Számos kétség közepette döntött az utazás mellett, hiszen férje, Greguss Sándor író hosszan tartó, súlyos betegségben szenved. Ám éppen ő volt az, aki útra küldte azzal, hogy ha lemondja a missziót, akkor a sátán máris győzött.

Fodor Réka már haza érkezik Onitshába; barátok, testvérek várják az egyházmegyei kórházban. Tavaly december óta nem tudott kimenni, mert a nigériai választások idején nem volt biztonságos, utána pedig Budapesten fogadta Izunna atyát, a kórház igazgatóját és Okeke érseket, akik Magyarországon voltak a pápalátogatás idején. Számos településen jártak, meséltek, adományokat gyűjtöttek.

Éppen azon a héten derült ki, hogy Sándor gyógyíthatatlan betegségben, ALS-ben szenved. Fájdalmas diagnózis, nehéz elfogadni, hosszan tartó, visszafordíthatatlan kór. „Itt vagyok, és sajog a lelkem, annyira fáj, hogy nehéz belegondolni is” – mondja Réka, aki Sándor buzdítására nem mondta le a missziót. Hiszen „ha végleg lemondod, akkor máris győzött a sátán”.

Messengeren beszéltünk, ahogyan szoktunk. Most nem olyan nevetős, mint ahogy megszoktam, de amikor a konkrét feladatokra terelődik a szó, megtelik energiával. „Készítünk hát a citromból limonádét – mondja lendületesen. – A Jóisten mindent jóra fordít. Pénteken, június 16-án lesz a születésnapom. Amikor 2020-ban kint ragadtam a covid miatt, akkor indult a börtönmisszió. Okeke érsek példáját követve a börtönben ünnepeltem, rengeteg adomány érkezett Magyarországról. Levágtunk egy marhát, hatalmas ünnepet rendeztünk. Nigériában egy börtönt nem úgy kell elképzelni, hogy a leggonoszabb emberek vannak oda bezárva. Egy ennyire korrupt országban leginkább azok vannak ott, akik nem tudták kifizetni az óvadékot, és nagyon sokat szenvednek a körülményektől.”

Péntekre már ott lesz a lánya is a barátjával. Anna négy éve álmodik arról, hogy visszamegy Onitshába, ő készítette az Afréka két kötetnyi fotóinak 80 százalékát. Az eucharisztikus kongresszus előkészítéseként az egyik videós tanúságtétel vele készült, abban is azt hangsúlyozta, milyen sokat jelentett hite elmélyülésében a nigériai misszió. Szabolcs, a barátja pedig egy olyan teológiai főiskolára jár, ahol hat hetet misszióban kell tölteni nyáron, és ő Onitshát választotta. Ebben a végtelenül nehéz, kétségekkel teli helyzetben együtt viszik véghez, amit elterveztek – az egész család együtt, Sándorral a háttérben, aki küldte őket, hogy ne mondjanak le erről a missziós útról.

Szükség van rájuk, egyre jobban, hiszen az infláció a duplája a tavalyinak, az emberek egyre szegényebbek. Az alapítvány támogatást kapott a Hungary Helps programtól erre az orvosmisszióra; körülbelül kétezer betegre tudják költeni. Afréka az első terepen végzett rendelésen, kedden kétszáz beteget látott el.

Az Afréka Alapítvány támogatja az Ogidi településen Amaka nővér segítségével élő gyerekek tanulását is, sokaknak fizetik adományainkból a tandíját. Sok osztály csak a szabadban tud tanulni, ezért a magyarok adományaiból elkezdtek egy új, a monszunesőnek is ellenálló kőépületet építtetni az ogidi iskola számára.

Soha nem ideális az alkalom a misszióra – tudom meg tőle. Ha az ideális pillanatra várnánk, nem lenne misszió. Nigéria sajnos mára olyan veszélyes lett, hogy másokat nem hív oda. Ő sem tud estig a terepen maradni: „sötétedés előtt autóba tesznek, és visszahoznak a kórházba; a helyi orvosok fejezik be a munkát. Ez fáj, végigcsinálnám a napot, de tudom, hogy nagyon komolyan be kell tartani a szabályokat, különben veszélyeztetem magamat, és bajt hozok azokra is, akik vigyáznak rám”.

Előtte Ghánában járt, egy új misszióba kezdett, ahová ki tud vinni néhányat azok közül az orvosok közül, akik szeretnének Afrikában segíteni. Nigéria sajnos mai állapotában erre nem alkalmas, túlságosan veszélyes. Missziósként nagyon nehéz mérlegelni a körülményeket. Ghánába három fiatal rezidens orvossal ment, az utat éppen miattuk nem lehetett lemondani, hiszen nekik nem volt afrikai tapasztalatuk, nem hagyhatta őket magukra.

Mivel sokan szeretnék tudni, elmeséli azt is, hogy van Sándor. Decembertől kezdve többször elesett, Csókay András segített keresni az okát, sok minden felmerült, de minden lelete negatív volt. „Örültünk neki, de a tünetek nem múltak. Áprilisra, amikor megkaptam a Gergely Alexandra-emlékdíjat, kezdett kikristályosodni a kép, hogy mégsem örülhetünk annyira a jó leleteknek. Az ALS-t akkor lehet diagnosztizálni, amikor minden mást kizártunk, megtudtuk, hogy nem a daganat tért vissza, az agyi CT is tökéletes… És most ott tartunk, hogy alig tud járni. Ebben a betegségben a motoneuronok lassan elhalnak, de nem lehet előre tudni, hogy mikor; általában 3,5 év, de vannak, akik évtizedekig együtt élnek a betegséggel. Sajnos nála gyors a romlás, és ezen nehezen teszem túl magam. Izunna atya, Okeke érsek, fél Nigéria imádkozik érte, mégis gyorsabban romlik az átlagnál. Tudom, hogy nem úgy működik, hogy bedobsz öt Miatyánkot, és kijön egy csodás gyógyulás, de nagyon nehéz ezt elfogadni. Ugyanakkor nagyon jólesik, hogy itt is mindenki imádkozik Sanyiért, nagyon mély testvériséget élünk itt meg.”

Szerző: Thullner Zsuzsanna

Fotó: Afréka/Facebook; Merényi Zita

Magyar Kurír