„Jézus kiváló kommunikátor volt. Soha nem tartott olyan beszédeket, amelyek minden áron meg akarták győzni a hallgatóságot. Megértette magát, és továbbította Istennek az ember iránti mély szeretetét, mert szavai nem a világ bölcsességére, hanem Isten bölcsességére épültek. Isten bölcsessége az egyedüli, amelynek köszönhetően megismerhetjük nekünk adott ajándékainak nagyságát. Ezeket az ajándékokat átadhatjuk embertársainknak, tanúságot téve karitatív tetteinkkel Jézus valódi dicsőségéről.”

De Donatis atya visszatért Márk evangéliumának azon epizódjához, amely a gerázai megszállottról szól, és amelynek témáját már az előző elmélkedésben elmélyítette. Hangsúlyozta: miután Jézus megszabadította a megszállottat a gonosz lélektől, ő lett az első misszionárius: az utcákat járva ugyanis mindenütt elhíresztelte, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus. A prédikátor ezután elemezte Márk elbeszélésének következő szakaszát (Mk 5,25–34), amely arról szól, hogy Jézus találkozik a vérfolyásos asszonnyal. Két jelenségre hívta fel a figyelmet: kétségbeesésére gyógyíthatatlan betegsége miatt, valamint arra, hogy a zsidó vallás szerint az asszony tisztátalannak minősült vérfolyása miatt. Azt tartották róla, hogy mindent megfertőz, amihez csak hozzáér. Jézustól azonban elnyeri az üdvösséget, pusztán azáltal, hogy megérintette az Úr ruháját: hite meggyógyította.

Ez történik ma is: amikor a bűn beférkőzik az emberbe, haldoklik, de pusztán a vallás nem teszi lehetővé, hogy üdvözüljön. Íme a vérfolyásos asszony példája: bár vallása elítélte, de hittel közelített Jézushoz, akinek irgalmassága üdvözítette őt. A hit éppen az élő Krisztussal való találkozást jelenti. Ma hatalmas állványzatokat építünk, hogy Krisztushoz jussunk, de nem tudunk vele találkozni. Talán azért, mert túlságosan követjük a világ dolgait. Nem gondolunk keresztségünk mély értelmére, amely azt a pillanatot jelenti, amikor belépünk az egyházba. Talán nem gondolkozunk el azon a tényen, hogy a bűn révén halottként lépünk be az egyházba, és Krisztus kereszten értünk ontott vérének köszönhetően élve jövünk ki onnan. Ahhoz, hogy üdvözüljünk, elég, ha Krisztussal együtt haladunk: nem előtte, hanem vele – hangsúlyozta De Donatis atya.

A következő buzdítással zárta elmélkedését: „Ne hagyjátok, hogy megfosszanak benneteket Istentől.”

Kép: L'Osservatore Romano

Magyar Kurír