Az Adige folyó kanyarulatánál található, Rómától mintegy 500 kilométerre északra fekvő, az UNESCO-világörökség részévé nyilvánított város a római kortól kezdve egyre nagyobb jelentőséget kapott, hiszen fontos utak találkozásánál épült. Többek között olyan római emlékek, mint az aréna, a színház vagy a városkapuk erre az időszakra emlékeztetnek.

Később Theodorik gót (474-526) illetve itáliai (493-tól) király is ide tette a székhelyét, miután 489-ben elfoglalta a várost. A középkorban Verona önálló városállamként működött. Ebben a korban játszódik a két veronai nemes, Rómeó és Júlia története is. 1347-ben a város akkori urának, Mastino della Scalának vendégeként a nápolyi hadjáratra induló I. (Nagy) Lajos király (1342-1382) is megfordult itt. A XVIII-XIX. század fordulóján hol francia, hol osztrák kézen volt a város, míg 1814-től a Habsburg monarchia része lett, 1866-ban pedig Olaszországhoz csatlakozott.

Verona feltehetőleg már a III. században, de a IV. században biztosan püspöki székhely volt. Egyik leghíresebb püspöke Szent Zénó, akinek a halála 1640. évfordulójára emlékeznek ebben az évben. A tiszteletére épült Szent Zénó-bazilika a X-XI. századi román stílusú építészet emléke is egyben. A XII. századi székesegyházban, amelyben az ókeresztény, IV. és V. századi bazilikák maradványai is láthatóak, találjuk a Szűz Mária Mennybevétele mellékoltárképét, Tiziano Vecellio alkotását; a képnek közvetve magyar vonatkozása is van, hiszen Tiziano egy másik Nagyboldogasszony-képének a másolatát festette meg Michelangelo Grigoletti az esztergomi prímási bazilika főoltárképének. Kicsit később, a XIII-XV. században épült a freskóiról híres Szent Anasztázia-templom.

A Veronai Egyházmegye püspöke, Giuseppe Zenti is fogadta a Pápai Magyar Intézet rektorát és növendékeit. Az ősi egyházmegyének mintegy 800.000 lakosa van 381 plébánián, a papság létszáma kb. 700 egyházmegyés és 400 szerzetespap. Az Egyházmegye nemcsak kis- és nagyszemináriumot, de lelkigyakorlatos és továbbképző házakat is működtet.

A PMI-sek ellátogattak a közeli Cusozába (régebbi osztrák ill. magyar nevén Custozza), az 1866-os osztrák-olasz custozzai csata színhelyére, hogy hazájukért is imádkozzanak, hiszen számos magyar katona nyugszik itt. A sok áldozatot követelő csata ugyan osztrák győzelemmel zárult, a háborút azonban Olaszország nyerte meg. A térségben a harcok során elhunytak maradványait az akkori helyi plébános kezdeményezésére létrejött emlékmű alatt lévő osszáriumban helyezték el; itt róhatjuk le kegyeletünket az akkori Magyar Királyság területéről származó hősök csontjai előtt is.

A csoport tagjai hazafelé rövid látogatást tettek Modenában, a d’Este család székvárosában – innen származott Estei Hippolit bíboros, esztergomi érsek (1487-1497) is –, valamint Maranellóban, a Ferrari Múzeumban.

PMI/Magyar Kurír