Ez a Mária-ünnep eredetileg a Szűzanya római főtemplomának, a négy patriarchalis bazilika egyikének – Beata Maria Virgo ad Nives, ismertebb olasz nevén S. Maria Maggiore – fölszentelési évfordulója. Az ünnep idővel az egyházban is egyetemessé vált. A Müncheni-kódex Havi Bódoganya, a Batthyány-kódex naptára pedig Havi Boldog Asszony néven emlegeti.

[…]
A középkori Rómában szokás volt, hogy Mária-ünnepeken a S. Mária Maggiore-bazilikában mise közben hófehér rózsaszirmokat hullajtottak a hívek közé. Ebből keletkezett azután a templom elmondott eredethagyománya: egy gyermektelen, dúsgazdag jámbor házaspár templomot akart építtetni. Mária forró nyári éjszakán megjelent álmukban és tudtukra adta, hogy oda építsék, ahova másnap reggel hó esik. Ugyanezt az álmot látta Liberius pápa is. A hó az Esquilinus hegyére hullott, a templom fel is épült. Ez a legenda azután a Mária-ünnep már említett „havi” nevét is ihlette.


10 köz,
Nyomtatott kiadása:
Tarnóczy István: Titkos ertelmü Rosa. Nagyszombat 1676, 357–61. – Cím: DICSERET HAVI BOLDOG ASZSZONYRUL.
Verses imádság Havi Boldogasszony napjára (Beata Maria Virgo ad Nives, aug. 5.). A római S. Maria Maggiore bazilika III. Sixtus (megh. 440) pápa által történt felszentelésének emléknapja. Az ünnep elnevezésének eredetét középkori legenda mondja el: egy dúsgazdag gyermektelen házaspár és ugyanakkor Liberius pápa is álmában Szűz Máriától kapott felhívást, hogy ott építsenek templomot, ahová másnap reggelre hó esik. Lásd LThK 6, 936; az ünnep hazai hagyományáról: Bálint 1977, II, 153–6. – A vers eredetije egy közelebbről nem ismert hórás ének lehetett; erre mutat, hogy a huszonegy strófa hétszer három versszakos részre bontható, ami megfelel a hórák számának. Tarnóczy hórás eredetű énekeiről: Boldogh aszszonyunk Szüz Maria, macula nélkül valo fogantatásárul kis officium c. jz.
Versforma: 15–15 (a–a); a sorok 4/4/7 osztásúak, ahol a négyes ütemek egymással is rímelnek.
Dallama ismeretlen.
10 Orvos irét havának – Talán utalás a bazilika kegyképére, amelyet a legenda szerint az orvos Szent Lukács evangélista festett, és amelyet Rómában (a másolatait szerte Európában) pestisjárványok idején körmenetben vitték körül. Vö. Bálint i.h.
37 Dispas kigyó – lásd De assumptione BMV. c. 80. sor jz.