Kis karácsonyi ének

Ady Endre



Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.


Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumban
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.


A templomba
Hosszú sorba'
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.



Mintha itt lenn

A nagy Isten

Szent kegyelme súgna, szállna,

Az én kedves, kis falumban

Minden szívben

Csak szeretet lakik máma.

Válasz

1. Fel nagy örömre, ma született,
Aki után a Föld epedett.
Mária karján égi a lény,
Isteni kisded szűznek ölén.
Egyszerű pásztor, jöjj közelebb,
Nézd a te édes Istenedet!

2. Nem ragyogó fény közt nyugoszik,
Bársonyos ágya nincs neki itt,
Csak ez a szalma, koldusi hely,
Rá meleget a marha lehel.
Egyszerű pásztor, térdeden állj,
Mert ez az égi, s földi király!

3.Glória (zeng) Betlehem mezején,
Éjet elűzi mennyei fény;
Angyali rendek hirdetik őt,
Az egyedül szent Üdvözítőt.
Egyszerű pásztor, arcra borulj,
Lélekben éledj és megújulj!

Válasz

Világ váltsága, Krisztusunk,
Atyának egyszülött Fia,
szent születésed mily csoda,
megelőz minden kezdetet.
Atyádnak fényessége vagy,
e földön egyetlen remény:
a nagyvilág hozzád kiált,
hallgasd meg szolgáid szavát.
Ó, Üdvözítő, ne feledd,
hogy szűz Anyától testedet
magadra öltve közülünk,
egy lettél egykor mivelünk.
Így tanúsítja ez a nap,
mely minden évben visszatér:
az Atya küldött el közénk,
a világ üdvösségeként.
Őt áldja ég, föld, tengerek,
mindaz, mi bennük létezik,
jöttöd szerzőjét áldva most
dicsérő dalban zengenek.
Mi is, kiknek kicsorduló
szent véred adott életet,
ma születésed ünnepén
új dallal hódolunk neked.
Jézus, magasztal énekünk,
ki Szűztől születtél nekünk:
Atyádat és Szentlelkedet
örökre dicsérjük veled. Ámen.

Válasz

Karácsonyi idő, Jézus születése

Nem hívatlan jön Jézus, nem a sötétből. Kiolthatatlan fényben az Atya "kinyilvánítja nekünk Őt". A próféták sejtették, hogy az ő szavuk majd egykor fölemelkedik az Igébe, ki él örökkön és minden embert megvilágosít. -- Nem hívatlan jön a Gyermek, a világ sötétjében világító Fény, mégsem fogadják Őt szívesen evilágon. A világtörténelem nem veszi tudomásul születését; halálát is, mint kínos közjátékot, csak pár sorban említi. Mégis ez a szegény Kisded az egész világot hordja isteni Szívében.

Figyelemre méltó tény, hogy az Egyház karácsony szent ünnepén, mikor tetőfokára hág az ünnepi hangulat, mikor mindenki elérzékenyedik a betlehemi istálló kisdede láttán, amikor a szeretet ünnepén örvendezünk, az evangéliumban a legnehezebben érthető, legfilozófikusabb, leginkább gondolkodásra késztető evangéliumi szakaszt tárja elénk: János elmélkedő sorait az Igéről. Az Egyház liturgiáját, imádságait, a szentírási szakaszok összeválogatását az évszázadok érlelték meg. Szinte semmi sincs véletlenül benne. Mindennel valamire tanítani akar bennünket Egyház anyánk, így a mai evangéliumi résszel is. Az evangéliumi szakasz elgondolkodtató rész, s aki veszi a fáradságot, hogy mélyébe tekintsen, azt gondolkodásra készteti.

Nem kezd el érzelmeskedni az Egyház a betlehemi kisdeden. Mert bármely kisgyermeken lehet érzelgősködni. Bármely kisgyermek nagyon aranyos és szívet indítóan gyönge. Az Egyház arra irányítja figyelmünket a karácsony mértéktelen ajándéközönében, hogy gondoljunk bele abba, hogy ki ez a gyermek, s hogyan került közénk. Mert annyi kisgyermeket láttunk már, s az első karácsony oly messze van már tőlünk időben, hogy megszoktuk azt, hogy ugyanolyan mint a többi.


De ezt a gyermeket nem lehet megszokni. Meg kell döbbeni azon, hogy ki ez a gyermek. Mert ez a gyermek keresztény hitünk szerint az Isten Fia, a megtestesült Isten.


"És az Ige testé lett és közöttünk lakott."


Olyan megszokott már évről-évre ez a gyermekarc, hála a sok giccsesebbnél giccsesebb képeslapok mosolygó, valószínűtlen gyermekarcának. Megszokott, mint ahogy megszoktuk már, hogy szentáldozáskor magunkhoz vesszük azt a kis ostyadarabkát, aminek ugyanolyan az íze, mint a többinek. Pedig ha sokszor belegondolnánk, hogy micsoda valóság rejtezik abban a kicsiny ostyában...


Ugyanígy az a betlehemi kicsiny gyermek sokkal több, mint aminek látszik: ő magasságbeli Isten Fia, az évezredeken keresztül várt Messiás. Hallatlan merész és érthetetlen dolgot állít ezzel a kereszténység: a mindenség teremtője emberré lett. Ha belegondolunk ebbe a ténybe, akkor ez emberi ésszel nézve megbotránkoztató. Könnyebb elhinni Isten létét, mint azt, hogy az a betlehemi kisded az Isten Fia.


Mi volt az, ami arra késztette az Istent, hogy ezt tegye? Mi volt az, ami miatt a megváltásnak ezt a módját választotta? Mert másképp is megválthatta volna a világot - hiszen Isten mindenható.


Az egyelten lehetséges magyarázat: a SZERETET.


Lehet, hogy most ezzel sokakban csalódást okoztam, mert oly megszokott és elkopott szó a szeretet. Mindenfélére használják és kihasználják. Amikor pedig az Egyház a szókincsében használja ezt a szót, akkor sokszor úgy érezzük: nesze neked fogd meg jól. A hittanórákon, mikor valamire azt a választ adja valaki, hogy szeretet, akkor azt mondom: na itt a szeretet - fogd meg!


Ebből is látható: a szeretet fogalma nehezebb, mintsem gondolnánk.


Hogy milyen az igazi szeretet, annak szemléltetésére egy történetet had mondjak el.


Egyszer valahol kigyulladt egy többemeletes ház. Az égő házban bennrekedt két gyermek, akiknek édesanyja éppen nem volt otthon, mikor a tűz kiütött. Mikor hazaérkeztek már a lángokban álló házat látták. Az egyik édesanya az erkélyre kimenekült fiának elkezdett utasításokat osztogatni: "Menj be a konyhába. Ott a fiókban találsz jó erős spárgát. Azt hozd ki, és kösd az erély korlátához és mássz le rajta." A legokosabb tanács sem ért semmit, mert a megrémült gyermek a lángok zajától nem értett semmit édesanyja okos tanácsaiból, csak állt az erkélyen, míg oda nem veszett a lángokban.


A másik édesanya ezzel szemben ész nélkül az lángoló lépcsőházba vetette magát, hogy majd lehozza gyermekét. Hiába próbálták visszatartani, mert kitépte magát az emberek kezeiből és az égő lépcsőházba vetette magát. Odaveszett ő is.


A két édesanya, két Istenkép.


Az egyik a parancsokat osztogató Isten képe, aki a menny trónusának magasából figyeli az embereket és osztogatja parancsait. S parancsai oly messziről hangzanak, hogy nem értjük meg azokat. Én ilyen Istenből nem kérek. Pedig hány és hány embernek kimondva, kimondatlanul ilyen az istenképe.


A másik istenkép az, aki értelmetlennek tűnő módon közénk rohan, emberek közé. Nem tesz semmit azért, hogy legalább valami tisztességes helyen szülessék meg, ne egy istállóban. Nem tesz semmit azért, hogy mentse életét, hanem hagyja, hogy az emberek keresztre feszítsék.


Volt értelme ennek az életnek Jézus Krisztus neve alatt? Hiszen annyi de annyi gonoszság volt még utána egész napjainkig az egész világban. Úgy tűnik, hogy annyi, de annyi ember esetében hiába jött közénk, s lett megváltónk, mert tovább élik bűnös életüket


Volt értelme a betlehemi istállónak? Kérdezzük meg Istent - s az Isten hallgat. Csak az angyalok éneklik éneküket, mintha nem is látnák a kis Jézus körüli nyomorúságot: "Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek"


Gondolkodjunk el ezen a megmagyarázhatatlan isteni szereteten. Kérjük Isten kegyelmét, világosítsa meg elménket, hogy valami szikrányit is felfogjunk abból a súlyos mondatból, melyet Szent Jánostól hallottunk: "És az Ige testé lett és közöttünk lakott." S ha valamit sikerült Isten kegyelméből felfogni ebből a súlyos igazságból, akkor elmondhatjuk vele: "Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal". Nem a test szemével, hanem a testi szemnél sokkal többet látó szív szemével és szeretetével.

Istenünk, te az emberi természet méltóságát csodálatosan megalkottad, és még csodálatosabban megújítottad. Add, kérünk, hogy részesedjünk Fiad istenségében, aki szeretetből magára vette emberi természetünket. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.Ámen

Válasz