Szécsi Ferenc plébános, kisegítő tábori lelkész szentmiseáldozatot mutatott be az ünnepség kezdetén a katonák közreműködésével, szolgálatával.

Hetven évvel ezelőtt megrendült a föld az urivi hídfőnél, ágyuk robaja törte meg a csendet és gépfegyverek ropogása - emlékeztetett szentbeszédében a plébános. Majd elült a zaj és a csend vette át a helyet, több évtizedes csend. Ma már azért tartunk csendet, mert tiszteletet adunk elődeinknek, s bűnbánatot szeretnénk tartani: megteszünk-e mindent azért, hogy a Don-kanyarban elesettek emléke fennmaradjon családjainkban, s helyére kerüljön a magyar nép tudatában, emlékezetében, s vajon megvalósítjuk-e mi álmaikat?

Vajon milyen álmaik voltak a katonáknak? Vajon az ő vágyaik szerint alakult-e a magyarság sorsa? – vetette fel a gondolatot Szécsi Ferenc. A Szentatya a világ békenapjára küldött üzenetének azt a címet adta: „Boldogok a békességszerzők”. Ha korunkat vizsgáljuk, mit látunk? A globalizmus pozitív és negatív vonásai mozgatják a körülöttünk lévő világot, számos fegyveres konfliktus van, sok feszültséggóc, mert a gazdagok és a szegények között egyre nagyobb lesz a különbség. Mindennek a hátterében az önzés, az individualizmus áll, amely szemben áll a vallás természetes lényegével. A vallás a békére törekszik, az életet védi. Az emberiség küldetése a békére szól, és minden ember szívében ott van a béke vágya.

A boldogságmondásokat vizsgálva, megállapította: mindegyikben van egy jó üzenet, egy evangélium, amely egy ígéretben csúcsosodik ki. A boldogság ígéretében, amely nemcsak halálunk után lesz ajándéka a jóakaratú, békességszerző embernek, hanem már itt a földön. Utalt az élet védelmére a fogantatástól a természetes halálig. Szólt a relativizmus és az autonóm erkölcs vétkes gyakorlatáról, s buzdított az Isten felé fordulásra, a születésünkkor belénk teremtett jó követésére.

A szertartás után az egybegyűltek kivonultak az emléktáblához, ahol hagyományosan meggyújtották a Balaton északkeleti térségéből származó elesett, eltűnt katonák tiszteletére rakott emléktüzet. Ticz András Antóni Sándor Don-kanyarnál című versével idézte meg a tragédiát, majd a helyi Balaton Népdalkör énekelt katonai és szakrális dallamokat.

Emlékbeszédében Sáfár Albert dandártábornok, végigkísérve a nemzet kataklizmáit a történelem során, kiemelve a Donnál történt eseményeket, a második magyar hadsereg megsemmisülését. A közép-kelet-európai térség nagyhatalmai képesek voltak arra, hogy egymás elleni háborúikba a kis népeket is belerángassák. Az ütköző zónából senki sem maradhatott ki, s vagy a németek csatlósai lettek vagy áldozatok.

A tragédia Mohácshoz hasonló vereséget, pusztulást vont maga után, mutatott rá. Az egész ország lakosságát megrázta, szinte minden családot érintett valamilyen formában. Közel 150 ezer halott, sebesült, hadifogoly és eltűnt került a honvédség veszteséglistájára. Nagyapáink, dédapáink. Emléküket megőrizzük - zárta gondolatait. Az ünnepséget koszorúzással fejeződött be.

Január 12-én délelőtt a fűzfői egykori Klebelsberg-iskolában kiállítás nyílt a fűzfői és környékbeli doni áldozatok emlékére.

Toldi Éva/Magyar Kurír