DAMIÁNI SZENT PÉTER IMÁJA



Szentlélek Úristen, aki mindenható vagy és a legfőbb Atyával és Fiúval egylényegű és egyformán örökkévaló és aki mindkettőjüktől kimondhatatlanul származol, méltóztassál szívembe szállani és űzd el, csodálatos Megvilágosító, gyarlóságomnak sötétségét, hogy az Istennek Igéjét, üdvösségem szerzőjét, mindig lelkemben hordozzam. Te vagy, Uram, az ész világossága, Te vagy a Lélek ereje, Te a létek élete. Te adtad meg a szent apostoloknak, hogy teljességgel megismerjék a megváltás titkait és tévedhetetlen igazsággal hirdessék a hitet. Te adtad meg a boldog vértanúknak a szent szabadság bátorságát, hogy ne rettegjenek a világ fejedelmeitől és állhatatos türelemmel szenvedjék el a legválogatottabb kínzásokat. Te szólottál a próféták ajkán, te szilárdítottad meg a pátriárkák hitét. Te adtál minden szenteknek akaratot, készséget és minden erények virágait, amikkel a mennyet megérdemlették. Hát én, szerencsétlen bűnös, miképen üdvözülhetnék nélküled, mikor nélküled még azt sem tudom, hogyan kell imádkoznom? Bizonnyal, Uram, elhal az én lelkem, ha te elhagyod, amint a test is meghal, ha elszáll belőle a lélek. Érzem, Uram, érzem, hogy így van, hisz amikor titkos kegyelmed által belém száll a te erőd, tüstént föléled az én lelkem. Szállj hát belém, örök Élet! Gyújtsd lángra lelkemnek fagyát szereteted tüzével. Adj vizet fejemre és olvaszd föl szívemnek megkövesedett keménységét; hiszen a világ teremtésekor is a vizek fölött lebegtél, Uram! és most is a forrásvíz éltető hullámaiba költözöl a lelkek megtisztítására. Szállj hát belém a töredelem vizével és add nekem a könnyek italát. Jaj nekem, szerencsétlen bűnösnek, aki naponként siralmas vétkeket követek el és még sem tudok sírni. Azért, Uram, permetezzen rám kegyelmed esője, hogy lelkem, amely elhagyta az élet forrását és elszáradt, föléledjen látogatásod leheletétől. Kész az én szívem, kész az én szívem, íme, Uram, fölnyitom előtted lelkemnek minden zugát, kitárom keblem rejtekét és epedve várom jöttödet. Jöjj, kérlek, Igazság Lelke, űzze el tőlem hatalmad minden tévedésnek sötétségét. Ragadd meg az én szívemet, töröld le róla lángoló erőddel minden bűnnek és hibának rozsdáját és a renyheség szellemét, amely annyira ellenkezik veled, tartsd távol minden érzékeimtől. Keljen föl az Isten és szóródjanak szét az ellenségei, fussanak orcái elől, akik gyűlölik őt. Foszoljanak szerte, mint a füst, pusztuljanak el a bűnösök az Úr színe elől, mint a viasz megolvad a tűzben. Jöjj, kérlek, jöjj. Igazság áldott Lelke, tedd, hogy magamnak meghaljak és teneked éljek. Égess engem tisztára és add, hogy meghaljak a bűnök világa számára. Jöjj, kérlek, örök áldásnak Lelke, áraszd el kimondhatatlan édességeddel lelkemnek minden rejtekét. Válassz ki. Uram, a magad számára engem, add, hogy egészen a tied legyek és semmiben ne idegenkedjem tőled; hanem te élj bennem egyedül és tedd, hogy én neked éljek egyedül, aki élsz és dicsőségeskedel a tökéletes Szentháromságban, egy és igaz Isten mindörökkön örökké. Amen

Válasz

Tudományát és életszentségét magasztalja a szentmise Kezdőéneke:

Az Isten igazságaiban jártas emberek
tündökölnek majd, mint a napfényes égbolt,
és akik sok embert igazságra tanítanak,
csillagként ragyognak mindörökké.

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Testvéreim! Urunk, Jézus Krisztus Egyházát tudós tanítókkal és szentekkel ajándékozta meg, hogy általuk újítsa meg az Egyházat. Kérjük, küldjön új, szentéletű tanítókat. Imádkozzunk közösen:

Adj, Urunk, tudós szenteket Egyházadnak, akik fáradhatatlanok az igazság tanításában.
Adj tanulékony szívet, hogy a szentek példáját kövessük.
Erősíts minket, hogy állhatatosan kitartsunk az igazságban és a tevékeny felebaráti szeretetben.
Engedd, Urunk, hogy mindig hűségesek legyünk földi Helytartódhoz, a Pápához.
Vezess minket, Urunk, a földi élet után szentjeid társaságába.
Urunk, Jézus Krisztus! Egyházad fényes korszakait adták a szent tanítók. Kérünk, adj új szenteket korunknak, akik életük példájával és szavukkal megtanítanak minket tisztelni földi Helytartódat, a Pápát, és elvezetnek bennünket Hozzád. Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.Ámen

Válasz

Péter nem maradhatott állandóan remeteségében. Tizenöt évvel azután, hogy elrejtőzött, IX. István pápa 1057-ben kinevezte bíborossá, a Róma melletti Ostia püspökévé és grófjává. Ez arra kényszerítette Pétert, hogy az Örök Városba költözzék. Ott egy másik nagy férfiúval került kapcsolatba, akivel különböző zsinatokon már találkozott Rómában: Hildebrand szubdiákonussal, akinek akkoriban igen nagy befolyása volt, s később VII. Gergely néven pápa lett. Ez a két nagy reformer nem járt ugyan mindig ugyanazon az úton bizonyos gyakorlati problémák megoldásában, de összekötötte őket a közös meggyőződés, hogy az uralkodó visszás állapotokat csak az erkölcsök kitartó javításával és az egyházi intézmények megerősítésével lehet megszüntetni. Damjáni Péter azonban azon a véleményen volt, hogy hasznosabban tudna ilyen értelemben munkálkodni, ha remeteségben élhetne. Ezért mind Hildebrandhoz, mind a pápákhoz leveleket és beadványokat intézett, amelyekben kérte fölmentését hivatala alól. Ezt azonban nem kapta meg.

Így hát tovább végezte püspöki munkáját. 1059-ben részt vett egy római zsinaton. Utána Milánóba küldték, mert ott a papság és a nép között szakadás támadt, mivel egy csoport nem volt hajlandó a római zsinat határozatát végrehajtani. Lényegében akörül folyt a vita, hogy mi az értéke a simónia útján szerzett szenteléseknek. Ékesszólása és mérsékelt magatartása révén sikerült az ügyet elrendeznie.

II. Miklós halála után 1061-ben Cadalus néven ellenpápa lépett föl a törvényes pápával, II. Sándorral szemben. Damjáni Péter oly hévvel, olyan tűzzel és oly kemény szavakkal vetette magát a harcba, hogy az időnként még a szeretet határait is sérteni látszott. Kétségtelen, hogy korának szónoki gyakorlata megengedte, de szentünk vérmérséklete is magyarázza az ilyen kemény kirohanásait. A szándék azonban, amely vezette, minden kétségen felül magasztos volt.

Damjáni Péter a szerzetességen belül is folytatta reformáló tevékenységét. Védelmébe vette az önkéntes korbácsolást, ezt az ősi egyházi gyakorlatot, amelynek megengedhetősége mindig vitatott volt.

E harcok után Damjáni Péter végre megkapta az engedélyt, hogy ismét visszavonulhasson. Bíborossága csak néhány évig tartó közjáték lett. 1063-ban visszatért Fonte Avellanába; 1067-ben letette ostiai püspöki hivatalát is. De a következő időkben is nem egy megbízást kellett végrehajtania az Egyház szolgálatában: 1063-ban Clunybe küldték, hogy elsimítson egy viszályt a kolostor és a szomszédos püspök között; 1069- ben pápai legátusként szerepelt IV. Henrik császár mellett Frankfurtban; 1071-ben Montecassinón találjuk. Egyre inkább írni kezdett azon ügyek érdekében is, melyekért addig az élő szó hatalmával küzdött: az Egyház reformjáért, a lelkiélet fejlődéséért és a lelkek istenszeretetéért.

1072. február 22-én halt meg Faenzában, hazatérőben szülővárosából, Ravennából, ahol azért járt, hogy a várost Istennel és az Egyházzal kibékítse, miután a pápa felhatalmazásából föloldotta a kiközösítés alól.

Damjáni Péter egész élete ellentmondásosnak tűnő módon megoszlott a magány keresése és az Egyház nagy problémáiban való tevékeny részvétel között. Remeteségében éppen annyit írt remeték és szerzetesek számára, mint pápáknak, püspököknek, papoknak és laikusoknak. Számos levelet, értekezést, prédikációt és költeményt hagyott ránk, amelyek kiérdemelték számára az egyháztanító címet. Az egységes alapgondolat, amely végigvonul minden megnyilatkozásán, az a meggyőződés: minél többet fáradozik egy keresztény önmaga megszentelődésén, annál inkább hozzájárul Krisztus egész Testének, azaz az Egyháznak épüléséhez. Az egyes keresztényeket úgy szemlélte, mint az egész egy tagját, mely részesül az egész életében, s tevékenysége és imája jelentős az egész számára. Minden hívő -- amint megfogalmazta: ,,az Egyház kicsinyben'' -- képes arra, hogy magában megvalósítsa a Krisztus és az Egyház között fennálló kapcsolat teljességét, a szeretetnek azt a misztikus egységét, amely kibontakozik az egész életében Krisztust követő emberben. A remeteélet ennek a misztériumnak megnyilvánulása, eszköz ennek eléréséhez. Már itt a földön lehetővé teszi, hogy megvalósuljon a mennyei Jeruzsálem élete.

Ünnepét a római kalendáriumba 1823-ban vették föl, február 23-ra. 1969-ben Szent Polikárp ünnepe miatt áthelyezték február 21-re.

Az erőteljes nyelvezetű Damjáni Péter egyháztanító írásaiból árad az Egyház szentségéért lelkesedő, energikus, szinte zordon buzgóság illata. A tollából származó, élesen fogalmazott aforizmák, harcos értekezések és bátor levelek elevenen szemünk elé állítják e nagy ember megragadó jellemét.

Komor színekkel festi korának állapotait: ,,Egyre mélyebben hempereg a romló világ a mocsárban. A szemérem kihalt, a becsületérzés kialudt, a vallás omladozik. Mindenki azt keresi, ami hasznos neki, a menny utáni vágyódás nélkül, kielégíthetetlenül hajszolják a földi dolgokat. Látjátok, hogy az egész világ hogyan rohan hanyatt-homlok a bűn síkos útján a szakadék felé; hogyan sokasodnak a bűntettek, ahogy a szakadék közeleg. Az egyházias lelkület kimúlt, a papoknak nem fogadnak szót. A lopás, rablás, hamis eskü, fajtalankodás és szentségtörés mindennapos esemény. A legszörnyűbb tettektől sem riadnak vissza, és úgy látszik azért, mert itt vannak azok az utolsó idők, amelyekről az Apostol beszél.''

A lesüllyedt papságnak ezt veti a szemére: ,,Ó fájdalom! A papsággal már odáig fajultak a dolgok, hogy éppen azok vakítják el az embereket sötét, helytelen tanításukkal, akiknek világoskodniuk kellene a világ előtt! Régen elmúltak azok az idők, amikor a tiszteletreméltó fegyelmet, az illő komolyságot és a papi szellemiséget megtartották. Ma papi összejövetelek alkalmával számtalan tréfát, könnyelmű szójátékot, profán fecsegést és a finom városi élet hízelkedő beszédeit lehet hallani, úgyhogy a papok inkább haszontalan frátereknek és bohócoknak tetszenek, mint az Egyház szolgáinak és Jézus Krisztus fölkentjeinek. Mi vagyunk az oka, hogy a papok iránti tisztelet kipusztul. Életünk, amelynek tükörnek kellene lennie a hívők előtt, rászolgál, hogy a kevés jó lélek sírjon fölötte. A püspököt nem a klerikusok sora követi, mint illene, hanem hadi tábor és parittyás zsoldosok serege. Naponta királyi lakomákat rendez. Amivel a szegényeket kellene táplálnia, azt bohócok kapják. Ahelyett, hogy a szegényeket megajándékozná, barátait tömi tele a püspöki asztalnál. A báránybőrt megvetik, hermelin, nyest és róka prémje kell nekik.''

A szerzetesek kapzsisága ellen így ír: ,,Pénzsóvárgás és szerzetesség nem fér össze. A kapzsi mehet és építtethet templomot, hirdetheti buzgón az Isten igéjét, naponta bemutathatja a szent áldozatot és távol tarthatja magát a világ zűrzavarától: amíg a pénz szerelmét ki nem oltja magában, erényeinek minden virága száraz marad. Hagyjunk föl a világi pompa hajszolásával, az ékszerek és divatos ruhák halmozásával, vessünk véget az ételben és italban való tobzódásnak! Pénzünk hadd vándoroljon a szegények kezébe! Az legyen a mi kincsünk és nyereségünk, hogy lelkeket szerzünk.''

Bíborostársaihoz így kiált, önmagát sem kímélve: ,,Én, aki kénytelen vagyok most magamat azok közé számlálni, akik az egyházi hadsereg sátrait őrzik, felemelem nyers hangomat, hogy felriasszam magunkat az álomból; nem is annyira titeket, akik lelkiismeretesen vigyáztok másokra, hanem önmagamat, aki -- ó szégyen -- langyosan és lustán állok a csatamezőn. Gyakran úgy tanul az ember, hogy tanít. Saját szánk ösztönöz minket, hogy azt tegyük, amire másokat biztatunk. Látjátok, kedveseim, hogy a világ a rosszból a még rosszabba zuhan. Akik kereszténynek mondják magukat, csak látszatra azok. Mi, akik prédikációinkban az angyal feladatát vállaljuk magunkra, hirdessük az ilet igéjét szóval és példával. A prédikált szó a nyelvből ered, erejét a prédikáló életmódjától kapja.''

Egy levélben így ír a római egyház kancellárjának: ,,Ha a Római Szék nem tér vissza a helyes állapotába, az egész világ megmarad a tévedésben. A régi Egyház lelkületéhez való visszatérés feltétlenül szükséges.''

II. Kelemen pápa előtt intő beszédet tartott: ,,Mit ér, ha azt mondjuk, hogy az Apostoli Széket visszavezettük a sötétségből a világosságra, és közben ugyanabban a sötétségben járunk? Mit használ, ha bőséges eledelünk van elzárva, és közben éhenhalunk? Mit ér, ha éles kard függ az övünkön, de nem húzzuk ki a rohamozó sorok előtt? A mindenható Isten téged állított maga helyett oda, hogy eledelt ossz a népnek. Tebenned adott fegyvert Egyházának az ellenség támadásai ellen. Tőled vártuk, hogy Izrael szabadítója légy! Ezért, Szentatya, törekedj arra, hogy az elvetett és eltiport igazságosságot újra fölemeld!''

Válasz