Meszlényi Zoltán Lajos 1892. január 2-án született Hatvanban, sokgyermekes családban. Kisszeminaristaként az esztergomi bencés gimnáziumban érettségizett, majd Vaszary Kolos hercegprímás jóvoltából a római Pápai Gergely Egyetemen hallgatott teológiát. 1912 júliusában filozófiai doktorátust szerzett. Az I. világháború miatt 1915-ben Innsbruckba települt, ahol a Leopold-Franzens Egyetemen tanult tovább, ott szentelte pappá október 28-án Franz Egger brixeni herceg-püspök.

A teológiai doktorátus megszerzése után visszatért az esztergomi egyházmegyébe, s Komáromba kapott kápláni kinevezést, de Csernoch János bíboros már alig néhány hónap után, 1916 decemberében a prímási kancellária hivatalába rendelte. Egyre jelentősebb feladatokat bízott rá, így 1917 tavaszán már érseki levéltáros és szertartó lett. A fiatal papot 1920-ban az Esztergomi Érseki Főszentszék jegyzőjévé, majd érseki titkárrá nevezték ki. Főpásztora bizalma töretlen volt iránta, így 1926. január 30-án hercegprímási és érseki titkár lett.

Tudományos munkássága egész életében fontos szerepet játszott: 1927-ben jelent meg Házassági köteléki perek című műve. A következő évben a Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Kara „bekebelezett hittudorrá” választotta. Székfoglaló értekezését a Szent István Akadémián a kánonjogi tanulmányok fontossága témában tartotta 1930-ban. 1934-től az Egri Érseki Jogakadémia egyházjogi magántanáraként működött, 1940-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem Teológiai Karára kapott rendkívüli tanári kinevezést, és ugyanebben az évben a Hittanárokat Vizsgáztató Bizottság elnöke lett.

A Csernoch Jánost az esztergomi érseki székben követő Serédi Jusztinián mellett Meszlényi egyre jelentősebb egyházi pozíciókat töltött be: 1931-től kanonokként a főkáptalan tagja, 1934-től a Prímási Főszentszék zsinati bírája. 1937-ben szentelte Sinope címzetes püspökévé XI. Piusz pápa kinevezésével Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás, Breyer István győri megyéspüspök és Kriston Endre püspök. Az újdonsült főpásztor 1938-ban a 34. Eucharisztikus Világkongresszus aktív résztvevője volt. Több egyházilag elismert mozgalmat támogatott, köztük a Magyarországi Katolikus Legényegyletek Országos Szövetségét, amelynek 1939 júliusától volt elnöke.

Püspöki szolgálatát elkötelezetten végezte; a háború utolsó napjaiban, 1945 januárjában a szeminárium pincéjében papokat szentelt. Serédi Jusztinián bíboros halálát követően a hercegprímás végrendeletének ő volt a végrehajtója. Miután Mindszenty József hercegprímást 1948 karácsonyán letartóztatták, majd koncepciós perben elítélték, Drahos János került a kormányzói posztra. Drahos azonban nem sokkal később meghalt, így a káptalan döntésének megfelelően Meszlényi lett az egyházmegye vezetője, noha a kiépülő kommunista diktatúra mást akart a helyére. „Krisztus hű pásztoraként a hitet és az Egyházunk iránti hűséget nem tagadom soha! Isten engem úgy segéljen!” – ezekkel a szavakkal zárta esküjét Meszlényi Zoltán esztergomi érseki helynök. Már 1946 szeptemberétől kezdve készültek róla ügynöki jelentések. A székeskáptalan döntését, melyben Meszlényit választották helynöknek, Rákosi Mátyás pártfőtitkár a kormánnyal szembeni ellenséges cselekedetnek minősítette a szerzetesek elhurcolásának körülményei miatt panaszt tevő püspököknek. Meszlényi nem ijedt meg a fenyegetésektől, legfontosabb feladatának a főpásztori feladatok áttekintését és folytatását tartotta.

1950. június 20-án első és egyetlen alkalommal volt jelen a budapesti Központi Papnevelő Intézetben a püspökkari ülésen. Néhány nappal később, június 29-én Esztergomban letartóztatták, majd Kistarcsán tartották fogva, mindenkitől szigorúan elkülönítve. Az érseki helynöknek éjjel-nappal, télen-nyáron nyitva kellett tartania cellája ablakát, fűtetlen szobában kellett a telet elviselnie. Őrei szadista módon bántalmazták, gyakran rúgták és bottal ütötték. Meszlényi Zoltán ráadásul nem volt teljesen egészséges ember, gyógyszerekre is szüksége volt, már akkor is, amikor elvitték. Gyógyszert azonban nem lehetett bevinni, sőt semmilyen kapcsolatot nem tarthatott a külvilággal. Sem letartóztatásának tényéről, sem a vádemelésről nem jelent meg semmiféle nyilvános híradás. Egy rabtársa visszaemlékezése szerint amikor halkan kifejezte részvétét a püspöknek, Meszlényi ujját az égre emelve csak annyit mondott: „Ő többet szenvedett.”

Sok szenvedés után, 1951. március 4-én már a halott főpásztort szállították a Mosonyi utcai kórházba. Március 10-én temették el. Halálát utólagosan anyakönyvezték 1954 júniusában. 1966. június 22-én hamvait exhumálták a rákoskeresztúri Új köztemetőben, ezután kerülhettek földi maradványai az esztergomi bazilikába.

2004-ben Erdő Péter bíboros indította el boldoggáavatási eljárását. XVI. Benedek pápa 2009. július 3-án hagyta jóvá a dokumentumot, amely Meszlényi Zoltán püspök vértanút kanonizálja a boldogok sorában, és ugyanabban az évben, október 31-én boldoggá avatták az esztergomi bazilikában. Boldoggá avatásakor ereklyéjét az esztergomi bazilika Szent Adalbert-mellékoltárban helyezték el.

Mindenható örök Isten, aki Zoltán püspököt és vértanút apostoli buzgóságáért a dicsőség koronájával ékesítetted, add meg, kérünk, hogy példáját követve, nevedet bátran megvallva élhessünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.