik épülésén fáradozni.
Ferenctől: -„Fölséges és dicsőséges Isten!”

1902.-ben egy leírásból Johannes Jörgensentől a greccio-közeli ferences remeteségből:

- „Alig tudnék megrendítőbb élményre emlékezni, mint erre a néhány percre a ferencesek között. Eleven középkor! Nagyon messzire került a huszadik század. Messze a hegyláncokon túl volt a modern világ: a fény, lárma, őrültség, bohóckodás, hiúság és romlottság. Valószerűtlen volt, hogy …kocsik, fényár, paloták, varieték is vannak. Az igazán valóságos csak ez a pici, szegény, ősrégi kolostor volt, ..az ima, a hálaaadás, az örök Istendícséret. A sötétben és magányban mindent betöltő Isten-valóság. Teljes hallgatás, elmerülés az imában. Harangszó a csendes völgy fölött.”

Igen. A hallgatás: alászállás a szív mélységeibe. Vágyakozó szeretettel való fülelés, hogy lényünk legmélyebb rétegével megpillantsuk Krisztus láthatatlan arcát. Az Istenarc ebből a mélységből, a szív mélységéből bukkan elő, mert a klasszikussal:-„Jól, csak a szívével lát az ember!” Hallgatás közben buzog fel az ima. Menj Istenhez üres kézzel, de a szív készültségével!

Oltalmazz, segíts rajtam, tekints le rám! Bölcsességed teremtett, s gondviselésed kormányoz minket. Add, Urunk, hogy nyílt szívvel, hűségesen járjunk utadon, türelmet és állhatatosságot tanúsítsunk a bajok viselésében!