Mindannyiunknál előfordul, hogy nem dalolva és vidáman megyünk el a misére/istentiszteletre.  Íme 4 tipp, ami segíthet!

Több barátom is gyakran panaszkodik arra, hogy a vasárnapi misére/istentiszteletre járás  rutinná változott az életében: őszintébben megfogalmazva csak azért jár el a templomba, mert kötelező. Nincs meg az a lelki többlet, ami valóban ennek a napnak a középpontjába emelhetné az Isten házában eltöltött egy órát: elmegy, szépen beül a padba, majd kisétál, mintha mise történt volna.

Hazudnék ha azt mondanám, hogy nekem sosincs ilyen. Gyakran elkalandozik figyelmünk, a mindennapok nehézségeire, feladataira koncentrálunk, ha meg még szerelmesek is vagyunk, akkor pláne csak testben vagyunk ott, lélekben teljesen máshol. De mégis a legfontosabb döntés már megtörtént: az ilyen szárazabb időkben is, ha kell fogcsikorgatva, de menjünk el Isten házába.

A kegyelem akkor is dolgozik amikor mi ásítozunk.

Összeírtam négy tippet, ami segíthet abban, hogy a templomban eltöltött idő valóban a nap fénypontja legyen: bátran egészítsétek ki, ezzel is biztatva egymást!

Sulis korom óta igyekszem a legjobb barátaimmal elmenni a vasárnapi misére – amióta az M4 Sportnál dolgozom ez sajnos egyre ritkábban sikerül. Egyrészt remek evangelizációs ereje van, ha valakit elhívsz a templomba, másrészt viszont a közösségi élmény rengeteget tud segíteni. Teljesen más úgy kijönni egy miséről, hogy utána megbeszéled a pároddal – barátoddal – rokonoddal – csapattársaddal – az élményt. Tetszett a prédikáció, vagy épp az hogy ez kicsivel most gyengébb volt? Beszéljétek meg egy sör/üdítő mellett! Egészen más érzés így részt venni a misén, hiszen ezáltal egy aktív programmá válik, amelynek a végén a szeretteiddel együtt tudsz lelkileg is feltöltődni!

Bizony, ahhoz hogy kicsit elmélyedjen az ember kell egy kis idő! Nem kell a templomnyitás előtt már a kapunál kopogtatnod, de nem árt ha 5-10 perccel a szertartás kezdete előtt már a helyeden vagy. Ha a csengetésre esel be a padba, akkor csak kapkodni fogsz és elveszíted a mise igenis létező “sodrását.”  Egyáltalán nem árt, ha megérkezel amíg még csend van és úgy beszélgetsz egy kicsit a Házigazdával.

A templom nem moziterem! Itt nem a “hátul – közép” a legjobb hely, érdemes előre ülni! Ha túlságosan hátra mész, akkor könnyen csak megfigyelő lesz belőled, aki mormogja szépen halkan az imákat, de igazából egyáltalán nem tud figyelni. Ráadásul ha az első sorokba ülsz, akkor még ásítani sem mersz, mert a pap/lelkész egyből kiszúrja! Bátran legyél elől, hogy te is aktív részese legyél a szertartásnak.

Attól még hogy a templom ezt a részét hajónak nevezik nem kell a vészkijáratok mellett helyet foglalni: hátul a legszélén, hogy a keresztvetés utolsó részénél már a kapuban legyél… Add meg az esélyt magadnak, hogy valóban ott lehessél, hogy átérezd a templom szakralitását és Isten közelségét! Énekelj, imádkozz, legyél te is szereplője az eseményeknek!

Ez nekem katolikusként a legfontosabb! Az egész szentmise lényege és legszebb titka, hogy  a végén magadhoz veheted Krisztus testét: felfoghatatlan ajándék. Katolikusként mindig menjél áldozni – ha nincsen halálos bűnöd és nem gyóntál régen! Figyeld meg az énekeket, a pap könyörgéseit, a hívek által adott válaszokat: mind-mind e csodálatos misztérium köré épülnek! Ha minden vasárnap áldozol, és csak egy kicsit is meg próbálod érteni, hogy mi is történik valójában, akkor az első 3 pont szinte magától értetődő!

Hajrá, indulás a templomba!