A Szentatya augusztus 26-án az imára szánt idő fontosságáról és a családi közös ima szépségéről beszélt az általános kihallgatás keretében. Utána pedig közös imára hívta a híveket a teremtésvédelmi világnap alkalmából.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Miután elgondolkodtunk azon, hogyan éli meg a család az ünnep és a munka idejét, most az imádság idejével foglalkozunk. A keresztények leggyakoribb panasza épp az idővel kapcsolatos: „Többet kellene imádkoznom…; szeretnék imádkozni, de legtöbbször nincs rá időm.” Állandóan hallunk ilyeneket. A sajnálkozás biztosan őszinte, hiszen az emberi szív mindig keresi az imádságot, még ha nem tud is róla, és ha nem találja, nincs békéje. De hogy rátaláljunk, „meleg” szeretetet, érzelmeinket átjáró szeretetet kell ápolnunk szívünkben Isten iránt.

Feltehetünk egy nagyon egyszerű kérdést. Rendjén van, hogy hiszünk egész szívünkkel Istenben, rendjén van, hogy remélünk benne, hogy a nehézségekben segíteni fog, rendjén van, hogy kötelességünknek érezzük, hogy köszönetet mondjunk neki. Mindez helyes. De szeretjük is szemernyit az Urat? Ha Istenre gondolunk, vajon meghatódunk-e, elcsodálkozunk-e, ellágyul-e a szívünk?

Gondoljuk az összes többi alapjául szolgáló főparancs megfogalmazására: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből” (Ter 6,5; vö. Mt 22,37). A szeretet erős nyelvezetét használja, Istenre vonatkoztatva. Íme, az imádság szelleme mindenekelőtt itt lakozik. És ha itt lakozik, akkor az egész időt belakja, sosem lép ki belőle. Tudunk-e úgy gondolni Istenre, mint a minket életben tartó simogatásra, akit semmi sem előz meg? Olyan simogatásra, akitől semmi, még a halál sem képes elszakítani minket? Vagy csak úgy gondolunk rá, mint a nagy Létezőre, a Mindenhatóra, aki mindent teremtett, a Bíróra, aki ellenőrzése alatt tart minden tettet? Ez természetesen mind igaz. De ezek a szavak csak akkor nyerik el teljes értelmüket, ha Isten az a szeretet, akihez minden szerető érzelmünkkel kapcsolódunk. Akkor bizony boldognak érezzük magunkat, de egy kicsit zavarban is vagyunk, mert ő gondol ránk és főképp szeret minket! Nem lenyűgöző ez? Nem lenyűgöző, hogy Isten megcirógat minket apai szeretetével? Ez annyira gyönyörű! Azt is megtehette volna, hogy egyszerűn legfőbb létezőként ismerteti meg magát velünk, ellát minket parancsolataival, aztán pedig várja az eredményeket. Isten azonban végtelenül sokkal többet tett és tesz ennél. Kísér bennünket életünk útján, védelmez minket, szeret minket!

Ha az Isten iránti szeretet nem lobbantja lángra a tüzet, az imádság szelleme nem melegíti fel az időt. Szaporíthatjuk szavainkat, „ahogy a pogányok teszik”, mondja Jézus; vagy büszkélkedhetünk szertartásainkkal, „ahogy a farizeusok teszik” (vö. Mt 6,5.7). Egy szív, amelyben Isten iránti szeretet lakozik, imádsággá teszi a szó nélküli gondolatot is vagy a fohászkodást egy szentkép előtt, vagy a templom felé küldött csókot is. Szép dolog azt látni, amikor az anyukák megtanítják gyermekeiknek, hogyan kell csókot küldeni Jézusnak és a Szűzanyának. Mily sok gyengédség van ebben! Abban a pillanatban a gyermekek szíve imádság helyévé válik. Ez a Szentlélek ajándéka. Sose feledkezzünk el kérni ezt az ajándékot mindannyiunk számára! Mert Isten Lelke különleges módon tudja ugyanis kimondani szívünkben: „Abba, Atya!” Megtanít, hogy „Atyát” mondjunk éppúgy, ahogyan Jézus is mondta, úgy, ahogyan magunktól sosem jönnénk rá (vö. Gal 4,6). A Léleknek ezt az ajándékát a családban tanuljuk meg kérni és megbecsülni. Ha megtanulod ugyanolyan spontaneitással kimondani, ahogyan az „apu” és „anyu” szavakat, akkor egyszer s mindenkorra megtanultad. Amikor ez megtörténik, Isten szeretete az egész családi élet idejét ölébe vonja, és a család önkéntelenül keresi az imádság idejét.

A család ideje, jól tudjuk, mennyire bonyolult és túlterhelt, elfoglalt és gondterhelt. Mindig kevés az idő, sosem elég, tömérdek teendőnk van. Akinek családja van, hamar megtanul megoldani egy olyan egyenletet, amelyet a legnagyobb matematikusoknak sem sikerül: a nap huszonnégy órájából a dupláját kihozni! Vannak anyukák és apukák, akik Nobel-díjat kaphatnának ezért! 24 órából 48 órát csinálni: nem tudom, hogyan csinálják, de igyekeznek, és megcsinálják! Rengeteg munka van a családban!

Az imádság szelleme visszaadja Istennek az időt, kilép a szüntelenül időhiánytól szenvedő élet megszállottságából, újra békére lel a szükséges dolgok közepette, és felfedezi a váratlan ajándékok örömét. Jó vezetők ebben Mária és Márta, a két nővér, akikről az imént hallott evangélium beszél. Ők megtanulták Istentől a családias életritmus harmóniáját: az ünnep szépségét, a munka derűjét, az imádság szellemét (vö. Lk 10,38–42). Az ünnep számukra Jézus látogatása volt, akit szerettek. Egyik nap azonban Márta megtanulta, hogy bár fontos a vendéglátás munkája, mégsem minden, hanem az Úr hallgatása, ahogyan Mária csinálta, a valóban lényeges, az idő „jobbik része”.

Az imádság Jézus hallgatásából, az evangélium olvasásából fakad. Ne feledkezzetek el mindennap olvasni egy-egy szakaszt az evangéliumból. Az imádság az Isten szavához fűző meghitt kapcsolatból fakad. Megvan ez a meghittség a családunkban? Van otthon evangéliumunk? Kinyitjuk-e néha, hogy együtt olvassuk? Elmélkedünk-e róla a rózsafüzér imádkozása közben? A családban olvasott és átelmélkedett evangélium olyan, mint a finom kenyér, amely mindenki szívét táplálja. Reggel és este, és amikor asztalhoz ülünk, tanuljuk meg együtt mondani, nagy egyszerűséggel: Jézus az, aki közénk jön, mint ahogy Márta, Mária és Lázár családjához ment. Van egy dolog, amit nagyon szívemen viselek, és amit a városokban láttam: vannak gyermekek, akik nem tanultak meg keresztet vetni! De te, anyuka, apuka, tanítsd meg a gyermekedet imádkozni, keresztet vetni: ez egy szép feladata az anyukáknak és az apukáknak!

A család imádságában, a jelentős pillanatokban és a nehéz időszakokban, egymásra vagyunk bízva, hogy a családban mindnyájunkat megőrizzen Isten szeretete.

Meghívás a teremtésvédelmi világnap alkalmából:

Jövő héten kedden, szeptember 1-jén tartjuk a teremtésvédelem világnapját. Imádságos közösségben az ortodox testvérekkel és minden jóakaratú emberrel mi is szeretnénk hozzájárulni annak a környezeti válságnak a legyőzéséhez, amelyben ma az emberiség él.

Világszerte a különféle egyházi közösségek imádságos és tanulmányi programokat szerveztek, hogy ez az imanap jelentős alkalmat nyújtson koherens életstílusok átvételére.

A római kúriában dolgozó püspökökkel, papokkal, szerzetesekkel és világi hívekkel délután öt órakor találkozunk a Szent Péter-bazilikában, hogy igeliturgiát végezzünk, amelyre ezennel szeretettel hívom a római lakosokat, a zarándokokat és mindazokat, akik szeretnének eljönni.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Vatikáni Sajtóközpont

Fotó: ANSA

Magyar Kurír