Dorottya

+Kappadókiai Cézárea, 4. sz. eleje

Legendája szerint egy cézáreai család leánya volt. Szépsége, okossága, alázatossága és szűzi Tisztasága közismert volt. A Diocletianus-féle üldözésben Cézáreában az elsők között nyerte el a vértanúságot.

A császár megbízottja Sapritius maga elé idézte Dorottyát, és felszólította a bálványáldozatra.

A lány azt válaszolta, hogy a mennyei császár mást parancsolt, tudniillik, hogy a halandók neki szolgáljanak.

Sapritius figyelmeztette, hogy gyorsan mutassa be az áldozatot, ha meg akarja menteni az életét, különben el nem kerüli a kínokat. Dorottya azonban, aki csak a bűntől félt, ezt válaszolta: ”Kínzásaid rövid ideig tartanak, a pokol tüze ellenben, mely osztályrészem lenne, ha szavadra áldoznék, örökké tart. Balgaság volna a rövid ideig tartó szenvedés elkerülésére örökké tartó kínokba rohanni. Nem félek kínzásaidtól, mert az Úr mondta: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, a lelket azonban nem tudják megölni.”

Sapritius ekkor csigára akasztatta őt. Dorottya ekkor így szólt: “Úgy látszik, csúfot akarsz űzni belőlem.

Tedd meg hamar, amit tenni készülsz, különben nem láthatom meg azt, akit annyira óhajtok látni!”

“Kit kívánsz látni?” – kérdezte Sapritius. ”Jézus Krisztust, az élő Isten Fiát” -felelte a lány.

”És hol van ez a Krisztus?” – folytatta Sapritius.

Dorottya a hitvallással válaszolt: ”Istensége szerint mindenhol jelen van. Embersége szerint ott ül az Atya jobbján a mennyországban, abban a boldog hazában, ahol soha sincs tél, hanem mindig tavasz van, ahol a rőzsék és a liliomok mindig virágzanak. Neked is részed lehetne ezekben, ha kereszténnyé lennél.”

Sapritius ekkor félbeszakíttatta a kínzást, nehogy a hallgatók is kedvet kapjanak a kereszténységhez. Rábízta Dorottyát két nőre, Krisztára és Kallisztára, akik korábban keresztények voltak, de megtagadtak hitüket. Azzal adta át nekik Dorottyát, hogy tántorítsák el hitétől. S ha ez sikerül, jutalmat kapnak. Kriszta és Kalliszta mindent elkövetett, de Dorottya erőért fohászkodott és okosan megfelelt minden csábító beszédre. Külön kiemelte, hogy azt Üdvözítő örök boldogságot ígér a síróknak és azoknak, akik üldözést szenvednek nevéért. A két nő elbizonytalanodott. Majd Kriszta és Kalliszta a lábához borult, s kérték, hogy imádkozzon értük.

Egy idő múlva Sapritius számon kérte Krisztát és Kallisztát, akik megvallották, hogy nem tudtak elcsábítani Dorottyát, hanem ők maguk újra keresztények lettek. Sapritius felháborodásában azonnal máglyára ítélte, s Dorottya szeme láttára elégettette a két hitvallót.

Ezután újra kínoztatni kezdte Dorottyát. Ó arra kérte kínzóit, hogy siessenek, mert már nagyon kívánja látni mennyei Jegyesét. Sapritius végül fővesztésre ítélte.

Amikor Dorottyát a vesztőhelyre vitték, a menettel találkozott Teofil, aki rétornak készült.

Csúfolódva mondta Dorottyának, hogy ha majd megérkezik Jegyeséhez, kinek országában mindig tavasz van, küldjön neki rózsát és almát.

A kivégzés előtt Dorottya kérte a hóhért, adjon egy kis időt, mert valamit el kell még végeznie. Imádságba merült, s egyszerre megielent egy kisgyermek, s hozott magával három kinyílt rózsát és három a]mát. Dorottya megkérte: “vidd el ezt Teofilnak és mondjad: Dorottya küldi neked Jegyesének kertjéből”. Ezután lefejezték.

Teofil elhencegett diáktársainak azzal, milyen szellemesen csúfolta ki a kivégzésre vitt Dorottyát. Miközben beszélt, megjelent a kisfiú, s egy kosárban átadta neki Dorottya ajándékát. Mindnyájan ámultak a rózsákon és az almákon, mert február lévén, Kappadókiában ilyet nem lehetett találni. Teofilt ez annyira megrendítette, hogy hamarosan keresztény lett és megvallotta hitét társainak. Ezek előbb gúnyoltak, majd feljelentették és Sapritius őt is kivégeztette