A szentmisén és a megáldáson részt vett Erdő Péter bíboros, prímás, Paul Richard Gallagher érsek, a Szentszék államközi kapcsolatainak titkára, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita, Tóth Tamás az MKPK titkára, Sztáray Péter a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, valamint a Rómában élő és ott szolgáló papok, szerzetesnők és a római magyar katolikus közösség számos tagja.

A szentmise kezdetén Veres András püspök köszöntötte a megjelenteket. Mint mondta, Rómába, a Szent István Házba magyarok jöhetnek turistaként, vagy zarándokként, ahol egy kis magyar szigetet találnak. Hozzátette: örül, hogy erre a mostani alkalomra sor kerülhet, bár azt szerették volna, ha az egész püspöki konferencia jelen lehetett volna az ünnepen, ám a járvány miatt erre nem volt lehetőség.

Veres András homíliájában először az olvasmányban elhangzottakról elmélkedett. Mint mondta: Mózes hetven bölcs férfit kiválasztott arra, hogy munkájában segítőtársai legyenek. A Szentlélek kiáradt rájuk, azokra is, akik a táborban maradtak.

A II. vatikáni zsinat is azt hangsúlyozza, hogy mi mindannyian Isten választott népe vagyunk és az Egyházban mindenkinek megvan az Istentől rendelt feladata. A keresztségben megkapjuk a Lélek adományait, mely segít bennünket abban, hogy végbe vigyük mindazt, amire Isten rendelt bennünket. Mózes is arra vágyott, hogy mindenki elragadtatásba essen és felismerje feladatát. Milyen csodás volna, ha ma is mindenki az Egyház élő tagjaként cselekedne.

Mindenki kapott talentumokat, igaz, nem egyforma mértékben, de feladatunk a kapott talentumokkal élni, azokat gyümölcsöztetni.

Az egyházi közösségekben milyen jó volna, ha egymást segítenénk, mindenki a maga talentumaival gazdagítaná a nagy egészet.

Sokszor mondják, hogy Szent István király taktikai, politikai okokból tette a népet kereszténnyé. Ez nem a teljes igazság, hiszen azért alapított zarándokházat a Szent Péter-bazilika mellett, valamint Jeruzsálemben, hogy az emberek például el tudjanak zarándokolni Szent Péter sírjához, ahol hitükben megerősödhetnek. Ezért öröm ennek a háznak a léte, egy hely a magyarok számára, ahol az ide betérők lelki segítséget kaphatnak, hogy hitükben megerősödve térhessenek haza.

Kívánom mindannyiunknak, akik ezen az ünnepen most itt vannak, hogy értsék meg az idők jelét: a kapott isteni ajándékokat nem megőrizni, hanem mások felé gyümölcsöztetni kell, gazdagítva ezzel az Egyházat.

Szent István király példát mutatott nekünk, hogy útra keljünk, hogy induljunk el a megtérés útján, menjünk el szent helyekre, és hogy hitünkben megújulva a hétköznapokban tudjunk hitvalló keresztények lenni.

A szentmisét követően került sor a ház megáldásra, miközben a hívek a kápolnában koncertet hallgathattak.

Ezt követően köszöntőbeszédek hangzottak el, elsőként Erdő Péter bíborostól. Mint mondta: nagy öröm, hogy ma részt vehet a Szent István Ház ünnepélyes újranyitásán itt Rómában, abban a városban, amelyet a magyarok gyakran „mindannyiunk hazájának” neveztek.

A ház története a Szentszék és a Magyar Népköztársaság közötti részleges megállapodás 1964-es megkötését követő években kezdődött. A Via Giulián, a Falconieri-palota második emeletén található Pápai Magyar Intézet a megállapodást megelőző években szinte ostrom alatt volt kénytelen élni, emigráns papokat fogadva egy olyan épületben, amely a magyar kommunista állam tulajdonában volt. A magyarországi egyháznak nem volt arra lehetősége, hogy papokat vagy szeminaristákat küldjön Rómába, általában Nyugatra, hogy tanulmányokat folytathassanak és felkészüljenek a hivatásukra. Élő kapcsolatban kellett volna lennie az egyetemes Egyházzal, amely éppen ebben az időszakban élte a zsinati megújulás időszakát. Az 1964-es megállapodás után megnyílt a lehetőség arra, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Katolikus Nevelésügyi Kongregáció magyarországi papokat küldhessen tanulmányi ösztöndíjjal az egyházi irányítás alatt álló intézetbe. A magyar emigráció viszont lehetőséget kapott arra, hogy saját intézményt alapítson Rómában, a Szent István Házat. Érthető, hogy a két intézmény között feszültség és kölcsönös bizalmatlanság uralkodott. Az, aki mindkét intézménnyel jó kapcsolatot tartott fenn, a Szentszék volt, amely – ebben az összefüggésben is – értékes szolgálatot tett a magyar egyháznak.

A bizalmatlanság légköre jellemezte a magyar püspöki kar és az ugyanabból az országból kivándorolt katolikusok csoportjai közötti kapcsolatokat is. Így a nyugaton élő magyar diaszpóra lelkipásztori ellátását is egy, közvetlenül a Szentszék által kinevezett püspök segítette. Lékai László bíboros első látogatásai az amerikai és nyugat-európai magyaroknál a megértés és a megbékélés hosszú útjának első lépései voltak. De mindenki álma a szabadság volt, az, hogy a magyarországi egyház és a diaszpóra közötti kapcsolat ismét testvéri legyen. A kelet-európai kommunista rendszer összeomlása után a különböző katolikus körök között is javulni kezdett a viszony. A teljes bizalom és a lelkipásztori munka szerves egyesülése fokozatosan alakult ki.

Először is a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia úgy döntött, hogy tagjai közé veszi Miklósházi Attila püspököt, akit a Szentszék néhány évvel korábban a nyugati világ magyar diaszpórájának lelkipásztori gondozására nevezett ki. Miklósházi püspök nyugállományba vonulása után a Vatikáni Államtitkárság arról tájékoztatta az MKPK-t, hogy nem nevez ki közvetlenül püspököt a magyar diaszpórának, ezt a Magyar Katolikus Egyházra bízza. Így nevezték ki a Münchenben élő Cserháti Ferenc főtisztelendő urat, aki esztergom-budapesti segédpüspök is lett, és ezt a megbízatását a mai napig folytatja.

Megmaradtak azonban a vallási alapítványok és rendek által működtetett intézmények, amelyek egyrészt meg akarták őrizni magyar identitásukat, de – legalábbis eleinte – függetlenségüket is. Idővel azonban úgy tűnt, hogy a feszültségek feloldódtak és a magyar vallási alapítványok, közösségek is kezdtek némi nehézséggel küzdeni intézményeik fenntartásában és irányításában. Így történt ez a Szent István Alapítvány esetében is, amely a római Szent István Házat tulajdonosa és kezelője volt. A ház szükséges felújítása és korszerűsítése érdekében együttműködés alakult ki a püspöki konferenciával, amely – a Magyar Állam segítségével – végül megvásárolta a házat. Az árából lehetett finanszírozni a helyreállítási munkálatok nagy részét. A világ minden tájáról érkező magyar zarándokokat szolgáló intézet működtetésével a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Szent István Alapítványt bízta meg, amelynek elnöke Németh Norbert, a Pápai Magyar Intézet rektora. Így találkozott a két intézmény.

A magyarok korábbi generációinak az álmai végre megvalósultak.

Hálát adunk az isteni Gondviselésnek és Isten áldását kérjük erre a házra és a magyar katolikusok egész közösségére, akik Magyarországon és szerte a világon élnek – zárta beszédét Erdő Péter bíboros.

Paul Richard Gallagher érsek a megjelentek köszöntése után megemlékezett arról, hogy néhány nappal ezelőtt Budapesten járt még, s most egy újrainduló magyar zarándokházba kapott meghívást.

Elmondta, sokszor úgy érzi, túl nagy a turisták tömege Rómában, pedig sok zarándok is akad köztük. A pellegrinus egy olyan külföldi, aki saját hazájából vándorútra indul. A tömegtől célja különbözteti meg. Az idegenektől pedig nem szabadna megrettenni, hiszen mi mind „idegenek” vagyunk a földön. Ahogyan azt Szent Ágoston mondta,

amíg nem térünk meg örök hazánkba, zarándokok vagyunk és maradunk, az Úrtól távol.

Ferenc pápa ugyanerre emlékeztet bennünket, amikor azt mondja, hogy a kényelmes és biztonságos helyünket fel kell adjuk, a zarándokok közelébe kell menjünk és hagynunk kell, hogy kérdezzenek tőlünk az örök élet felé tartó zarándokutunkról. A magyarok Szent István királyának nagyon szoros kapcsolata volt a pápával, tőle kért koronát, hogy hazáját az ő védelmébe ajánlja. Gondot fordított népére is, hogy akik felkeresik Szent Péter sírját, azoknak kápolnája és zarándokháza legyen. Ez utóbbit ott alapította meg, ahol most a Szent Péter-bazilika sekrestyéje áll.

Ezer éve jönnek és élnek magyarok Rómában. Ez a ház, ahol most vagyunk, a szent király művét teljesíti be.

Köszönet illeti a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát és a Magyar Kormányt, hogy felújították e Szent István oltalma alatt álló házat. Mindazoknak, akik zarándokként e házba jönnek, azt kívánom, amit Morus Tamás mondott: hazájába hazatérve minden zarándoknak eggyel kevesebb előítélete és eggyel több szép emléke van.

Végül minden megjelentet megkért arra, hogy most érezzék és hallják úgy, mintha magyarul beszélne. Aztán egy kis szünetet tartva olasz nyelven Isten áldását kérte a házra.

Soltész Miklós államtitkár köszöntőjében arról szólt, hogy a közelmúltban csodákat élhettünk meg Budapesten a szentmiséken, ifjúsági találkozókon, szentségimádáson a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus során. Fontos hangsúlyozni, hogy ezeknek a csodáknak nem csak mi, katolikusok voltunk tanúi, hanem más keresztény felekezetek is. Mindenki találkozhatott a csodával, melyhez kapcsolódóan hadd meséljek el egy történetet – mondta za államtitkár. A Szentatya megállíttatta a pápamobilt, hogy megpusziljon egy kisgyermeket. A közelben állt egy rendőr is. Ezt a rendőrt annyira meglepte, annyira megrázta, örömtelivé tette ez a jelenet, hogy azonnal megadta az e-mail címét: küldjék el neki ezt a fotót, hogy a családjának is megmutathassa. A katolikus közösség azon a héten, azon a vasárnapon is missziót hajtott végre. Ezért fontos a Szent István Ház működése is: csodát, missziót visz végbe. Hiszem, hogy nem csupán az ideérkező keresztény zarándokok erősödnek meg hitükben, hanem azok is, akik Istent keresik, esetleg csak várost nézni jönnek Rómába. Sosem lehet tudni, mikor lesz az a pillanat, mely megfordítja az ő életüket. A Magyar Kormány támogatja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia misszióját, minden olyan törekvését, mely szolgálja az embereket, segíti a kereszténység életét. Mindannyian értéket őrzünk és adunk tovább. A ma megáldott ház, ha nem csupán külsejében újult meg, hanem élettel is megtelik, akkor maga is csoda lesz. Annak idején a kommunizmus ellenében alapították a zarándokházat. Most is nagy izmusok indultak el szemben a kereszténység tanításával, van tehát miért megerősödnie itt a híveknek. Hisszük azt, hogy a kormányban lévő keresztény emberek is ezt szolgálják és közösen segítjük a keresztény és nem keresztény embereket. Isten áldja a magyar püspököket, akik felvállalták ezt a feladatot, rektor urat és titkár urat, akik nagyon sokat tettek azért, hogy így valósuljon meg ez a vállalkozás, az elődöket, akik őrizték ezt a vállalkozást, mérnököket, munkásokat, akik megvalósították a felújítást.

A Pápai Magyar Intézet rektora, az alapítvány elnöke, Németh Norbert köszöntőjében arról beszélt, hogy új várost, új zarándokházat csak az elődök munkájára alapozva, az ő nyomdokaikon haladva hozhatunk létre, mely itt, Rómában különösen is igaz.

Egymásra építkezünk, mely üzenetet hordoz és kijelöli azt a felelős pályát, amelyért élni, halni kell. Mi, magyarok itt, Rómában Szent István vállán állunk, az istváni örökségből élünk.

Üzenetet hordoz az egymásra építkezés, hiszen értéket őrzünk meg, azt mentjük át egy újabb generáció számára azzal a feladattal, hogy a „gyártási titkot”, a keresztény hitet és kultúrát – melyet mi is úgy kaptunk – tovább kell adjuk. Ebben az értékátadásban Isten segítségére és egymásra szorulunk. Szeretném megköszönni legfőbb partnereinknek – a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának és Magyarország Kormányának – ebben az egymásra építkezésben nyújtott segítségüket.

A köszöntők után a jelenlévők megtekinthették a házat és ünnepi fogadáson vehettek részt.

Szöveg és fotó: Bókay László

Magyar Kurír