A szeretet megélése nem abból áll, hogy az ember szereti a közvetlen családtagjait, aki vele együtt él, vagy csak úgy élnek, mintha együtt lennének, de mint lakás szempontjából már nem együtt élnek.
A szeretet az abban kellene, hogy megnyilvánuljon az emberek között a családban, hogy mindenkor csak azt vegyék figyelembe a családban élők, hogy mi az, amivel a másik embertestvérüknek (szüleinek, gyerekeinek, házastársának) azt akarja cselekedni, amit ő is szívesen csinálna. Nem csak kívülről kellene a családnak nézni egymást, hogy ő mit és hogyan cselekszik meg, hanem arra is kellene gondolni, hogy ezek az események mire tanítanak engem.

Az egy egészen más dolog, hogy az amit a családtagunk cselekedett, hogy helyes vagy sem, mert azt nem nekem kell megítélnem, sőt nincs is hatásköre egyik embernek a másikat megítélni, hogy helyesen cselekedett-e. Az majd csak akkor fog felszínre kerülni, amikor az, az esemény a gyümölcseit beérleli. Mivel az ember egy állandó változó világban él, így a lehetőségek is állandóan változnak, ezzel együtt az emberi gondolkodás is állandóan változik.

Minden alkalommal amikor olyan eseménnyel találkoztok a földi életetek során, amikor azt hiszitek, hogy nincs tovább minden elveszett, reménytelen stb. akkor próbáljátok magatokat az Istenre bízni, hogy Ő nem rak rátok nagyobb terhet, mint amit el tudtok viselni. De ezek az események és minden olyan amivel találkoztok a mindennapi életetek során, hogy nem tudjátok azt megoldani, vagy nem tudtok azonosulni azokkal az eseményekkel amelyek éppen egyik családtagotok által kerültek elébetek, akkor arra gondoljatok, hogy soha nincs véletlen, nincs semmi, ami benneteket olyan helyzetbe sodorna, ami a ti lelki fejlődéseteket ne segítené elő.

Minden esemény az életetekben egy feladat, amit meg kell oldani. Sokszor nem is arra gondoltok, hogy ez egy feladat, hanem inkább egy tehernek élitek meg azt az élethelyzetet, amit éppen nem szívesen csináltok, vagy csak éppen kívülről akarjátok azt szemlélni, hogy nektek ebből nem kell semmit sem leszűrni. Ilyen nincs, minden élethelyzet egy feladat része, amit az embereknek a gondolkodásukban kell először is megoldani, hogy eltudjanak fogadni olyan helyzeteket, ami egy másik családtagjuk feladatai közé sorolható, de mint családtag érint mást is. Ez egy közös életfeladat, amit a leszületés előtt hoznak az emberek (családtagok) magukkal, hogy majd abban a közegben ahol él, ott ezt a feladatát helyesen tudja megoldani.

Minden esetben először mindig arra gondoljatok, hogy az, az élethelyzet, amiben benne vagytok, az a számotokra mit mutat meg? Mi az amit nem tudtok elfogadni a másik emberben, vagyis a család bármely tagjának cselekedeteiben? Mindig először is arra gondoljatok, amikor valamilyen nehéz teher rakódik rátok, hogy ez miért is történt meg velem? Mi annak az oka, hogy az eddig békés család egyszerre csak mint ellenségként, vagy közömbös idegenként szerepel a családnak nevezett közösségben?

Ezek mind arra tanítják a családi közösséget, hogy mindenki, aki a feladatát sikeresen el akarja végezni, annak csak a szeretet hatáskörén belül lehet cselekedni, mert ellenkező esetben már az ellentétes gondolatok töltik meg az emberek lelkét, ami bizony nem vezet helyes önismeretre.
Sohasem arra gondoljatok, hogy az a nagyon is nehéz élethelyzet az nem tanítja az embereket. Sőt pontosan azok az események hozzák elő az emberi szívekből azokat a tulajdonságokat, amelyekkel tovább tud lépni a következő feladatába, ha azt eredményesen végezte el.

Az, hogy eredményesen végezte-e el azt a feladatot, az abból látszik meg, hogy az emberi szívekben békesség és nyugalom uralkodik-e vagy csak felszínesen oldották meg a feladatot, szőnyeg alá söpréssel, hogy ne kelljen ezzel foglalkozni.
Pedig a nem megoldott feladatok azok, mindig visszatérnek, addig amíg azok nem lesznek szeretetben, békességben megoldva. Vagyis ha valaki csak azért nem tesz semmit egy ügy érdekében, hogy majd megoldódik valahogyan, de őt ez nem érdekli, akkor sem tud ettől a témától véglegesen megszabadulni, mert a feladatok egymásra épülnek és addig, amíg valamilyen nehéznek látszó helyzetet szeretetben nem oldanak meg, addig az visszatér különböző formákban. Ha nem ugyanabban a helyzetben, akkor az Isteni kegyelem ad egy hasonló feladatot egy másik családtagnál, hogy az a személy a feladatát sikeresen megtudja oldani, ha már az előzőt elmulasztotta. Az Isten kegyelme határtalan, mivel addig segíti az embereket, amíg azok hajlandóságot mutatnak a változásra, hogy befejezzék azt a feladatukat, amit elkezdtek.

Minden alkalommal, amikor hasonló helyzetbe kerültök, akkor próbáljatok azokon az eseményeken elgondolkozni, hogy mi az, amit nekem ebből tanulnom kell? Miért küldte nekem az Isten ezt a helyzetet? Miért nem tudom ezt könnyedén elviselni? Vagy, hogyan kellene nekem viselkednem, hogy ezeket helyesen „lássam”. Minden ilyen és ehhez hasonló helyzetet próbáljatok átgondolni, és főleg az Istenre hagyatkozva, az Ő általa küldött sugallatokra felfigyelni és megvalósítani.
Higgyétek el, hogy az Isten küldi a segítséget a számotokra, de nektek is Őreá kellene figyelnetek és akkor nem lenne a lelketekben harag és ellenséges érzések embertársaitok felé.
Gondoljátok el, hogy neki sem könnyű (családtagjaitoknak), mert neki is a feladatát kell elvégezni, és bizony sokszor a családtagok akadályozzák egymást a feladataikban.

Az, hogy helyesen döntött-e a családtagunk, annak a gyümölcseit ő fogja megtapasztalni, de nem dönthetünk senki helyett sem, sőt még erőteljes befolyásolás sem helyes, mert nem tudjuk, neki éppen ezt az élethelyzetet miért kell megélnie? Lehet, hogy az előző életében, vagy ebben az életében egy helytelen döntés következményeként került ez a feladatsor elébe.

Higgyük el, hogy nincs véletlen az eletünkben, minden az Isten akaratából és az Ő engedélyével történik meg a mindennapjainkban. „Isten még a ti hajszálaitokat is számon tartja”.

Legyen a lelketekben békesség és irányítson benneteket az a belső meggyőződés, hogy van gondviselőtök. Az Isten az, aki vezeti és irányítja az életeteket, ha hagyjátok magatokat. 
 

(forras:net)