Az ünnepség kezdetén a Magyar Honvédség katonai vezérkarának, a település és a térség lakosságának, híveinek részvételével szabadtéri szentmisét celebrált Szécsi Ferenc plébános, kisegítő tábori lelkész a hősök és áldozatok lelki üdvéért a Jézus Szíve-plébániatemplom mögötti egykori Máma falu XIII. század végén, Szent László tiszteletére emelt templomának romjainál.

Május utolsó vasárnapját a magyar hősök emléknapjaként tartjuk számon 1917-től, amikor ezt törvénybe is iktatták, hangzott el a megemlékezésen. A törvény azonban kevés lett volna, ha az emberi lelkekben nem született volna meg a vágy, hogy a hazájukért elesett, jeltelen sírokban nyugvó hősöknek, sőt névtelen polgári áldozatoknak emlékét megidézzék és tisztelettel fejet hajtsanak helytállásukért. S bár 1945 után erre már nem volt mód, 2001-ben az ünnepet ismét törvényben rögzítették.

Szentháromság ünnepének vasárnapja lévén szentbeszédében az Atya-Fiú-Szentlélek közösségéről, emberi ésszel, értelmi következtetéssel felfoghatatlan titkáról szólt a plébános, idézve Szent Pál apostol korinthusiakhoz írott első levelét: „Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre…” (13,12.) Platón is vallotta, hogy a mi földi világunk csak szürke mása az igazinak, mutatott rá. Ezért volt nagyon fontos fordulópont az emberiség életében, amikor Jézus Krisztus, a második isteni személy eljött hozzánk és kinyilatkoztatta Isten belső életének titkát. Őtőle tudunk az Atyáról, aki megteremtette a Világmindenséget, s gondot visel rá ma is, Ő beszélt magáról, mint Isten fiáról és a Szentlélekről, akit majd elküld az Atya vigasztalónak, megerősítőnek földi küzdelmeinkben. Jézustól tudjuk, hogy Isten a saját hasonlatosságára, szentháromságos képére alkotott meg minket embereket is.

A Szentháromság titka nem más, mint a szeretet titka, hangsúlyozta a plébános. Mit rejt e titok? Azt, hogy aki igazán szereti a másikat, az meg akarja ajándékozni saját magával. Ez történik az Egyistenségben is. Az Atya öröktől fogva az egész lét teljességét átsugározza a Fiúba, s a Fiú visszasugározza azt a Szentlélek által az Atyába. Így jön létre az egység a három isteni személy között a szeretet áramlásával. Amikor az ember próbálja megélni a tiszta szeretetet, ugyanez történik. A családban, ahol a férfi és a nő szeretete-viszontszeretete átsugárzik egymásba, majd szeretetük gyümölcseibe, a születendő gyermekekbe. Mire figyelmeztet ez? Hogy a szeretetet tovább kell adnunk! – emelte ki Szécsi Ferenc. Erre éreztek rá hős elődeink is, akik nem tartottak meg semmit maguknak, életüket is odaadták másokért, a túlélők szabadságáért, a nemzetért, az utódokért. Krisztus nyomába tudtak lépni teljes odaadással. Mai egoista világunkban sajnos a legtöbb ember csak magának él, csak az a fontos számára, hogy neki jó legyen az élet. Ki kell lépnünk magunkból, szakítani kell azzal a relatív erkölcsi szemlélettel, hogy az az igaz, az az igazság, amit mi magunk annak tartunk, ami a mi önző szempontjaink szerint elfogadható annak! Változnunk kell, mindenki képes a változásra, s ebben a Szentlélek is segít, erőt ad. A Jóisten mindenkit hazavár az atyai házba, rá kell bíznunk magunkat az Ő vezetésére, zárta gondolatait a lelkipásztor.

A szertartás végén a plébános a húsvéti gyertya előtt imádkozott az örök hazába elköltözött hősökért és áldozatokért, hogy eljussanak Isten örök szeretetébe. Az ünnepség katonai tiszteletadással zárult a plébániatemplom falán állított emléktáblánál. Szedlák Attila országgyűlési képviselő és Sáfár Albert dandártábornok emlékezett és emlékeztetett a magyar nemzetért életüket áldozó neves és névtelen hősökre és áldozatokra, majd koszorúzás következett. A megemlékezésen közreműködött Ticz András, valamint a Veszprémi Radarezred Légierő Zenekara.

Toldi Éva/Magyar Kurír