– Producere, Mike Hedges, aki egyébként a U2 együttes producere is volt, úgy nyilatkozott, hogy a következő olasz tenorként új karrier vár Önre. Elképzelhető, hogy akár egy Verdi-operában is hallhatjuk majd? Komolyan kérdezem: vállalna színpadi szerepeket?

– A válaszom az, hogy erre a kérdésre csak az tudna felelni, aki ezt mondta. Ám én úgy gondolom, Mike nem karrierista művészként beszélt rólam, hanem olyasvalakiként, aki ezt az egészet azért csinálja, mert ezzel előmozdítja a hitét, s terjeszti a ferences lelkületet. Bizonyára új olasz tenort keresett, és engem talált meg. De amint fogalmazott: ő továbbra is úgy lát engem, mint aki dalokat rögzít, s örömet visz az emberek életébe. Nem zárnám ki a lehetőségét annak, hogy a jövőben operarészleteket vegyek fel, vagy akár nápolyi dalokat, amelyeket kimondottan szeretek. Ám annak a valószínűsége, hogy egy Verdi-operában tűnjek fel a színpadon, igen csekély. Nem operaénekes vagyok, hanem egyszerűen csak egy szerzetes, aki szeret énekelni.

– Ha jól tudom, korábban ácsként dolgozott a rendházban. Most már minden idejét a próbák és a fellépések teszik ki? Hogyan tudja megtalálni az egyensúlyt a szerzetesi élet és a koncertek világa között?

– Még mindig az ácsműhelyben dolgozom a rendházban. Szeretek olvasóállványt építeni, régi bútorokat felújítani, vagy akár régi hangszereket, például harmóniumot. Ez az én igazi szenvedélyem. Persze énekelni is szeretek, ám gyakran mondom: énekelni tudok, miközben a fával munkálkodom, de nem tudok kétkezi munkát végezni, miközben a színpadon énekelek. A bazilikában más kötelezettségeim is vannak, mint hogy játszom az orgonán; vezetem a liturgiát, és énekórákat is adok. Ha épp nincs koncertem vagy lemez felvételem, akkor ez tölti ki az időmet. Ám az énekléssel kapcsolatos munkám csupán egy módja az evangelizációnak, és párhuzamba állítható azzal, amit Ferenc kért a szerzetesektől: menjetek, és terjesszétek a jó hírt azzal az ajándékkal, amit kaptatok. Ő zeneszerző és énekes is volt. Nem meglepő, hogy Isten dalnokának hívták.