A kihallgatás végén a pápa szokásához híven több nyelven köszöntötte a világ különböző országaiból összegyűlt híveket, közöttük a magyarok csoportját. A következő szavakat intézte hozzájuk: „Isten hozta a magyar zarándokokat, különösen is azokat, akik Budapestről és Kálról érkeztek. Kedves Testvéreim, Mária, az Egyház Anyja legyen családjaitokkal és hazátokkal. Imáimban kísérlek benneteket és szívből adom kedves mindannyiótokra apostoli áldásomat. Dicsértessék a Jézus Krisztus!”

Az Apostolok Cselekedeteiben olvashatunk Szent Péter életének utolsó eseményeiről, vagyis amikor börtönbe vetették, és onnan csodálatos módon kiszabadult az Úr angyalának segítségével. Az eseményhez szorosan kötődik az egyház imája Szent Lukács szerint, aki így ír róla: „Míg Pétert fogva tartották a börtönben, az egyház állandóan imádkozott érte az Istenhez” (ApCsel 12,5). Szabadulását követően pedig a következőket fogalmazza meg: „Mihelyt feleszmélt, elment Máriának, a Márknak nevezett János anyjának a házába, ahol sokan voltak együtt és imádkoztak” (ApCsel 12,12). E két elbeszélésből is jól látható a keresztény közösség jelenléte veszély, üldöztetés idején. Az ima Istenhez száll, amelyet az Úr meghallgat és angyala közbenjárásával véghez visz egy elképzelhetetlen és reménytelennek tűnő szabadulást – magyarázta a híveknek a Szentatya.

Ez a történet egyes részeiben emlékeztet Izrael szabadulására az egyiptomi rabszolgaságból, a zsidó húsvét eseményére. Az angyal segít Péter esetében is, akinek Izrael népéhez hasonlóan gyorsan kellett cselekednie.

Az angyal segítségnyújtása Krisztus feltámadását is eszünkbe juttatja – magyarázta még a Szentatya. Az Apostolok Cselekedetei szerint „egyszerre csak megjelent az Úr angyala, a helyiséget pedig fény árasztotta el. (Az angyal) oldalba lökte Pétert, s fölébresztette” (ApCsel 12,7). A fény az Úr húsvétjának megszabadító világosságára emlékeztet, amely győzött a sötétség és a rossz felett. Az angyal így szól Péterhez szóló szavait – „vedd magadra köntösödet, és kövess!” (ApCsel 12,8) – János evangéliumában is felfedezzük a feltámadás után, a Tibériás tónál történt esemény alkalmával, amikor Jézus kétszer is azt mondja Péternek: „Kövess engem” (Jn, 12, 19.22). Ez a követésre szóló erőteljes meghívás azt jelenti: csakis magunkból kilépve, Jézus nyomdokaiba lépve és az ő akarata szerinti cselekedet által nyerjük el a valódi szabadságot – mondta a Szentatya.

Ezt követően kitért Péter fogságának másik jellegzetességére, amely szerint „míg Pétert fogva tartották a börtönben, az egyház állandóan imádkozott érte az Istenhez” (ApCsel 12,5), Péter pedig aludt (vö. ApCsel 12,6). Ez a viselkedés veszély idején különösnek tűnhet, azonban a nyugalomról és a bizalomról szól. Péter bízik Istenben, tudja, hogy közössége együttérzéssel van iránta és imádkozik érte, ezért az Úr kezébe ajánlja magát. Nekünk is hasonló módon kell imádkoznunk – hangsúlyozta a Szentatya. Embertársainkkal szolidaritásban, Istenben bízva, aki ismer bennünket és gondoskodik rólunk, mint ahogy Jézus is mondja: „Nektek minden szál hajatokat számon tartják. Ne féljetek hát!...” (Mt 10,30-31).

Péter a fogságot Krisztus követésének jegyében éli meg, amely által győzedelmeskedni lehet a sötétség és a szolgaság felett. Szabadulása csodálatos módon valósul meg: egy angyal által, az őrséget elkerülve, a börtön kapuja magától kinyílik. Ezt követően Péter és az angyal együtt mennek mindaddig, míg Péter megérti, hogy az Úr valóban kiszabadította őt, majd Mária házába megy, ahol a tanítványok imát mondanak. A közösség válasza a veszélyhelyzetre, a nehézségre ebben az esetben is az Istenben való bizalom és az ima, amellyel egyben kapcsolatát is erősítheti az Atyával – magyarázta a zarándokoknak a pápa.

A közösség, amely elkíséri Pétert fogsága idején, imádkozó közösség. Hatalmas öröm járja át a szíveket, amikor Péter váratlanul kopogtat és megjelenik Mária házában. Ez az Isten nagysága előtti csodálat és öröm, aki meghallgatja az emberek imáját. Péter elmeséli közösségének a szabadulását, amely által megtapasztalta, hogy Jézus követése jelenti a valódi szabadságot. Világosság töltötte el, amely által képessé vált a vértanúhalálra is, hirdetve, hogy az Úr feltámadt. Rómában elszenvedett vértanúhalála végleg egyesítette őt Krisztussal, aki ezt mondta korábban neki: „Bizony, bizony, mondom neked: Amikor fiatal voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, aztán oda visz, ahova nem akarod” (Jn 21, 18-19).

Péter fogságának és csodálatos szabadulásának eseménye azt tanítja nekünk – magyarázta a Szentatya –, hogy az egyház és mi mindannyian megpróbáltatásoknak vagyunk kitéve, amelyek során az ima a támaszunk. Én magam is – hangsúlyozta a Szentatya – pápává választásom óta érzem az egyház, a hívek imájának támaszát, amelyért szívből adok hálát nektek. A kitartó és bizalommal teli ima által az Úr megszabadít minket láncainktól és átvezet bennünket a legsötétebb éjszakán is, nyugalmat ad szívünknek.

Így tudunk szembenézni a nehézségekkel, az üldöztetéssel, az elutasítással, az ellentmondással. Péter története az ima hatalmas erejét mutatja meg számunkra. Az apostol, még bilincsbe verve is nyugalmat érez, mert tudja, hogy nincsen egyedül: a közösség imádkozik érte, az Úr közel van hozzá, tudja, hogy Krisztus ereje a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében (vö. 2Kor 12,9).

A kitartó közösségi ima csodálatos eszköz a megpróbáltatások idején, amelyekkel életünk során találkozunk, mert az Istennel való szeretetközösség által embertársainkkal is egységre tudunk lépni – tanította XVI. Benedek pápa a szerdai általános kihallgatás alkalmával.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír