Több ezer zarándok vett részt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Szent László-évben rendezett központi ünnepségén Szabolcs községben, az I. László király által 1092-ben összehívott nemzeti zsinat helyszínén június 24-én. Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Erdő Péter bíboros, prímás volt.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az alkalomra a helyszínre érkezett hazánk harmadik legfontosabb kincse, Szent László koponyacsont-ereklyéje, melyet Győrben őriznek.

A Lebó Ferenc alkotta díszes tartóban elhelyezett ereklye jelenlétében ünnepi szentmisét mutatott be Erdő Péter bíboros, prímás, koncelebrált Alberto Bottari de Castello, Magyarország apostoli nunciusa, Veres András győri püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke és a konferencia tagjai, külhoni katolikus egyházmegyék püspökei, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye papjai. Jelen voltak az ünnepen közjogi és világi méltóságok.

A szentmise előtt ünnepélyes keretek között fogadták Szent László koponyacsont-ereklyéjét, amely már előző nap, június 23-án, pénteken megérkezett Győrből Nyíregyházára, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházba.

Az ereklye fogadása után Krakomperger Zoltán plébános, teológiai tanár tartott katekézist az ünnep egzisztenciális értelméről. Kiemelte: az ünnep többek között tudatosítja bennünk létünk értelmét, egységet foganatosít, megőrzi a múltat, utal a beteljesedésre, előlegezi a jövőt és cselekvésre szólít fel.

A katekézis után az ünnepi szentmise következett a szabolcsi földvár mellett felállított tábori oltárnál, amelynek kezdetén Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mint házigazda köszöntötte a jelenlévőket, majd elmondta, Szent László király 925 éve erre a tájra hívta össze az ország nagyjait, vezetőit, hogy zsinatot tartson és kérje Istent, adjon igazságos és bölcs törvényeket, amelyek szerint a nemzet, a nép tovább járhatja a megkezdett keresztény utat.

A debrecen-nyíregyházi főpásztor ezután Szent II. János Pál pápát idézte: „A szentek nem azt kérik, hogy tapsoljunk nekik, hogy ünnepeljük őket, hanem arra kérnek bennünket, hogy kövessük őket.”

Miben tudjuk követni Szent Lászlót? — tette fel a kérdést a megyéspüspök. – Nem követhetjük a csodatetteiben, az ország építésében, de követhetjük Isten országának építésében ott, ahol élünk. Ragaszkodjunk a keresztény értékeinkhez, katolikus hitünkhöz, és szívünk mélyén, környezetünkben építsük Isten országát. A mai ünnepen, visszaemlékezve a 925 évvel ezelőtti eseményre kérjük Isten áldását népünkre, nemzetünkre, Egyházunkra és kérjük Szent László közbenjárását.

Erdő Péter bíboros szentbeszédét teljes terjedelmében közreadjuk az alábbiakban.

Krisztusban Kedves Testvéreim!

Szent László évében, az 1092-ben tartott Szabolcsi Zsinat 925. évfordulóját ünnepeljük. Nagyon is illik az évfordulóhoz a most felolvasott evangéliumi szakasz, amely a törvényről szól.

1. Melyik a legfőbb parancs a Törvényben? – erről olvastunk az imént Szent Máté evangéliumában. Nagy súlya volt ennek a kérdésnek Jézus korában. Tudjuk, hogy a törvénytudók parancsok és tilalmak százait és százait különböztették meg a Törvény előírásaiban, klasszikus számítás szerint 613-at. És iskolák, vélemények lehettek arról, hogy mi fontosabb, mitől függ a másik. Amikor Márk evangéliumában olvassuk a beszámolót erről a főparancsról, ott a kérdés még érdeklődő, majdnem jóindulatú. Egy olyan írástudó teszi fel Jézusnak, aki közel áll a mennyek országához. Máténál és Lukácsnál ez a beszámoló, ahogy ma is hallottuk, inkább provokatív kérdésről tanúskodik. Azért teszi fel a kérdező, mert alattomos szándék vezérli. Provokáció, hiszen a Törvény lebecsülése a tét. Ha Jézus egyet kiemel, a többit jelentéktelennek mondja, ellene fordíthatók a hívők, mondván: ez lebecsüli a Törvényt.

De milyen Jézus válasza? Ügyesen kibújik a provokáció csapdájából? Talál egy mentőötletet? Egyáltalán nem, hanem válaszával felülemelkedik a kérdezőnek az egész világán. Mert nem arról beszél, hogy melyik a fontosabb és a kevésbé fontos, hanem arról, hogy mi a legfontosabb az egész Törvényben.

Azt mondja, hogy a legfontosabb a szeretet Isten és ember iránt. Úgy idézi a kettős parancsot, ahogyan az az ószövetségi Törvényben található. Hiszen mind a kettő, a „szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből” (MTörv 6,5) és a „szeresd felebarátodat, mint önmagadat” (Lev 19,18) megtalálható a mózesi törvényben. Ezt a kettőt hangsúlyozza Jézus. Nem tagadja az összes többi parancsot, nem azt mondja, hogy ezt a kettőt tartsátok meg, a többi nem fontos, hanem azt mondja: ez a legfontosabb az egészben. Ki vitatkozhat ezzel, hiszen minden vallásnak minden előírása ezt kell, hogy szolgálja. Erre törekedtek Jézus korában is, akik jó meggyőződéssel próbálták megtartani vallásuk szövevényes előírásait. Tehát Istent szeretni mindenek felett: ebből következik az emberszeretet. Nem is annyira más parancs az, mint ugyanannak a következménye. Ha Isten szereti az embert és a világot, hiszen megalkotta, akkor nekünk is, az ő szándéka szerint szeretnünk kell őt és egymást. Ez tehát a legfőbb parancs, és ettől minden más új színt kap. Ha tetszik – a helyére kerül. Az edények megmosásától kezdve a szombat nyugalmáig minden egyéb. És nem vész el belőle semmi, mert a lényeg megmarad. De nem köti meg az életet olyankor, amikor ez az isten- és emberszeretet gyakorlásának állna az útjában. Erre volt példa Jézus egész élete és tanítása. Ezt veszi át tőle megértő lélekkel az Egyház, amikor majd az első évszázadokban szembe kerül azzal a problémával, hogy mit kell megtartani az ószövetségi törvényből. És azt válaszolja rá, hogy a tízparancsolatot, a legfontosabb erkölcsi elveket. A többinek a megtartását nem írja elő kötelezően keresztény ember számára. Emlékezzünk csak a Jeruzsálemi Zsinatra, amelyet még az apostolok részvételével tartottak (ApCsel 15,3–29), emlékezzünk Szent Pál apostolnak az egész életpályájára, amelynek során számos vita volt arról, hogy Krisztus hogyan szabadítja fel az embert a törvény igája és terhe alól. De ugyanakkor Krisztusnak van saját igája is, - ha tetszik egy saját törvénye – amely nem kevésbé szigorú. Ez pedig pontosan egybeesik azzal, ami a hívő embernek már az Ószövetségben is a legfontosabb kellett, hogy legyen, az Isten és emberszeretet törvényével. A szeretet azonban nem puszta érzelem. Szeretni annyit tesz, mint igazi javát akarni valakinek. Azt pedig, hogy kinek mi válik leginkább javára, csak úgy tudjuk megállapítani, ha egyre jobban megismerjük a teremtett világ törvényszerűségeit, a kinyilatkoztató Isten üzenetét és azt a helyzetet, amelyben az egyének és a közösségek élnek. Ezért adtak ki a keresztény uralkodók, és ezért adott ki maga az Egyház is különböző törvényeket és előírásokat. Így lehetett, így kellett elősegíteni a szeretet általános nagy parancsának konkrét alkalmazását.

2. Ezzel a feladattal nézett szembe Szent László király is, aki meg akarta szilárdítani hazánkban a keresztény életet. Gondoskodni akart arról, hogy a különböző népek és közösségek békésen éljenek együtt, és a kisebbségek iránti türelmet össze lehessen egyeztetni az egész társadalom életének ritmusával. A Szabolcsi Zsinat határozatait az egyháztörténelem kánonoknak nevezi és az egyházi fegyelem belső előírásainak tekinti. Ugyanakkor szövegük Szent László király törvényeinek gyűjteményében maradt fenn, gyakorlatilag világi törvény módjára. A határozatok előtt álló bevezető szöveg magát a dokumentumot Szent László király határozatának nevezi, ugyanakkor a szabolcsi gyűlést Szent Szinódus néven említi, mely a király elnökletével, az ország főpapjainak, apátjainak és világi előkelőinek részvételével folyt [ZÁVODSZKY LEVENTE, Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai (Függelék: a törvények szövege), Budapest 1904, 157.]. Az ilyenfajta királyi zsinatok a Karoling-kor jellemzői voltak, de már azt megelőzően is előfordultak. Ebben az intézményes keretben helyezkedik el Szent László királynak ez az első törvénykönyve. Sokan hangsúlyozzák azt a történelmi összefüggést is, ami Szent VII. Gergely pápa egyházi reformjai és a magyarországi fejlődés között megállapítható. VII. Gergely pápa radikális reformintézkedéseit az egyházi tisztségek betöltéséről és a papság életformájáról Németországban kemény ellenállás fogadta. A császár és a pápa között kitört az invesztitúraharc, az Erfurti Zsinaton pedig, ahol VII. Gergelynek az 1074-es Római Zsinaton hozott határozatait kellett kihirdetni a papság életmódjáról, óriási felzúdulás tört ki, az érseket pedig a helyszínen meg akarták gyilkolni (Vö. Závodszky 58.). Szent László király a Szabolcsi Zsinaton kettős célt követett: lépést akart tartani a haladó Nyugattal, de VII. Gergely pápa szigorú reformjait csak annyiban vezette be, amennyiben azt a hazai viszonyok megengedték. A Szabolcsi Zsinat 3. kánonja kifejezetten hangsúlyozza, hogy elnézést tanúsítanak a papság iránt „a béke köteléke és a Szentlélek egysége kedvéért” mindaddig, amíg majd nekünk a pápa ebben valamilyen tanácsot nem ad” [Uo. 158.; vö. Szabolcsi Zsinat 1–3. k. (lásd: Trulloszi Zsinat (692), 3. és 13. k.)]. 

Különösen fontosak ennek a zsinatnak a házasságról szóló rendelkezései (13. és 20. k.). Házasságtörés esetén például, ha azt különválás követte, egyik fél sem köthetett új házasságot a másik életében. Ebben a tekintetben nem tettek különbséget vétkes és vétlen fél között, hiszen nem a személyes magatartás büntetéséről, hanem a házasság felbonthatatlanságáról volt szó. Ezért küzdött Szent László király, tudatában annak, hogy esetleg a nép szokásai ellenkeztek ezzel, és nehezen sajátították el a keresztény életeszményt. Biztosan meg volt ugyanis győződve arról, hogy magának, Krisztusnak a tanítása szerint (Mt 5,31–32; vö. Mt 19,1–9, Mk 10,2–12 és Lk 16,18) a házasfeleket felbonthatatlan kötelék fűzi egybe. Ezért különválás után újabb házasságot nem köthetnek függetlenül attól, hogy kinek a hibájából került sor a szakításra. Ezt az igazságot az Egyház az évszázadok viszontagságai között is igyekezett képviselni más és más kultúrák között, új és új népek körében akkor is, ha ez hosszú küzdelmet és nagy lelkipásztori erőfeszítést kívánt. Georges Duby írja le (A lovag, a nő és a pap című művében), hogy néhány évszázaddal László király előtt a frank uralkodó osztályok körében is ugyanígy küzdött az Egyház az ellenkező szokásokkal szemben a házasság méltóságáért, mégpedig nem önkényes elképzelések alapján, hanem azért, mert meg volt győződve, hogy ez magának, Krisztusnak az egyértelmű tanításához tartozik.

3. Szent László király öröksége számunkra ma is az eszményekhez való hűség és a realitás bölcs szemlélete, amely nemcsak a lelki élet világában, hanem a látható emberi közösség, az Egyház és a világi társadalom életében is nélkülözhetetlen. Ehhez kérjük közbenjáró segítségét Egyházunk és egész népünk számára! Ámen.

* * *

A szentmisét követően vándorkiállítás nyílt a Szent László-emlékév részeként. A megnyitón Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár hangsúlyozta, több mint 900 évvel ezelőtt a magyar nemzet megmaradásának egyik legfontosabb sarokkövét rakták le a király, valamint a papság és az állam vezetői.

Az ekkor elfogadott első törvénykönyv rendelkezéseiben az az egyértelmű üzenet húzódik meg, hogy nincsen ország Egyház nélkül, nincsen nemzeti felemelkedés Isten kegyelme nélkül – fogalmazott az államtitkár. Hozzátette, a törvény által lettek a felépített templomok a nemzet, a közösség épülésének valódi színhelyeivé, az egyházi ünnepek a nemzet ünnepeié, az Istenbe vetett hit pedig a magyarság megtartó erejévé.

A nemzetet a kereszténység útján Szent István király vezette, szívében igazán Krisztus-hívővé azonban Szent László tette, aki számára a keresztény vallás nem az egész Egyház támogatását jelentette, hanem egy belső iránytűt, amely minden cselekedetét meghatározta – jelentette ki beszédében az államtitkár.

A hívek a szentmise előtt és után is tiszteletüket tehették Szent László ereklyéje előtt, a családokat egész napos szabadtéri programokkal várták a szervezők.

Forrás és fotó: Kovács Ágnes/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye; MTI

Magyar Kurír