Az evangélium Szent Máté könyvéből hangzott el; a hegyi beszéd azon része, amelyben Jézus a szálkáról és gerendáról szóló példabeszédet mondja el (Mt 7,1–5).

Hollerich bíboros rámutatott: a Covid-világjárvány idején a félelem sok ember szívében megtelepedett; félelem a magánytól, a gazdasági kudarctól, a betegségtől, a kórházba kerüléstől, a haláltól. Ez a félelem szilárd gyökeret vert férfiak és nők, katolikusok és ateisták, hívők és agnosztikusok szívében egyaránt. Ám a hívők nem maradtak a szorongás bénultságában; a szentségek vétele – ahol ez lehetséges volt – és a lelki áldozás a vigasztalás és a remény forrása volt számukra. Ez a hit igazi csodája, mert

hitünk az értünk meghalt és feltámadt Krisztusba vetett hit, az Egyházban és a világban élő Krisztusba vetett hit.

A hit az iránytűnk életünk útjain – mondta a főpásztor. – Ugyanakkor a hit Európában nagyon kicsi láng lett, amely kontinensünk egyes régióiban az eltűnés veszélyének van kitéve. A hitet kulturális struktúrák hordozták, a hit úgy lép be a lélekbe, mintha szimbiózisban lenne a minket körülvevő világgal. Egy olyan hit, amelyet ez a keresztény világ már nem hordoz, könnyen meginoghat.

Hollerich bíboros kiemelte, hogy a hitet nemcsak a kultúra táplálja, hanem az élő Isten, aki egyben forrása is ennek a hitnek. A hit célja, hogy eljusson az élő Istennel való kapcsolatra, az imádságon és a szentségekben való részesedésen keresztül.

A hitnek missziós dinamikája van. A hit azt kívánja, hogy osszák meg másokkal.

Teljes szívemből imádkozom, hogy a hitnek ezt a missziós dimenzióját újra felfedezzék Európában. Ahogy a lángnak fára és levegőre van szüksége, hogy életben maradjon, a hitünknek is sok mindenre van szüksége – mondta a főpásztor. – Hitünket nem elvontan éljük, a hitet egy személy, egy közösség és az egész Egyház konkrét úton járásban éli meg.

A hit az örökkévalóság dimenziójához kapcsolódik, mert az örök Istenben hiszünk, de időben és egy konkrét úton éljük meg.

A hit megnyitja a szemünket, hogy felismerjük Isten jelenlétét a világunkban. A hit, amit együtt vallunk meg a Hitvallásban, megnyit arra is, hogy vállaljuk az egészen személyes hivatásunkat. Valóban, a hit mindig válasz Isten hívására.

A luxemburgi bíboros rávilágított arra is, hogy a hit, amiben osztozunk, megnyitja az Egyházat a szinodalitás útja felé. Egy személy egyedül, egy közösség és néha egy helyi Egyház is eltévedhet a hit útjain. Az egész Egyház szinodális útja korrigálja terméketlen útjainkat, megmutatja a helyes utat a sivatagban, és azt az utat is, amely kivezet minket a sivatagból.

Jean-Claude Hollerich figyelmeztetett: életünk sivatagjában megvan a kísértés, hogy feladjuk a hitünket vagy a saját kis léptékünkre redukáljuk azt.

A sivatagokban a hitünket táplálni kell. És milyen étel lenne alkalmasabb arra, hogy táplálja a hitünket, mint az eucharisztikus étel, Jézus maga az életünk középpontjában?

A hitnek ez az eucharisztikus tápláléka kivételesen személyes, ugyanakkor kivételesen közösségi és egyházi is. Ha nem élnénk meg az egyházi dimenzióját, elvágnánk magunkat a gyökereinktől, és megállnánk azon az úton, amely Krisztushoz vezet minket. Igen, a hit egy olyan kincs, amit táplálnunk kell – szögezte le a luxemburgi főpásztor, és kérte a jelen lévő híveket: „Imádkozzunk ezen a szentmisén a saját hitünkért, ugyanakkor imádkozzunk az egész Egyház hitéért is. Imádkozzunk, hogy hitünket a remény hordozza! Imádkozzunk, hogy hitünk megnyíljon a szeretetre!”

Hollerich bíboros felhívta a figyelmet annak veszélyére, hogy a szeretet nélküli hit bezár minket önmagunkba.

A szeretet a hitből élő Egyház lélegzése. A cselekedet nélküli hit halott.

A szónok Ferenc pápára hivatkozott, aki folyamatosan emlékeztet bennünket arra, hogy keresztényként társadalomban élünk, és hogy az igazságtalanságok kihívásaira keresztény elkötelezettséggel kell válaszolnunk. Arra hívta fel a figyelmet, hogy

az élő hit készen áll az elkötelezettségre.

Az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben való hit egy olyan Istenben való hit, aki élő szeretetkapcsolat, és arra hív minket, hogy nyissuk meg a világot testvéreink előtt. Mivel Isten minden embert szeret, hitünk arra indít bennünket, hogy minden rászoruló felebarátjává tegyük magunkat.

A hit életünk dinamikus eleme ebben a világban, ugyanakkor az élő Isten szemlélése felé is vezet minket.

Az evangéliumban Jézus azt mondja, gyakran gerenda van a szemünkben; márpedig ettől a gerendától nem látjuk a felebarátunkat. Nem látjuk őt mint testvérünket, hanem úgy látjuk őt mint kritikánk tárgyát – figyelmeztetett a luxemburgi főpásztor. És hétköznapjainkból hozott jellemző példát magyarázatként: „És amikor Facebookot, közösségi médiát olvasok, nagyon sok gerendát látok, mert mindenki feljogosítva érzi magát, hogy kritizálja az Egyházat. Van, akinek a bal szemében van gerenda, a másik embernek a jobb szemében, és már nem látjuk az utat, amire Krisztus hív minket, hogy együtt járjunk rajta. Hagyjuk el a gerendával kirakott útjainkat, és kövessük Krisztust. A pápánk megmondta, hogy ez a szinodalitás útja. Járjunk ezen az úton, hittel és bátran!”

Végül így fohászkodott Jean-Claude Hollerich: „Legyen ez az eucharisztikus kongresszus lehetőség arra, hogy elmélyítsük a hitünket. Jézus, az örök élet kenyere, siess segítségünkre gyengeségeinkben! Istenünk, növeld a hitünket! Jézus Szíve, tedd a szívünket a Tiédhez hasonlóvá! Ámen!”

A szentmisén elhangzott Pejtsik Péter Budapest Klezmer Miséje, a szerző vezényletével. Közreműködtek: Andrejszki Judit, a Magyar Állami Operaház Zenekara és a VoiceStation Kórus. A szentmise változó részeit a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola énekelte, Sapszon Ferenc Kossuth-díjas karnagy vezényletével.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír