A mai vasárnapon az evangélium egy találkozást tár elénk. S noha tapasztalhatjuk, hogy a mi mindennapi életünk is tele van találkozásokkal, sőt, úgy is lehetne fogalmazni: az emberi élet találkozások sorozata, egészen addig, míg az életutunk végén bekövetkező Nagy Találkozásig eljutunk, mégis sokat tanulhatunk Mária és Erzsébet találkozásából, ha a történet mélyére nézünk.

Ez a találkozás ugyanis küldetésből fakad: Mária késztetést érez arra, hogy elinduljon Erzsébethez, mégpedig sietve, ahogy az Írás említi. S talán nem is csak a sietség, hanem az elszántság a fontos ebben az útban: egyedül, várandósan 3-4 napnyi gyalogútra indulni nem kis elhatározást igényel.

S ha Szent Lukács írásait, Evangéliumát és az Apostolok Cselekedeteit olvassuk, feltűnik, hogy fejezetről fejezetre mennyire fontos ott az utazás, „úton levés”: Isten Igéje a Földre jön, megtestesül; Mária úton van Erzsébethez, útra kel a Szent Család, Jézus folyamatosan úton van tanítványaival; feltámadása után az Emmausz felé tartó tanítványokhoz szegődik… Majd a születő egyház történetét elbeszélő Apostolok Cselekedeteiben is folyamatosan úton vannak az apostolok, tanítványok, hogy az Örömhír a föld végső határáig eljusson. Miközben folyamatosan nehézségekkel, akadályokkal is meg kell küzdeni.

És hogyan? Miért? Küldetésből: Isten üdvözítő tervének beteljesítéséért, és a Szentlélek vezetése alatt.

Ha most ismét rápillantunk a mai napon elénk táruló találkozásra, láthatjuk azt is, amit a Szűzanyával kapcsolatosan oly sokszor említeni szoktunk: Mária az Egyház anyja. Mária ugyanis azt is megjeleníti előttünk, amit az egyház küldetésének tartunk: Jézust hordozva úton lenni, küldetéssel menni az emberekhez és vinni az Örömhírt nekik.

S mindezeken az utakon, küldetésekben, találkozásokban ott van a Szentlélek is mindig. Ahogy Erzsébetről megjegyzi az Írás: eltelt Szentlélekkel a Máriával való találkozás során. S ezzel az elragadottsággal szólítja meg Máriát, miközben a szívük alatt hordozott két magzat is – az utolsó próféta és a Messiás – sajátos módon „párbeszédbe kezd”.

Ahogy elmélkedésünk legelején említettük: egy találkozást láthatunk a mai evangéliumban. S mind többet szemléljük ezt a találkozást, annál jobban láthatjuk: számunkra ez mintaképe, ideálja lehet a találkozásnak.

S most, hogy már csak néhány nappal vagyunk a karácsony előtt, biztosan bennünket is sok találkozás foglalkoztat: az ünnepek alkalmával sok rokonunkkal, barátunkkal, ismerősünkkel találkozunk. Lehet, hogy Máriához hasonlóan mi is útra kelünk egy-egy találkozás reményében: készülünk rá, magunk elé képzeljük, elgondolkodunk, hogy milyen lesz egy-egy rég látott ismerőssel a találkozásunk, tervezgetjük, hogy mivel készülünk, mit viszünk neki, miről fogunk beszélgetni, hiszen oly rég nem láttuk egymást.

De ne feledkezzünk meg arról sem, amit ma olvastunk Máriáról és Erzsébetről: azt a Jézust hordozzuk-e, őt visszük-e a karácsonyi találkozásainkba, aki bennünk is meg a akar jelenni, meg akar testesülni. Örömöt jelent-e számunkra az Ő hordozása, olyan örömöt, amely észrevehető rajtunk, amely megérinti a másikat. Vagy ha épp Erzsébet felől nézzük a találkozást: van-e bennünk készség, nyitottság, hogy fogadjuk és befogadjuk azt, aki a minket meglátogató Mária lesz? Meglátjuk-e benne Jézus hordozóját?

S azt a kérdést is merjük feltenni magunknak találkozásaink kapcsán: ott van-e a Szentlélek ezen találkozásainkban, aki mindig indít, inspirál bennünket valamire. Ahogy a liturgiáink bevezető mondatában oly sokszor halljuk, hogy már elsiklunk fölötte: „a Szentlélek egyesítő ereje legyen Veletek mindenkor!” – Ezt az erőt élem-e meg a Szentlélek erejének 2015 karácsonyán: azt, amely egységet teremt velem és másokkal az ünnepen? Mennyire tudok én Krisztus hordozója és az egység megteremtője, őrzője, éltetője lenni az idei karácsonyon?

Kondé Lajos/Magyar Kurír