Mesés elemekkel átszőtt élettörténetét a „Legenda Aurea” írja le a legszínesebben. Eszerint a pogány Kristóf igen büszke volt daliás termetére: a legenda szerint több mint 6 méter magas volt. Úgy érezte, különleges adottságával nem szolgálhat akárkit; vándorútra kelt tehát, hogy megkeresse a világ leghatalmasabb uralkodóját. Első gazdája egy király volt, de kiderült, hogy van nála is hatalmasabb úr, hiszen a király félt az ördögtől. Kristóf ezért az ördög szolgálatába állt. Az ördögnek viszont egy út menti kereszt láttán szállt inába a bátorsága. Kristóf ekkor határozta el, hogy Krisztust fogja szolgálni. Egy remete azt mondta neki, hogy akkor érheti el leghamarabb a célját, ha az embereket szolgálja, például azzal, hogy egy veszedelmes folyón viszi át őket. Egy éjszaka egy kisgyermeket vitt át a megáradt folyón, akit minden lépéssel nehezebbnek érzett; s közben a víz is egyre magasabbra emelkedett. Amikor szerencsésen kiért a túlpartra, a gyermek elmondta: ő Krisztus, és hordozója a világ terhét cipelte a vállain (a görög „Khrisztophorosz” név azt jelenti: „Krisztust hordozó”). Azt tanácsolta neki, hogy a történtek emlékezetéül ültesse el azt a száraz datolyapálmatörzset, amit botként használt. Kristóf így is cselekedett: és a pálmafa, mint Áron vagy József vesszeje, kihajtott, és gyümölcsöt hozott. A nyugati művészet Kristófot abban a pillanatban örökíti meg, amint az örvénylő vízben gázolva a gyermek Jézust viszi a vállán.

Kristófot a középkorban céhek, közösségek is patrónusukként tisztelték – így elsősorban természetesen a vízen utazók, kivirágzott botja miatt a kertészek, gyümölcskereskedők, továbbá a patikusok, a kincskeresők, de leginkább mégis a vándoremberek és legújabban az autósok. Az autók Kristóf segítségül hívásával való ünnepélyes megáldása hazánkban 1932-ben kezdett szokássá válni. 1937-ben kezdeményezték Budapesten a Vízrehívó Szent Kristóf ünnepét, amely sportcsónakok megáldásával végződött.