- Úgy emlékszem rá, mintha csak tegnap történt volna. Tudjátok, - meséli az öreg hegy -, az én életemben ezer esztendő csak annyi, mint az emberekében néhány perc. Kora reggel, midőn kibújtam az éjszaka takarójából és megnéztem magam a Duna vizében, különös sürgésforgásra lettem figyelmes. Hallgatózni kezdtem, vajon mit akar az a sok ember ilyen korán reggel? Egyszer csak hallom ám, amint egy pogány magyar így szónokol:
- Elegünk van a keresztények Istenéből! Romboljuk le templomaikat, öljük meg papjaikat! Miattuk zúdult ránk a Hadúr haragja. Áldozzunk fehér lovat neki!
Közben néhány pogány táltos fölfelé indult a hegyre. Feleúton megálltak és így beszélgettek:
- Ma reggel kell ideérkezni a hercegeknek. Vata vezér, a régi hit védelmezője azért hívta ide híveit, hogy a kereszténység eltörlését követeljék.
- Én arról értesültem, - jegyezte meg a másik táltos -, hogy embereink már beszéltek velük, de nem kaptak egyértelmű választ. Nem tudhatjuk, kinek a pártjára állnak.
- Kémeink azt is jelentették, hogy Gellért püspök társaival együtt Diósra érkezett. Ők is ide igyekeznek, hogy maguk mellé állítsák a hercegeket.
- Nos, ezt a találkozást feltétlen meg kell akadályoznunk!
- Ne aggódj, Vata vezérnek gondja lesz rájuk! Egyébként sem értem, hogy ennek az idegen papnak mi köze a mi ügyeinkhez? Honnan és miért jött ide?
- Úgy hallottam, hogy Velencéből, Itáliából érkezett. Palesztinába akart hajózni, de valahol a dalmát partok közelében hajótörést szenvedett. Így találkozott Razin, pannonhalmi apáttal. Ő hívta meg Magyarországra. Te is tudod, hogy István király rábízta Imre fia nevelését. Mikor pedig leverte Ajtonyt, Gellértet nevezte ki marosvári püspökké. Ravasz beszédével keresztény hitre térítette az ottani pogányokat.
- Hej, vigyázni kell ezekre a püspökökre, mert ellenünk fordíthatják Endre és Levente hercegeket!
- De nézd csak, valami mozgolódást látok a hegy tövében! 
- Valóban, embereink köveket szednek a Duna-parton.
- Forduljunk mi is vissza és lássuk, kit akarnak kőzáporral fogadni!
Az öreg Gellérthegy itt elhallgatott.
- Beszélj, mondd tovább, mi történt ezután?!
- Erre még visszagondolni is borzalmas. Én is kíváncsi voltam, kit akarnak kövekkel fogadni a pogány magyarok. Hátrafordultam és ekkor vettem észre, hogy a Sashegy felől katonák kíséretében két kocsi közeledik. Mikor a katonák vezére, Szolnok ispán meglátta a pogány magyarokat, rosszat sejtve megállította a menetet. Izgatottan lépett Gellért püspök kocsijához és figyelmeztette a veszélyre.
- Ennyi emberrel szemben nem tudunk megvédeni. Ezért azt tanácsolom, gyorsan forduljunk vissza!
- Nem, erről szó sem lehet, válaszolta Gellért püspök. Az Úr Jézus sem futott el ellenségei elől. Ha Ő úgy akarja, szívesen követem a Golgotára, a halálba.
Szolnok ispán nem vitatkozott, nem akart gyáva színben föltűnni és elindította a menetet. Közben a pogányok között futótűzként terjedt el a hír: a püspökök megérkeztek. Bizonyára ők is a hercegekkel akarnak találkozni. Nos, ebből nem lesz semmi. Elküldjük őket a másvilágra. És már repültek is a kövek a kocsiban ülő püspökök felé. Bőd püspök lett az első áldozat. Egy éles kő halántékon találta és azonnal meghalt. Ez történt a többiekkel is. Csak Gellért püspököt kerülték el a kövek. Pedig mindenki reá célzott. Nyugodtan ült a kocsiban, imádkozott a pogány magyarokért és áldást hintett rájuk. Ekkor kirángatták a kocsiból, és tanakodni kezdtek, hogyan végezzenek vele.
Most az öreg Gellérthegy elhallgatott, nehezére esett elmondani, ami ezután következett. Majd így folytatta:
- A legszívesebben elsüllyedtem volna a Dunában, hogy ne kelljen látnom, ami ezután történt. A pogányok látványos kivégzést eszeltek ki a püspök számára. Valahonnan egy kétkerekű kocsit kerítettek és erre kötözték az ősz püspököt. Ezen húzták fel a hátamra, és amikor már elég magasra értek, a mélységbe taszították.
- Szerencsés utazást, - kiáltották a pogányok. - Igazán nem panaszkodhatsz, kocsit is adtunk, hogy hamarabb érkezhess a másvilágra!
- Lábam tövében, - folytatta Gellérthegy a történteket, - sokezer pogány szemlélte a püspök kivégzését. Mikor összetört testtel a partra zuhant, még mindig élt. Ekkor egy pogány magyar szíven szúrta lándzsájával és fejét egy sziklán összetörte.
- Így és itt szenvedett vértanúságot Gellért püspök és ez a nap különösen emlékezetes számomra. Tulajdonképpen ez volt az én keresztelőm, ami a szent püspök vérével történt. Ezért és ezóta viselem a Gellért nevet. Az ő halálát hirdeti az a bronzszobor, amelyen keresztet tart a kezében és így tekint szép fővárosunkra.

Az egyik ókeresztény író, Tertullián írta: szent mag a keresztények vére. Az a tény, hogy magyar földön ma is keresztények élnek, arról tanúskodik, hogy Gellért püspök áldozata nem volt hiábavaló. Megöntözte vérével a magyar földet, hogy az evangélium magvai százszoros termést hozhassanak. Valahányszor a Gellérthegyen jártok, gondoljatok a szent püspökre. Becsüljük meg keresztény hitünket, amelyért oly sokan áldozták fel életüket!

Részlet György Attila: Jöjj kövess engem! c. könyvéből
A rajzot Bátki László készítette