Liturgia



Szüzek miséje, 324. vagy szerzetesek miséje, 328.

Válsztható olvasmányok
Ef 3,14-19
Adja meg az Atyaisten, hogy megismerhessétek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét.

Mt 11,25-30
Országa titkait a mennyei Atya elrejtette a bölcsek és okosak elől, de feltárta a kicsinyeknek.





Nekünk Jézus Szívét nagyon kell tisztelnünk!
Minden hónap első péntekjén, tiszta lélekkel, lehetőleg áldozzál!



Életútjáról bővebben a Szentek élete című kötetben: http://www.katolikus.hu/szentek/1016-164.html

Válasz

1673-ban az első látomásban Margit Jánosként az Úr keblén pihenhetett. Azután látta az isteni Szívet. Végül az Úr szólt hozzá és Margit szívét lángra lobbantva átadta az isteni Szív fájdalmát Margitnak, amit ezután (különösen első péntekenként) sajgó fájdalommal érzett, azt hitte, hogy hamuvá ég.

A második látomásban, 1674-ben az Üdvözítő ragyogó dicsőségben tűnt fel Margit előtt és Szívét feltárva szólt hozzá. Kérte, hogy az emberek hálátlanságáért engeszteljen: minden első pénteken járuljon szentáldozáshoz, és minden csütörtökről péntekre virradó éjszaka egy órát virrasszon. A jelenés megrázó hatása alatt halálosan beteg lett, ám amikor felgyógyulásáért imádkozott, hirtelen meggyógyult. Ettől kezdve felettesei nem nézték különcnek, hanem 1675. februárjában kapcsolatba lépett a jezsuita P. Colombiére Szent Kolossal (1641-1682), a Szent Szív tisztelet későbbi nagy apostolával.

A harmadik jelenésben, 1675. június 16-án az Úr feltárta előtte szívét és Szent Szívének tiszteletére külön ünnepet kért. A következő pénteken felajánlotta magát a Szent szívnek, Kolos atya hasonlókép tett.

Nehéz tíz esztendő következett ezután. Egészsége megromlott, állandó fájdalmai voltak, környezete is gyanakodva nézte. Kinyilatkoztatásait 1684 után kezdték hitelesnek tekinteni, ugyanis Kolos atya halála előtt a "Retraite spirituelle" (Lelki magány) című könyvében széles körben ismertté tette Margit Mária magán-kinyilatkoztatásait. Élete utolsó szakaszában ujoncmesternő és a főnöknő asszisztense lett. 1690. október 17-én hunyt el, arcára ekkor csodálatos szépség ült ki. Az ott térdelő orvos csak így jellemezte: "Szeretetből élt, nem csoda, ha szeretettől halt meg": 1685-ben egy érdekes önéletrajzot írt, ezt szerencsére nem tudta megsemmisíteni utolsó betegsége alatt. 1864-ben boldoggá, 1920. május 13-án pedig szentté avatták.

Válasz