Számomra Szent II. János Pál pápa volt “a” pápa. Az ő pontifikátusa alatt születtem és életem első tizenhét évében a legtermészetesebb dolog volt, hogy rá asszociáltam, ha meghallottam azt a szót, hogy szentatya. El sem tudtam képzelni, hogy más is ülhet Péter trónján. Természetes volt az ő jelenléte – mint ahogy természetes volt a személyisége is. Kiemelkedő.

Emlékszem megannyi gesztusára, amelyet apostoli útjai, vagy római programjai alkalmával tett. Emlékszem arra, hogy nagypapám milyen őszinte büszkeséggel mesélt mindig arról, hogy önkéntesként szolgálhatott, amikor János Pál 1991-ben szülővárosomba, Szombathelyre látogatott, hogy milyen izgatottan készült a város az érkezésére, hogy milyen lelkesítő volt hallgatni őt. Aztán emlékszem arra is, milyen megrendítő volt fiatalon, a halál gondolatával még nem sokat foglalkozva látni azt a küzdelmet, amit a megöregedett pápa – akár már szavak nélkül is – elementáris erejű példaadással folytatott, végtelen bizalomról és hűségről téve tanúságot. Mindannyiunkban megmaradt utolsó nagypénteke, a kép, ahogy magához szorította “keresztjét”.

Felemelő volt részt venni a Mátyás templomban, pár nappal a halála előtt tartott szentmisén, amelyen fiatalok százaival voltunk jelen, s amely megmutatta: ő akkor is, mindig, a fiatalok pápája volt és maradt.

Mert úgy tudott közeledni a fiatal generációk tagjaihoz, ahogy nagyon kevesen. Szavai élete által váltak hitelessé, szeretetteljes útmutatásai pedig egy gyökereit vesztő világban segítettek milliókat a mindennapok küzdelmeiben. Egészen újszerűen, ha tetszik forradalmian, de a krisztusi tanítást megtartva fogalmazta meg a szexualitásról szóló tanítást, a test teológiáját, fogódzót adva a szexuális szabadosság örvényei közepette.

II. János Pál pápa élete és szolgálata új lendületet adott a kereszténységnek, az új évezred küszöbén pedig felmutatta az egész világnak a kétezer éves egyház tanításának érvényességét – milliókat vonzva Jézushoz, egyúttal életre szóló példát adva mindannyiunknak.

Vágvölgyi Gergely