Többnyire így írta alá leveleit: ,,a kis Bernardin''. Barátai sokszor
hasonlóképpen nevezték, s Pádova püspöke is használta ezt a címzést,
sőt a pápa is küldött néhányszor brevét ,,a kis Bernardinnak''. Nem
gúnyból használták ezt, hanem a rokonszenves népmisszionárius feltűnően
kis termetére irányuló humoros és derűs célzásként, s ez jól is esett
neki; annak is jele, hogy még a legmagasabb körökben is meghitt
barátnak tekintették.
Szülei tekintélyes emberek voltak; apja, Donato Tomitano Feltre
városában közmegbecsülésnek örvendett. Elsőszülött fia kora ifjúságától
kezdve könnyen és örömmel tanult, később pedig a pádovai egyetemen
biztos tudásra tett szert. Marchiai Szent Jakab (lásd: A szentek élete,
875. o.) prédikációi az egyetemi városban arra indították, hogy
belépjen a ferences rendbe. Jakab maga öltöztette be 1456. május 14-én,
és Sziénai Szent Bernardinról (lásd: A szentek élete, 208. o.) kapta
szerzetesi nevét. A tanulmányok évei következtek Velencében, majd pappá
szentelték (1463), az ezután következő években pedig a rend fiataljait
tanította. Kis növése miatt sem ő, sem elöljárói nem gondolták még
akkor, hogy alkalmas lesz a prédikálásra. Néhány próba azonban,
amelynek felettesei alávetették, felhívta rá a figyelmet.
Így kezdődött meg 1469-ben Bernardin tevékenysége a szószéken, de
egyidejűleg néhány évig még rendi tisztségeket is el kellett látnia.
Idővel oly sok prédikáció tartására kérték fel, hogy nem győzött eleget
tenni a hívásoknak. Végül teljesen elöljáróira bízta, hogy oda küldjék,
ahova jónak látják. Mivel a kérelmezők, hogy céljukat könnyebben
elérjék, többször a pápához fordultak, Bernardin tőle kapott utasítást,
hogy hol kell prédikálnia. Egész életén át megmaradt szerény,
barátságos ferencesnek, s a regulát töretlen hűséggel megtartotta. Bár
elöljárói gyenge alkata és rossz egészségi állapota miatt néhány
könnyítést engedélyeztek számára, csak nagyon ritkán lehetett
rábeszélni, hogy éljen is velük. Észak- és Közép-Itálián át történt
vándorlásai során folyton gyalog járt, és rendkívüli okának kellett
lennie, ha rá tudták venni, hogy időnként csacsit használjon
hátasállatként.
Rendtestvérei -- úgy tűnik -- 1482-ben csaknem elviselhetetlen terhet
raktak a már egyébként is éppen eléggé igénybe vett igehirdetőre,
amikor még tartományi vikáriussá is megválasztották, tehát olyan
tisztségre, amely megkívánta a messzire kiterjedő tartomány
látogatását. Helyzete lényegesen megnehezült a Velencére akkoriban
kimondott egyházi átok miatt, amely megtiltotta a nyilvános
istentiszteletet. A velenceiek azonban nem ismerték ezt el, és
megtiltották a papságnak, hogy betartsa. Bernardin, aki engedelmeskedni
akart a pápának, testvéreivel együtt elhagyta a várost. Ezért még a
vita elülte után is megtiltotta a köztársaság, hogy visszatérjen,
holott alárendeltjei hazatérhettek kolostoraikba. Bizonyára ez volt az
oka, hogy Bernardin tartományi vikáriusi tisztét idejének lejárta előtt
letette.
Eközben rendjének más igehirdetőihez hasonlóan megkezdte a ,,mons
pietatis'' nevű jótékony intézmények létesítését. Ezek -- főleg
szegényeknek -- zálog ellenében pénzt kölcsönöztek, hogy megmentsék
őket az uzsorások kizsákmányolásától. Ismeretes, hogy a pénzügyletek a
középkorban csaknem kizárólag a zsidók kezében voltak, s ők a
kikölcsönzött pénzekért 30--35%-os kamatokat kívántak. A ferencesek már
fennálló társulatok, városok és jótevők segítségével egyre több
zálogházat alapítottak.
Kezdetben minden teljesen ingyenesen történt, önkéntes
tisztségviselők segítségével. Csakhamar megmutatkozott azonban az a
tapasztalat, hogy a jótékony intézmény fenntartásához is szükség van
egy csekély összegre. Szükséges volt például, hogy alkalmas helyet
találjanak a zálogok megőrzésére, ezt pedig gyakorta bérelni kellett.
Másrészt gátat kellett vetni az önző visszaéléseknek, amelyekkel
például valaki a zálogházra ruházta azt a terhet, hogy téli ruháját
gondosan őrizze egész nyáron át, ő maga pedig ennek fejében pénzt vett
kölcsön, majd amikor beköszöntött a hideg évszak, kiváltotta ruháit.
Bernardin azon a véleményen volt, hogy a tisztségviselők munkájáért és
más elkerülhetetlen kiadások miatt szükséges, hogy egy kevés haszonhoz
jussanak, de ellenfelei ezt, mint az Egyház által tiltott kamatszedést
hevesen megbélyegezték.
Bernardinnak több nyilvános vitában kellett megvédenie álláspontját.
Ezenfelül arra törekedett, hogy tekintélyes jogi kollégiumoktól és
egyes híres jogászoktól kedvező szakvéleményt kapjon. Végül, bár már
csak Bernardin halála után, a zálogházak intézménye megkapta a pápai
jóváhagyást.
Mindazok, akiket Bernardin tevékenysége üzleteléseikben leginkább
fenyegetett, gyűlölték őt. Nem is nyugodtak. A pénzemberek
megvesztegetéssel igyekeztek rávenni Velence és más városok tanácsát:
tiltsák meg a híres igehirdetőnek, hogy az uzsoráról beszéljen, és hogy
zálogházat létesítsen. Mindezek a kellemetlenkedések sem tudták azonban
Bernardin energiáját megbénítani. Ellenkezőleg: élete utolsó
évtizedében legalább harminc zálogházat alapított, illetve már
meglévőket jobban megszervezett. Pénzügyi helyzetükön javított, így
nagyobb hatékonyságot tett lehetővé számukra.
A felőrlő, szünet nélküli munka idejekorán aláásta a mindenfelé várva
várt igehirdető egyébként is gyenge egészségét. Amikor 1491 júliusában
az Apostoli Szentszék iránti engedelmességből Bresciába ment,
ismételten bekövetkező vérhányása annyira legyengítette, hogy már alig
tudott prédikálni. Nála volt a pápa levele, azzal a megbízással, hogy a
veszélyeztetett zálogházat védje meg ellenfeleinek támadásával szemben.
Utolsó erejével teljesítette is a parancsot, néhány prédikációja után
azonban ágynak esett. Tíz nappal halála előtt ezt írta Piacenzába, ahol
közeli megérkezését várták: ,,Súlyos beteg vagyok. Ha Isten még egyszer
abban a kegyelemben részesítene, hogy egészséges lehetek, szívesen
elmegyek hozzátok. Imádkozzunk Urunkhoz, Jézushoz és édesanyjához,
Máriához! Az történjék, ami az ő szemében helyes!'' 1494. szeptember 28-
án meghalt. Nagyon ritkán gyászolt meg nép olyan általánosan és
őszintén népmisszionáriust, mint a szegényeknek ezt a jótevőjét. A
temetési menetet fehérbe öltözött gyermekek csapata nyitotta meg.
Táblákat vittek ezzel a felirattal: Mons pietatis.
Az Egyház 1654-ben engedélyezte Bernardin tiszteletét, és elismerte
,,boldog'' címét.
www.katolikus.hu
Kommentáld!