Ülök az egykedvű őszi borongásban, 2008. november 28-án, az egyházi év utolsó napján. Csend van bennem, várakozás. Múlik egy év! Vagy egy egész világ? Nem tudom! 

Körülöttem forrong minden! Vitázó politikusok, választásra készülnek, jót akarnak, dicsérik magukat és szidják egymást. Kapzsi bankárok által felhergelt, fölösleges üveggyöngyök után futkosó, kapkodó emberek kiabálnak, vagy tanácstalanul néznek maguk elé értetlenül. És itt vannak a naponta megfagyó hajléktalanok, a harcot a hitelek súlya alatt feladó vállalkozók, a munkanélküliek és az olcsó termékeket reklámozó médiák. És sorolhatnám tovább de minek, hisz mindezt hihetetlen nagy példányszámban megteszi a sajtó, sok-sok csatornán önti a televízió, a megannyi honlap. Ülök és látom, hogy jön Krisztus Király, közeledik csendesen, méltósággal, hozzám, hozzánk, mint hajdan Jeruzsálem falai felé. Megáll és hosszan néz... Testemben hatalmas félelem remeg... csak le ne borulj sírva előttünk Istenünk. 

Mindenkinek igaza van! Nem mehet ez így tovább! Tudom eszemmel, hogy túl sok már a hazugság, a léha képmutatás. Magam is érzem, hogy jó lenne betörni néhány ablakot, szétverni az álnokok között. Türelmetlenek vagyunk. Egy értelmetlen, nagyon hosszúra nyúlt diktatúrából jövünk, naivan, tisztán indultunk 89-ben, egymás kezét fogtuk, és a sárba borulva több nyelven is együtt imádkoztunk, boldogan kacagtunk. Akkor értettük egymást: most miért nem értjük egymás nyelvét, vágyát, álmait? Forrong a világ! Tudom, hogy mindenki jót akar, jót magának, minél több jót. Mint a gyermekek veszekszünk ócska babarongyokon és észre sem vesszük, lassan szabadul el körülöttünk a pokol. Nem igaz, hogy ez a világ csak sírásból és vérből tisztulhat meg, léphet tovább! Hogy lehetünk ilyen vakok?

Uram, te hányszor próbáltál összegyűjteni bennünket mint kotló a csibéit? Jó szóval bíztatsz, adtad a szeretet parancsát, és megmosod könnyeiddel lábainkat. Mindent jóságosan nekünk adtál, élhetnénk csendesen paradicsomi békességben. Jól feltarisznyáztál, mindenünk megvan. A föld csodás termékenysége szaporít nap mint nap kenyeret nekünk, és van annyi agyag, kő, hogy építhetünk mindenkinek házat, tanyát, otthont ezen a földön. És van annyi vasérc, réz, mangán, hogy egy-egy autó is jutna a családjainknak. És jut könyv, jó film, tiszta bor és csók, szerelem mindenkinek. Nem sajnálod tőlünk a boldogságot. És juthat gyermekáldás, vagy vér a vérünkből, vagy mint Józsefnek a te szent akaratodból. Testvérem, lásd, van kit szerethetsz, kit otthonodba fogadhatsz, kivel törődhetsz, kibe belé álmodhatod álmodat. És ültethetsz virágot, platánt, diót, és megéred, hisz jó orvosaid vigyáznak rád, hogy fád nagyra nőjön, és árnyékával enyhet adjon családodnak. Tudósaink, mérnökeink mennyi kérdésre kerestek, találtak választ az évezredek alatt, lassan biztosan hajtsuk uralmunk alá a földet, ahogyan te kérted Istenünk a teremtés hajnalán még a bűnbeesés előtt. Élhetnénk békés testvéri szeretetben, tudhatnánk, hogy a részigazságoknál fontosabb az élet. 

A gonosz kacag, ugyanazzal a süket dumával jön, ígér minden kőből kenyeret, fogyassz, habzsolj, ha kell, ha nem, legyen. És ha leborulsz előtte, mindent csak neked ígér, az egész bevásárlóközpontot, repülőt, jachtot, de minek? És felvisz csodás templomok ormára, sztár leszel, dobd le magad, fürödj a csodáló emberek tekintetében, hatalmad lesz felettük: Uralkodj, miért vállalnád a szeretet szolgálatát? 

Fogyasztás, birtoklás, hatalom, habzsolva kacagsz, és szétmarcangolod világunkat, azt hiszed, hogy győztél, pedig rabszolga vagy, rosszabb, testvéred farkasa, szép tiszta világunk elpusztítója. 

Itt állsz Uram a XXI. századi Jeruzsálem falai előtt, előttünk. Szemedben könnycsepp, és nekem nincsenek érveim és mégis arra kérlek, hogy ne bűneinket nézd, hanem újabb adventünkben jósággal jöjj közénk, ajándékozd meg érdemtelen gyermekeidet egy újabb eséllyel, egy szép Karácsonnyal. 

Istentől áldott adventi megtérést, szent időt kívánok szeretettel, 

Cs. t. 2008. nov. 28.