Ha követjük Jézus példáját, ha minden egyéni érdekünk elé helyezzük a szeretetet Isten és egymás iránt, akkor előttünk is megnyílik az átmenet abba a boldog, örök és isteni létbe, ahová előttünk lépett be Krisztus, aki meghalt és valóban feltámadt - hangsúlyozta Erdő Péter bíboros az esztergomi bazilikában bemutatott nagycsütörtöki szentmisén.

Az egyház nagycsütörtök estéjén az utolsó vacsorára emlékezik. "Hálát adunk Krisztusnak, hogy testét és vérét hagyta ránk az Oltáriszentségben. Megrendülten mondunk neki köszönetet a megváltás egész művéért. A mai éjszakán osztozzunk szenvedésében és szorongásában, magányában az Olajfák hegyén, ahol a tanítványok újra meg újra elaludtak, majd szétfutottak, amikor Mesterük fogságba esett. Imádsággal engeszteljük őt és fejezzük ki szeretetünket iránta." - mondta a főpásztor.

Erdő Péter a felolvasott ószövetségi szentírási részlet nyomán kifejtette: A húsvét, a pészach a választott nép nagy ünnepe. Megemlékezés arról az éjszakáról, amelyen a Kivonulás könyve szerint a pusztító angyal elkerülte azokat a házakat, amelyek ajtaját megkenték a bárány vérével. A pészach a nagy szabadulás ünnepe. Azt hirdeti, hogy a nép Isten irgalmából az egyiptomi szolgaságból átment a szabad életre. És ez az átmenet majd látványos, kitörölhetetlen emlék gyanánt a Vörös tengeren való átkelés csodájában lesz teljessé.

Jézus utolsó vacsorája szorosan összefügg a régi húsvét ünnepével, kötődik a régi nagy ünnephez - szögezte le a bíboros. A pészach szó jelentése, meg az ünnep tartalma világítja meg a tanítványok számára, hogy mi is történt ezen a csodálatos estén. Krisztus húsvétjának tehát meg sem jelenik az igazi értelme a régi húsvét vallási összefüggése nélkül - folytatta Erdő Péter. Ezért kellett az első keresztény nemzedékeknek az új keresztelendőkkel megismertetni az Ószövetség történeteit. A teremtés, a vízözön, az egyiptomi kivonulás elbeszélése ma is hozzá tartozik húsvét éjszakájának liturgiájához.


János evangéliumában a pészach szót az „átmenet” értelmében használja. Krisztus az, aki átmegy e világból az Atyához kereszthalála által. A tanítványok magában Krisztusban fedezik fel a húsvéti bárányt, de nem csak a saját képzeletük alapján. Jézus az, aki az Oltáriszentség alapításának titokzatos szavaiban kimondja: „ez az én testem, mely értetek adatik” (1Kor 11,24); „ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára” (Mt 26,28). Ő maga is úgy tekinti halálát mint áldozatot, mint engesztelést másokért - hangsúlyozta a bíboros.

Szent Ágostonnal együtt megvalljuk: „A legüdvösebb átkelést éljük meg, amikor az ördögtől Krisztushoz megyünk, ebből az ingatag világból az ő erősen megalapozott országába. Éppen azért megyünk át a megmaradó Istenhez, hogy ne múljunk el az elmúló világgal.” - mondta a főpásztor.

Az evangélista mintegy magyarázatként Jézus nagy tettéhez hozzáfűzi: „mert szerette övéit, akik a világban voltak, mindvégig szerette őket” (Jn 13,1). A szeretet a kulcsa ennek a nagyszerű történésnek: Jézus szeretete a tanítványok iránt, Isten szeretete az emberiség iránt. Ez a szeretet ragyog fel a lábmosás pillanatában. Jézus szeretete nem szűnik meg halála után sem. Mert a szeretet erősebb, mint a halál (vö. Én 8,6-7). Ez adja áldozatának megváltó erejét - emlékeztetett a bíboros nagycsütörtöki homíliájában.


A homíliát követően Krisztus tettére való emlékezésként Erdő Péter az esztergomi plébániákhoz tartozó 12 főnek megmosva lábát, végezte el a lábmosás szertartását.

Fotó: MTI

Magyar Kurír
(ki)