A Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója és elnöke a polgári napilapban (5.o.) elmondta:

„Pünkösd előtt az apostolok látták Jézust, tapintották testét, beszéltek és ettek vele, meggyőződhettek róla, hogy bár meghalt, de dicsőséges testében mégis közéjük jött, látták, ahogy felment a mennybe, mégsem volt bátorságuk, hogy megvallják az emberek előtt. A Szentlélek adott nekik erőt, bölcsességet, lendületet, bátorságot, hogy hirdessék az evangéliumot, Krisztus örömhírét. Bár egyetlen nyelven beszéltek, szavaikat mégis megértette a Jeruzsálemben összegyűlt számtalan nemzetiségű nép. Szavaik hatására több százan megkeresztelkedtek, életüket megváltoztatták. Erre a maguk erejéből képtelenek lettek volna. A Szentlélek Úristen és maga Jézus Krisztus tehát a mi igazi vigasztalónk és az is marad… Az első pünkösd napján az apostolokban elsősorban az öröm, a jókedv, az életerő fakadt és bontakozott ki. Azt gondolom, hogy nekünk is ezt kellene tennünk. Le kell hulljon a szemünkről a hályog, és rá kell döbbenjünk arra, hogy a Kárpát-medencében nekünk, magyaroknak ilyen jó dolgunk az elmúlt ezer évben soha nem volt.”

Csaba testvér szerint Isten „pontosan tudja, hogy teremtő munkája még nem ért célba, ami azt jelenti, hogy a világot mindig egy kicsit újra kell teremtenie. Az Isten tehát velünk van a világ újrateremtésében. Nem szabad tehát elkeserednünk, időről időre meg kell újulnunk.

Gondoljunk csak arra, hogy a Szentlélek Úristen sem keseredett el, amikor kétezer évvel ezelőtt az emberek adták-vették, öldösték egymást, folyamatosan háborúk voltak. Jézus örömmel élt harminc éven át csendes, egyszerű életet Názáretben, és utána is bizalommal nézett a holnap felé, mindig optimista volt.

Még a kereszten is azt mondja: ’Atyám, bocsáss meg nekik, nem tudják, mit cselekszenek!’ A Szentlélek Úristen szeretete és jósága a mai világunkra is kiterjed, amely ma is a remény és a vigasztalás Istene.”

A dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője azt is elmondta: „Eddig csaknem ötezer gyermek került alapítványunk gondozásába, közülük 2300 most is nálunk nevelkedik. Oktató- és nevelőmunkánk során mindent megteszünk annak érdekében, hogy a nálunk lévő fiatalok sikeres érettségi vizsgát tegyenek, és tisztességes, becsületes, művelt keresztény ember váljon belőlük. Így engedjük ki őket a nagybetűs Életbe. Ezt én az életbe ágyazásnak nevezem. Hiszen legalább olyan fontos az, hogy miután tőlünk elkerülnek, megmaradjanak ugyanilyen tisztességes, becsületes, munkavégző keresztény embernek.

Létfontosságú, hogy családot tudjanak alapítani, a családi életet meg tudják tölteni boldogsággal, szeretettel és az élet egyéb terültén is boldogulni tudjanak. Én azt szeretném, ha képletesen szólva minél több fiam, leányom, menyem, vejem, unokám lenne, akik tőlünk indultak, itt nevelkedtek, oktattuk őket, és évek múltán visszatérve hozzánk, boldogan meséljék, hogy érvényesültek az életben. Számunkra nagyon fontos, hogy értelmesen sáfárkodjanak azzal az útravalóval, amit mi adtunk nekik. Ez ugyanis a bizonytéka annak, hogy munkánk nem volt hiábavaló.”

Magyar Kurír