Jeruzsálem - Adormitio temploma

Az emberéletet már sokan hasonlították úthoz. Egy út akkor jó, ha vezet valahová. A hegymászó reméli, hogy a jelzett út elvezeti a hegycsúcsra, ahonnan élvezheti a gyönyörű kilátást. A vándor reméli, hogy az út haza vezeti a családi házba, ahol szeretettel fogadják. Jó tudni, hogy az utat emberek készítették, hogy jártak, sőt célba is értek rajta. Vannak ugyanis csalóka utak is. Eleinte szélesek, kitaposottak, de aztán mind gazosabbak, szűkebbek, végül elvesznek a semmibe, vagy épen a szakadékba torkollanak.

Ami általában az utakra igaz, érvényes az emberéletre is. Az is akkor jó, ha egy szép célhoz vezet. Az emberélet útja is akkor megbízható, ha valaki számunkra készítette, és ha valaki már végig is járta, sőt szerencsésen célba is ért. Ha nem ismernénk ezt az utat, azt gondolhatnánk, hogy az emberi élet útjának végállomása a sír, a megsemmisülés. És ez nem valami fényes, biztató cél. Az odavezető út nem érdemel túl sok erőfeszítést.

Ám a sír a hívő keresztény ember számára az emberélet útjának csak látszólagos végállomása. Mert a történelem folyamán volt egy sír, amelyet üresen találtak, az Úr Jézus sírja. Annál az üres sírnál mondta az angyal a kenettel érkező asszonyoknak: „Miért keresitek az élőt a holtak között? Nincs itt, föltámadt”. Jézus az „elsőszülött a holtak közül” (Kol 1,18) – írja Szt. Pál apostol. Mivel ő föltámadt, mi is feltámadunk és átalakulunk. Így hát életutunk célja nem a semmi, hanem az Istennel való találkozás, a boldog egyesülés. Vele leszünk eggyé, és részt veszünk a Szentháromság örök szeretet-áradásában.

Halálunkkal felérkezünk a csúcsra, amelynél fenségesebbet és magasztosabbat elgondolni sem lehet. Hazaérkezünk az atyai házba, amelynél szebbet, jobbat elképzelni sem lehet. Amivel kapcsolatosan Szent Pál apostol így fogalmaz: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik” (1 Kor 2, 9).

Jézus anyjáról, Máriáról hittel valljuk, hogy számára ez a hazaérkezés, ez a találkozás, a feltámadás és átalakulás már megtörtént halála alkalmával.

Viszont jó tudni, hogy a megtestesült és feltámadt Isten Fia, Jézus minden ember számára készített egy utat, amely az örök, a feltámadott életbe vezet, és amelyet Mária járt végig elsőként. Ahogy a már idézett prefáció fogalmaz: „az Istenszülő Szüzet fölvetted a mennybe, így ő lett Egyházad megdicsőülésének kezdete és példája, zarándok néped vigasza és biztos reménye”.

Ezért is nevezi Máriát a II. vatikáni zsinat az Egyház példaképének. Hiszen mi mindnyájan abban reménykedünk, ami Máriában már valóság.