NAGYBÖJT ELÉ - Próbaidő

A szent negyven nap mindannyiunk számára a próbatétel ideje. Az önmagunkkal való küzdelem hetei ezek. Az elmélyedésnek lehetősége. Szent Benedek figyelmezteti szerzeteseit, hogy – bár az egész életnek mintegy nagyböjti fegyelemben kellene telnie – az évnek legalább ebben az időszakában mindenki vegye sokkal komolyabban vállalt kötelezettségeit. Ezt írja: „A negyven napnak ebben az idejében teljes tisztasággal élje az életét, ugyanakkor a más időkben elkövetett hanyagságait ezekben a szent napokban tegye jóvá. Ez akkor történik megfelelő módon, ha minden bűntől tartózkodunk, könnyek között imádkozunk, szent olvasmányokat olvasunk, a szív töredelmére és az önmegtagadás cselekedeteire törekedünk.” (Regula 49. fejezet)
Kérdezhetné bárki: hol van ma már a nagyböjti fegyelem? Ki gondol arra, hogy nagyböjt van? Valóban mintha kiveszett volna az emberekből az érzék az idő iránt. Amikor összemossuk a hétköznapokat és a vasárnapokat is, igazán idejét múlt dolognak tűnik nagyböjtről beszélni. Pedig itt van számunkra az idő! Tudatosabban kell élnünk keresztény életünket. Ne gondoljuk, hogy a megszentelt, régi szép szokások öncélú gyakorlatok voltak csupán.
A negyven napi böjt megtartásáról szóló Szent Benedek-i soroknak van egy nagyon hangsúlyos mondata. Ezeknek a gyakorlatoknak, a több imádságnak, az ételben-italban történő önmegtagadásnak, az alvásban, beszédben, tréfálkozásban való nagyobb fegyelemnek sokkal nagyobb a jelentősége, mint gondolnánk. A célja mindezeknek: „hogy a lelki vágyódás örömével várja a szent Húsvétot”.
Nem élhetünk soha a pillanatnak. Nem lehetünk céltalanok. Nem ragadhatunk bele hétköznapjainkba. Kell, hogy urai legyünk önmagunknak, szükséges, hogy ne sodorjanak el ennek a világnak ingerei. Életre, Húsvétra, feltámadásra szánt emberek vagyunk mindannyian. Sokszor megfeledkezünk erről. S az élet és a jövő összefügg. Jövő, távlatok nélkül nincsen élet. A nagyböjt éppen erre figyelmeztet bennünket: ne tekintsük abszolút értékűnek azt, ami körülvesz bennünket. Legyünk képesek arra, hogy függetlenítsük magunkat a pillanatok szorításától. A szent Húsvét: az életnek, az örökké-tartó életnek az ünnepe. Jézus győz a halálon. Halállal legyőzte a halált, és a sírban lévőknek: nekünk mindannyiunknak – életet ajándékozott.
Minden nagyböjti gyakorlatnak az értelme: az élet. Vajon szakítunk-e időt arra, hogy számba vegyük napjainkat? Vajon szembenézünk-e azzal, hogy nem vagyunk tökéletesek? Készek vagyunk-e arra, hogy töredelmes szívvel elismerjük: bűnösök vagyunk?
A keleti egyház szerzeteseinek mindennapos imádsága legalább ebben a szent időben legyen a miénk is: „Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!”

Konzenszky Richard

Válasz

Keresztények sírjatok,


Mélyen szomorkodjatok.

Keseregjen minden szív,

Aki Jézusához hív.


Nincsen abban irgalom,


Hozzád buzgó fájdalom,

Aki téged meg nem szán,


Ó Jézus, a keresztfán.






Szent testednek sebeit,


Vérrel folyó kékeit


Aki látja és nem sír,


Élő hittel az nem bír.






A kősziklák repednek,


Nap és hold sötétednek,


Minden élő megindul,


Csak a bűnös nem búsul.






Szállj szívedbe, sirasd meg


Vétkeidet s fontold meg,


Hogy az Isten Fia volt,


Aki érted így megholt.

Válasz