Az emberi történelem középpontja Krisztus. Ez szó szerint igaz, mert
történelmünk eseményeit Krisztus előtti és utáni évekbe helyezzük. Még
fontosabb azonban az, hogy egyetlen emberéletnek sem volt olyan hatása
az emberiség történelmére, mint Jézus életének, úgy, hogy valóban kettős
értelemben középpont ő. De életének is van egy középpontja, amely körül
forog Krisztus, az Isten-ember titka. Ez a középpont az ő
Kereszthalála.
A tiltott fa gyümölcse lett a bűn és így a halál
oka, a Kereszt fája pedig megváltásunk és életünk oka. Ezért a keresztfa
értékes a mi számunkra, ugyanis Jézus Krisztus szenvedésének, de még
jobban a sátán felett aratott győzelmének a jele. Így a kereszt
felmagasztalása egyben Krisztus győzelmének felmagasztalása is. Ezért
nagyon is helyén való, ha a keresztény ember szereti Krisztus
keresztjét, bízik benne és ma Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepén
így köszönti „Üdvözlégy, Kereszt, egyetlen reménység!”
A neves
német teológust, Joseph Ratzinger bíborost, a későbbi Benedek pápát,
amikor megkérdezték, hogy miért sebezzük a gyerekek lelkét az iskolák
falára kitett kivégzőeszköz, a kereszt látványával, a következőt mondta:
„A kereszt az iskolafalon borzasztó dolog, mert megmutatja, mire képes
az egyik ember a másikkal, ugyanakkor áldott eszköz, kincs, mert azt is
megmutatja, hogy mindezek ellenére mire képes az Isten az emberért."
Igen,
a kereszt titka annak az isteni szeretetnek a misztériuma, ami a
kereszten, Jézus halálában mutatkozott meg. Így a kereszt mindenek
előtt: „Isten szeretetének jele Jézus Krisztusban", de csak a hívő
számára érthető. Ez a szeretet gyenge és erőtlen; ugyanakkor e
megfeszített szeretet paradoxonna, ellentmondásossága, hogy e
gyengeségében változtatja meg a világot, szerez békét és
kiengesztelődést.
A keresztnek azonban van egy másik titka is:
benne mutatkozik meg teljesen az emberi gonoszság. A szeretet és a bűn
ezen elválaszthatatlan titkában bukkanunk rá az emberi szenvedés
történetére. A kereszt tanítása nem engedi meg, hogy "átnézzünk a világ
sok keresztje fölött: szótlanságba fojtott szenvedések, számtalan ember
üldözése és halálra kínzása hite, faja vagy politikai meggyőződése
miatt, ártatlan gyermekek üldözése Heródes idejétől Auschwitzig, sőt a
legújabb időkig...". Az ilyen szenvedés elnémít. Egyedül csak Isten
válaszolhat minderre a keresztről az emberiség szenvedéstörténetébe
sugárzó reménnyel.
A kereszt az emberrel együtt-szenvedő Isten
titkát tárja föl előttünk, képessé tesz arra, hogy „másokkal együtt
szenvedjünk és így megértsük Jézus szenvedésének misztériumát”. Azonban
„a keresztről szóló tanítás azoknak, akik elvesznek, balgaság ugyan, de
nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje”(1Kor 1,18) – mondja Pál apostol.
Aki nem hisz Krisztusban, az a keresztet elfogadhatatlan
értelmetlenségnek tartja. Azok számára viszont, akik követik és szeretik
a keresztet, „isten ereje”, hatalom, amely megvált, üdvözít,
megszentel.
Ahogy balgaság és botrány volt Krisztus keresztje az
apostolok korában, úgy ma is az azok szemében, akik elég vakok ahhoz,
hogy ne ismerjék fel magukon az ős kígyó halálos marását. A keresztet,
mint jelképet ugyan viselik a nyakukban, fülükben, talán még szobájuk
falára is kiteszik, de közben minden törekvésük arra irányul, hogy a
keresztet, a szenvedést kiiktassák az életükből.
A kereszt
nélküli élet utáni vágyódás sokszor a keresztényeket is kísérti. Azokat a
helyeket szeretik idézni a szentírásból, ahol az Úr, vigasztalást,
jutalmat, dicsőséget ígér, s hajlamosak megfeledkezni Urunknak a
kereszthordozásról szóló igéiről. Vagy beszélnek ugyan a keresztről, de
csak, mint valami kellemetlen teherről, amelytől alig várják, hogy
megszabaduljanak, s ha nem, akkor perlekedni kezdenek az Istennel és
fellázadnak ellene.
Jézus Krisztust azonban az Atya nem a kereszttől
függetlenül vagy annak ellenére dicsőítette meg, magasztalta fel, hanem
éppenséggel a kereszten való végső odaadásában. Így minden olyan
kísérlet, amely el akarja utasítani a Keresztet, egy Megfeszített
nélküli kereszténységet akar kovácsolni, és saját életéből is ki akarja
küszöbölni a szenvedést, a sátán által ihletett gondolat. Amint ugyanis
nincs kereszténység kereszt nélkül, úgy kereszt sincs a kereszténységen
kívül, csupán értelmetlen és megkerülhetetlen teher. Bűnnel és halállal
megjelölt létezésünknek, kényszerű szenvedéseinknek azonban Krisztus
keresztje értelmet és értéket adhat.
Minél erősebben vágyik
valaki a tökéletesebb keresztény életre, az életszentségre, annál inkább
kell szeretnie a Keresztet, amelyen Krisztus megváltotta, valamint
személyes keresztjét, amellyel osztozik Krisztus halálának
misztériumában, hogy majd részesedjék a vele való örök élet
misztériumában is. Ezért beszél az Úr Jézus mindenki előtt a kereszt
szükséges voltáról: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye
föl keresztjét és kövessen”(Mk 8,34). A Zebedeus fiukat, akik az első
helyeket szeretnék elfoglalni Krisztus mellett, arra figyelmezteti az
Úr, hogy aki részesedni akar az ő dicsőségében, annak ki kell innia a
szenvedés keserű kelyhét. Mert aki következetes hűséggel az Evangéliumot
akarja élni, az igazságot védelmezni, és a jót tenni, az nem fogja
elkerülni a Krisztussal szemben álló világ ellenállását. De a keresztény
nem botránkozik meg ezen: tudja, hogy Krisztus örökségének és
követésének lényeges része a kereszt: tudja, hogy ha Krisztus az embert
keresztje által üdvözítette, akkor úgy léphet az üdvösség útjára, és úgy
működhet közre a világ üdvösségének művében, ha hordozza saját
keresztjét.
Aki nap, mint nap hittel föltekint Jézus keresztjére,
az lesz képes saját keresztjét is mindennap fölvenni és hordozni.
Nekünk nem az ő nagypénteki keresztjét kell hordoznunk – erre képtelenek
is lennénk. A magunk keresztjét kell fölvennünk, melyet Isten gondos
szeretettel, egyéni méretre szabva készített számunkra, hogy vele
Krisztus nyomába léphessünk, ugyanazt az érzést táplálva magunkban,
amely Jézus Krisztusban volt.
Ennek ellenére mégis, a szorongás, a
félelem, néha oly mély lehet, hogy teljesen legyőz. Ilyenkor idézzük
emlékezetünkbe, hogy a Getszemani kertben Jézusra is annyira
ránehezedett a szenvedés, hogy vérrel verejtékezett és feljajdult:
„Halálosan szomorú a lelkem” (Mt 26,38). Az Úr Jézus halálos szomorúsága
megszentelte minden ember szorongását és szomorúságát és erőt ad ezek
leküzdéséhez. A keresztény Jézussal együtt így imádkozik az Atyához: „Ne
úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem ahogyan Te”, és nála menedéket
találva ellenáll a fájdalom támadásainak, nem hagyja, hogy azok
elsodorják, vagy kétségbe ejtsék. „Minden gondotokkal forduljatok
Istenhez, mert neki gondja van rátok”(1 Pét 5,7) – mondja Szt. Péter
apostol. Aki csak a fizikai szenvedést tartja számon, az végül is
belefullad. Aki viszont Istenre hagyatkozik, megőrzi egyensúlyát, képes
lesz másokra gondolni és önmaga odaajándékozására, az Úr Jézus példáját
követve. Mert, ahogy mondtuk, a kereszt Isten szeretetének, az ember
felé kiáradó élő szeretetének jele, egyben nagy kegyelmek forrása is.
Ezért
gyermeki bizalommal hagyatkozzunk Isten akaratára, és így képesek
leszünk arra, hogy a legtragikusabb helyzetekkel is egyszerűen, sőt
derűsen nézzünk szembe, tudván, hogy akik Istenben bíznak, azok nem
csalatkoznak, azok nem vallanak szégyent.
Befejezésül, le kell
szögeznünk, hogy a Kereszt nemcsak központi jelképe hitünknek, hanem
központi tartalma is. A Kereszt által nyertük el megváltásunkat, a
Kereszt útján mutatta meg Isten irántunk való végtelen szeretetét. De
Krisztus Keresztje hitünk és életünk legvigasztalóbb üzenete is, mert
általa tudjuk, hogy egyetlen szenvedés sem hiábavaló, ha képesek vagyunk
Krisztus szenvedéséhez fűzni azt. Nincs élet kereszt nélkül; a kérdés
csupán az, hogyan visszük keresztünket? …
Kommentáld!