Erdő Péter homíliáját az alábbiakban teljes terjedelmében közreadjuk.

Krisztusban Kedves Testvérek!

1. Karácsony napjának ünnepi szentmiséjében a János-evangélium bevezető sorait olvassuk. Különleges evangélium ez. Nem hasonlítható az első háromhoz. Nem beszéli el sem Jézus születésének, sem az Oltáriszentség rendelésének történetét. Mire ez az evangélium megfogalmazásra került, bizonyára ismerték már a hívők az előző hármat és hallották, tanulták, örömmel hirdették az Egyházban Jézus életének nagy eseményeit. Ma is fontos, hogy keresztény hitünk Jézus személyéhez kapcsolódjon, mert ő történelmi személy, valóságos ember és valóságos Isten. Emberségét látták, tapasztalták a kortársak is, ismerték a tanítását. De nem tudták kivonni magukat egy igéző, egy elbűvölő hatás alól, amely több volt, mint amire ember képes lehet. Jézus csodái, feltámadása, de már a személyes öntudata is megrendítette a tanítványokat. A főtanács előtt azt jövendölte, hogy látni fogják, amint az Atya jobbján ül. Megértették a főpapok és a vének ezeknek a szavaknak a súlyát, de nem fogadták hittel az üzenetet. Mert aki így beszél, az vagy káromkodik, vagy igazat mond, de akkor több mint ember. Ez a felismerés, ez a megszenvedett hit, ami kiállta már az első keresztényüldözések próbáját is, ez fogalmazódik meg az első század végén a János-evangélium bevezetőjében. Mert Jézus nemzetségtábláját előadja Máté és Lukács is. Ők szólnak ugyan arról, hogy Jézus szűztől született, de mégis az emberi nemzedékek sorába állítják be az Üdvözítőt. Azt akarják megmutatni, hogy az emberiségnek, majd Izrael népének adott isteni ígéretek benne teljesültek.

A János-evangélium viszont már az istenség oldaláról közelíti meg Jézus személyét: „Kezdetben volt az Ige és az Ige Istennél volt. (…) Minden őáltala lett és nélküle semmi sem lett, ami lett”. Itt tehát ugyanazokkal a szavakkal kezdődik az evangélium, ahogyan a Teremtés könyve indul: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet”. Vagyis Jézus személyének megértéséhez – amennyire az ember egyáltalán felfoghatja a titkot – túl kell lépnünk a teremtett világon.

2. És mégsem valamiféle filozófiát hirdet a mai evangélium, nem is csupán valamilyen csodálatos élményt, amit bárki meditáció útján szerezhet a világmindenségről és aztán mesékben, jelképekben, történetekben a maga módján fejez ki. Nem, itt egy történelmi eseményről van szó, amelyen keresztül az isteni valóság belép, bevilágít az emberiség életébe. „Az Ige testté lett” – olvassuk az evangéliumban. És azt is olvassuk: „benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága”. De hát mit értünk életen? A mi világunkban változó, alakuló, állandóan működésben levő lények az élet hordozói. Születünk, kibontakozunk, kivirágzunk és elhervadunk. Isten azonban nincs alávetve a mi biológiai életünk folytonos változásainak. Benne más értelemben van jelen az élet. Hiszen a mi életünknek is van olyan jelentése, hogy „megmaradás”, hogy „létezés önálló lényként, önálló valóságként” . Akkor viszont az isteni gondoskodás révén mi is részesedhetünk az életben.

3. Hogy is mondja az evangélium? „Az élet volt az emberek világossága.” Az isteni élet, Isten léte a gondolkodásra képes szabad ember számára útmutatást is jelent. Gyenge hasonlattal élve a Nap fényében látjuk meg a tárgyakat, így tájékozódunk. Ha a világunkat, önmagunkat és egymást ebben a fényben szemléljük, akkor irányt kap az életünk. Akkor a természeti környezet körülöttünk nem lesz érinthetetlen istenség a számunkra, de nem is lesz értelmetlen, jelentés nélküli anyag, amelyet a jó közérzetünk, a kényelmünk érdekében bárhogyan használhatunk. Hanem teremtett világot ismerünk fel benne, amelyet az Alkotó az ember gondjaira bízott, hogy őrizze és művelje azt. Így olvassuk a Paradicsom kertjéről a Teremtés könyvében. És a másik ember sem lesz a számunkra puszta eszköz, a szórakozásunk vagy a meggazdagodásunk eszköze, hanem Isten képére alkotott társunk, akinek méltósága van. És mi magunk sem azt fogjuk keresni, hogy mikor hogyan érezzük magunkat és nem azzal fogjuk időnk nagy részét tölteni, hogy figyeljük, vajon javul-e a hangulatunk és a közérzetünk, hanem azt fogjuk kutatni, hogy Istennek mi a szándéka velünk, mi a hivatásunk és hogyan teljesíthetjük azt a legjobban azon a helyen és abban az időben, ahová minket a gondviselő Isten állított.

4. Az Élet, akinek születését ma ünnepeljük, ő a mi világosságunk! Az ő fényében élesebben kirajzolódik az árnyék is. Mert korunkban is vannak ordas eszmék. Van önzés és gyűlölködés, van cinizmus is, ha nyilvánvaló bizonyosságként azt állítjuk, hogy semminek sincs értelme. Vagy azt mondjuk, hogy nem ismerhetők fel a világból az emberi együttélésnek olyan szabályai, amelyek mindenki számára érvényesek. Olyan hangokat is hallani néha, hogy aszerint kellene az embereket büntetni, hogy a saját lelkiismeretükkel vagy a saját hangoztatott elveikkel szemben vagy éppen azok szerint cselekszenek. Tehát a keresztények mindenben bűnösek volnának, mert olyan hitet vallanak, amely a tízparancsolatot és a szeretetet hirdeti. De aki azt állítaná, hogy vannak alsóbbrendű emberek, vagy hogy a lopás és a tömeggyilkosság jó és szent dolog, azt nem volna szabad megbüntetni, mert hát – szegénynek – ezt mondja a lelkiismerete. Egy ilyen felfogás a gonoszságot jutalmazná és a gyakorlati botlásokon túl szinte taszítaná az emberi közösséget a nagy elméleti önpusztító gonoszság felé. Nem lehet elegendő objektív normák, felismerhető szabályok nélkül hivatkozni a lelkiismeretre. A kereszténység nem is ezt tanítja, hanem azt mondja, hogy a lelkiismeretet nevelni kell és lehet, hogy a lelkiismeret arra való, hogy felismerjük a világban működő isteni törvényt, hogy meghalljuk a kinyilatkoztatás szavát és azt kövessük, ami objektíven és valóban jó. Van tehát különbség helyes és téves lelkiismeret között. Szóval „a világosság a világba jött, de a sötétség nem fogadta be. Akik viszont befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek” (Jn 1,12).

5. Otthonunkban, templomainkban, de sokszor a köztereken is fölállítottuk a betlehemet Szűz Máriával, Szent Józseffel, középen a kis Jézussal, aztán a pásztorokkal. A kép szélén ott mosolyog a szamár és az ökör. Megjelennek a bárányok is, hiszen ők is körülállják a világmindenség nagy Pásztorát. És jönnek a három királyok, akik a népek ajándékait teszik le a kis Jézus elé. Ez a kép pedig tele van világossággal és élettel. Azzal a világossággal és azzal az élettel, amiről János evangéliumának bevezetője szól. Legyünk hát így karácsony táján újra gyerekek, álljuk körül a kis Jézus jászlát, hogy felnőttként ebben a fényben tudjuk újra áttekinteni magunk körül a világot. Az élet pedig, amely Krisztusban van, minket is magával akar ragadni, a mi életünket sem csak a változás játékává kívánja tenni, hanem részesíteni akar az életnek a teljes értelmében, vagyis a megmaradásban, az örökkévalóságban. Ennek az örömét adja meg az emberré lett Isten mindannyiunk számára! Fénye és élete ölelje át családjaink, egész népünk és az emberiség életét! Ámen.

Forrás és fotó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír