Özséb Esztergomban született 1200 körül. Szüleit közelebbről nem ismerjük, a krónikás, Gyöngyösi Gergely pálos történetíró klasszikus tömörséggel csak annyit mond, hogy híres magyar családból származott. Gondos nevelésben részesült, a Szent István által alapított káptalani iskolába járatták. Életrajzírója szerény, hallgatag, komoly fiúként jellemzi: imádság, böjt, elmélkedés érlelték hivatását. Szembetűnő vonása volt a magány szeretete, akkor érezte jól magát, ha félrevonulva elmerülhetett tanulmányaiban. Papként pedig „mindennap mély áhítattal mutatta be a szentmisét”.

Jövedelmét szétosztotta a szegények között, az olvasásnak, tanulásnak, írásnak szentelte magát. Vágyódott a pilisi erdők vadonába, de tervének megvalósítását az országra zúduló tatár betörés késleltette. Akkoriban sok remete élt Esztergom környékén, a hegyekben. Amikor a városban jártak, hogy készítményeiket eladják, és azok árából szükségleteikről gondoskodjanak, rendszerint Özséb házát is fölkeresték. A velük való beszélgetés a magány felé hajtotta. Azonban az út a szenvedések keresztútján át vezetett.

Boldog Özséb (18. századi metszet)

Feladatának a lelki élet megújítását tekintette. Örömmel és elismeréssel szemlélte a két kolduló rend, a domonkosok és ferencesek munkáját, de nem csatlakozott hozzájuk. Úgy érezte, még több kell: példaadás az engesztelésre és vezeklésre. Saját élete föláldozásával mutatott utat és irányt. Négy éven át részt vett a tatárdúlás utáni újjáépítésben, majd lemondott a kanonokságról, és Vancsai István érsek engedélyével 1246-ban Szántó közelében a sziklás rengetegbe vonult. Azért választotta a remeteéletet, hogy az ima, böjt és engesztelés által esdjen kegyelmet mostoha sorsú nemzetének. Ezzel érseke kívánságát is teljesítette, aki imádságába ajánlotta megyéjét és az országot.

A pilisi remete hármas barlangja alatt, a forrás mellé letűzte a keresztet, jelszava és meggyőződése szerint: „In Cruce salus” (Keresztben az üdvösség). Később az egyesült remeték templomát is a Szent Kereszt tiszteletére szentelte. A középkori és későbbi pálos templomokban a főoltáron kívül a legszebb oltárt mindig a Szent Kereszt tiszteletére szentelték.

Özséb egy alkalommal csodálatos látomásban részesült, amely döntő hatással volt további életútjára. Egy éjjel, ima közben, az erdő mélyén sok apró lángot pillantott meg. A lángocskák egymás felé tartottak, s végül tüzes fénynyalábbá egyesültek. Özséb úgy érezte, hogy ez a különös tünemény égi jel, figyelmeztetés, hogy egyesítse a szétszórtan élő remetéket.

Boldog Özséb a remeték között –
Kő Pál domborműve a vatikáni magyar kápolnában

1250-ben Pilisszántó közelében, a kesztölci völgy fölötti magaslaton templomot építettek a Szent Kereszt megtalálásának emlékére, és ehhez észak felől csatlakozott a monostor. Özséb aztán sorra járta az országban a nagyobb remetetelepeket. Először a Pécs melletti Szent Jakab-hegyi remetékhez érkezett, elkérte a Bertalan pécsi püspök által készített szabályzatukat. A két monostor egyesült, és Özsébet választották első tartományfőnökké. Özséb ezt követően Rómába indult társaival, hogy megszerezze a Szentszék jóváhagyását és megerősítését. Sikerült megnyernie Aquinói Szent Tamás pártfogását IV. Orbán pápánál, aki jóváhagyta a rendet.

Özséb huszonnégy évet töltött a Pilisben, húsz éven át szervezte, irányította, kormányozta rendjét, melyet Remete Szent Pál oltalma alá helyezett, hiszen első remeteként ő volt ennek az életformának az elindítója. Emellett szerénységében mintegy el akarta hárítani magától a rendalapítónak kijáró tiszteletet, ezért Remete Szent Pál palástja alá rejtőzött.

Az 1256. évi esztergomi zsinaton mint tartományfőnök vett részt. A zsinati jegyzőkönyvet így írta alá: „Eusebius prior prov. Ord. S. Pauli Primi Eremitae” (Özséb, Első Remete Szent Pál rendjének provinciális perjele). Ebből a hivatalos elnevezésből rövidült le és lett a rend neve: pálosok.

Boldog Özséb szobra Esztergomban

Özséb 1270. január 20-án halt meg Pilisszentkereszten. Halálos ágyán a szabályok pontos megtartására, testvéri szeretetre és példaadásra buzdította testvéreit. Az általa alapított templom sírkamrájában temették el. A végleges egyházi jóváhagyást 1308-ban kapta meg a rend. Ekkor tértek át a Szent Ágoston szabályai szerint való életre.

A pálosok ma négy házban élnek Magyarországon, illetve egy házban Erdélyben. Emellett több száz pálos szerzetes él szerte a világon, a legtöbben Lengyelországban. A rend életének középpontjában áll a Mária-tisztelet. Ennek kifejezéseképpen a szerzetesek fehér ruhát hordanak, a rózsafüzért imádkozzák, kiemelt buzgósággal ülik meg a Mária-ünnepeket és tartják meg a szombati böjtöt. A monostorok többsége Mária-kegyhelyeken épült fel. Az 1382-ben alapított Jasna Góra-i kolostor első szerzetesei magyar földről érkezett pálosok voltak, és ma is a pálosok a kegyhely őrei. Częstochowa a rend jelenlegi központja.

A pálos rendről és a rendalapítóról bővebben a palosrend.hu oldalon olvashatnak.

Istenünk, te Boldog Özsébet az irántad való szeretetből a pilisi remeteségbe hívtad, hogy ott életét engesztelésül áldozza népéért és a szétszórtan élő remetéket összegyűjtse. Áldozatos életéért és közbenjáró imádságára add, hogy magyar népünk hitben és szeretetben egyesüljön. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete

Magyar Kurír
(bh)