Juan de Ávila a dél-spanyolországi Almodóvar del Campóban született 1499-ben. Apja eredetileg zsidó vallású volt, de áttért a keresztény hitre. János Salamancában tanult jogot, ám – valószínűleg származása miatt – nemsokára el kellett hagynia az egyetemet. Egy nap bikaviadalon vett részt, és a kegyetlen látványosság hatására annyira megrendült, hogy elhatározta, Istennek szentelt életet fog élni.

Három éven át a szülői házban élt visszavonultan, az imának és a szemlélődésnek szentelte idejét. Később az alcalái egyetemen művészetet, majd három éven át teológiát tanult.

Szülei időközben meghaltak, és tekintélyes vagyont hagytak rá. Amikor pappá szentelték, örökségét szétosztotta a szegények között. Hithirdető akart lenni az újonnan felfedezett földrészen, Amerikában, de erről a tervéről – szintén származása miatt – le kellett mondania.

Sevilla érsekének megbízásából mint prédikátor és népmisszionárius kilenc éven át járta Andalúziát. Rengetegen megtértek a hatására; a leghíresebb közülük Istenes Szent János volt. Barátai közé tartozott Loyolai Szent Ignác, Alcantarai Szent Péter és Avilai Szent Teréz is.

Felekezeti szempontból rendkívüli nyitott volt, foglalkozott például Rotterdami Erasmus írásaival, és nagy hatással volt rá Luther Márton, különösen a Szentírással és az egyházatyákkal kapcsolatos meglátásai ragadták meg.

Gyakran ostorozta a gazdagokat és hatalmasokat, amivel sok ellenséget szerzett magának. Mint veszedelmes újítót feljelentették az inkvizíciónál, és fogságba vetették. 1532-ben huszonkét vádpont ellen kellett védekeznie. Meggyőződése volt például, hogy az eretnekekként elégetett emberek vértanúk, ha úgy gondolták, hogy valóban a helyes úton járnak. Azt is hangoztatta, hogy többet ér jótékonykodni, mint csupán miséket mondatni. A következő évben szabadon engedték, de figyelmeztették, hogy „legyen óvatosabb”. Könyvét, az Audi filiát pedig betiltotta az inkvizíció.

Rendkívül szerteágazó tevékenységet folytatott: új öntözési eljárást talált fel, tizenöt középiskolát alapított, és felkarolta sorstársait, a megtért zsidó származásúakat. Több tanítványát Granadába küldte az iszlámról keresztény hitre tértek megsegítésére.

Loyolai Ignáccal kötött barátsága miatt fontolgatta, hogy tanítványaival együtt belép a jezsuita rendbe, ám Andalúzia akkori provinciálisa, Bustamente – vélhetően származása és az inkvizícióval való kapcsolata miatt – ellenezte a belépését. Tanítványai közül néhányan azonban mégis jezsuiták lettek.

Avilai János leveleiből és egyéb írásaiból kitűnik, hogy különösen jól ismerte a Szentírást. Írt többek között a papok cölibátusáról, a katolikus nevelésről és az Oltáriszentség tiszteletéről.

A Trienti Zsinat (1545–63) idején Granada érseke fölkérte tanácsosának, de egészségi állapota nem tette lehetővé az utazást. A zsinati határozatok gyakorlati megvalósításáról tárgyaló helyi, toledói zsinaton (1565) viszont fontos szerepet játszott.

1569. május 10-én hunyt el Montillában, a helyi jezsuita templomban temették el. 1970-ben VI. Pál pápa avatta szentté. 2012-ben pedig, az új evangelizációról szóló püspöki szinódus nyitó szentmiséjén Bingeni Szent Hildegárddal együtt egyháztanítóvá nyilvánította őt XVI. Benedek.

Akkor azt mondta róla a pápa: „Jól ismerte a Szentírást, buzgó missziós lelkülettel rendelkezett. Különös képessége volt arra, hogy mélyen behatoljon a megváltás misztériumába, amit Krisztus az egész emberiség számára végbevitt. Isten embereként összekapcsolta az imádságot az apostoli tevékenységgel. Nagy gondot fordított a prédikációra, a szentségek gyakori vételére, a papjelöltek, a szerzetesek és a világi hívek képzésének fokozására, az Egyház termékeny reformját szem előtt tartva.”

Forrás
Magyar katolikus lexikon
Diós István: A szentek élete

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír
(sza)