Június 18.2014.
Ekkor megszólalt Jézus, és ezt mondta neki: "Simon, van valami mondanivalóm neked."Õ pedig így szólt: "Mester, mondd!" Erre ezt mondta Jézus: "Egy hitelezõnek volt két adósa: az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Mivel nem volt mibõl megadniuk, mind a kettõnek elengedte. Közülük vajon melyikük szereti õt jobban?" Simon így válaszolt: "Úgy gondolom, hogy az, akinek többet engedett el." Õ pedig ezt mondta neki: "Helyesen ítéltél [...]." (Lk 7,40-43)

Jézus jól tudta, mit forgat fejében vendéglátója, Simon farizeus. Beszélgetésükbõl az is kiderül, azt is tudja, kicsoda a háláját különös módon kifejezõ asszony. A két adósról szóló rövid példázata szerint pedig mindnyájan adósai vagyunk a kegyelmes Istennek. A különbség csak az adósságunk mértékében van. Ha pedig - méltatlanul és érdemtelenül - hitelezõnk, az Úristen elengedi adósságunkat, akkor már nincs is különbség, mindnyájan egyformán megsegített adósok vagyunk.
A szélsõséges "nekem jár" alapállás helyett egy másik, sokkal megalapozottabb és hitelesebb tételt kell megtanulnunk: "minden kegyelem!" Ez a mondat az Isten útján járó ember hálájának motorja. Nem több és nem kevesebb: hitvallásunk.
Üres tenyerû és védtelen, másokra szoruló kis csecsemõként jöttünk a világra. Évek hosszú során át napról napra vettek körül szüleink a szükséges gondoskodással, imádságos légkörrel. Felneveltek, iskoláztattak, felnõttként bocsátottak utunkra... Ki tudtuk fizetni, meg tudjuk-e valaha is hálálni mindazt, amit tõlük kaptunk?
Hozzájuk képest nagyságrendileg nagyobb hitelezõnk az Úristen. Vele szemben még inkább fizetésképtelen adósok vagyunk. Életünket, testünket, lelkünket, érzékeinket és tehetségeinket ugyan mivel is fizethetnénk meg? Még részlettörlesztésre is képtelenek vagyunk. Mit adhatnánk neki, amit nem tõle kaptunk? S mit adhatnánk váltságul csupán puszta életünkért is?
Minden kegyelem! Ádám és Éva vétke óta az Éden zárva volt elõttünk. Jézus halálával nemcsak a templom kárpitja hasadt ketté, de a Golgotán szerzett bûnbocsánat kinyitotta minden bûnbánó elõtt a kegyelem kapuját is. Ezért fogalmaz így konfirmációi hitvallásunk: "Hálát adok Istennek, az én Teremtõmnek, hogy engem a keresztség által gyermekévé fogadott. Hiszem, hogy Jézus Krisztus az én Uram és Megváltóm, aki nekem is bûnbocsánatot szerzett a kereszten [...]."
Uram!
Hála, hogy örök irgalmadnak nincsen határa, Istenem.
Hála, hogy szívem hálát adhat ma és szüntelen.
(M. G. Schneider - Túrmezei Erzsébet: Hála)
Ámen.