Benedek pápa egy korábbi alkalommal már bemutatta a prédikátorok rendjének neves alakját, jelentőségét a korabeli egyház megújulásában. Ez alkalommal Szent Domonkos lelkiségére, imaéletére fektette a hangsúlyt.

A spanyol szent az ima embere volt, imádta Istent, és csakis a lelkek, különösen is az eretnekségre jutottak üdvösségéért tevékenykedett. Krisztus nyomában kívánt járni, megvalósítva a három evangéliumi tanácsot, továbbá hirdetve Isten Igéjét szegény életmódja által. Életének minden pillanatában az ima adott erőt neki a megújuláshoz és apostoli tevékenységéhez – tanította a Szentatya.

Szászországi Boldog Jordán, aki Szent Domonkost követte a rend vezetésében, így írt a rendalapítóról: „Napközben senki sem volt nála barátságosabb, míg éjszaka senki sem volt nála kitartóbb az imában. Napjait embertársainak szentelte, éjszakáit pedig Istennek”. Szent Domonkos alakjában csodálatosan egyesül az isteni misztériumokon való szemlélődés és az apostoli tevékenység. A korabeli szemtanúk szerint Szent Domonkos mindig „Istenről és Istennel beszélt”.

Ez az észrevétel is igazolja az Úrral való mély egységét és elkötelezettségét arra, hogy embertársait is elvezesse erre a szeretetkapcsolatra – emelte ki katekézisében Benedek pápa. Domonkos nem hagyott ránk imáról szóló írását; a domonkos hagyomány azonban összegyűjtötte és évszázadokon át megőrizte a rendalapító tapasztalatait egy műben, melynek címe: „Szent Domonkos kilenc módszere az imára”.

E kilenc módszer mindegyikét a Feszület előtt kell elvégezni, javasolja Szent Domonkos. Az első hét felfelé ívelő irányt követ, amely az Istennel való szeretetközösségre vezet. Szent Domonkos séta közben, majd meghajolva imádkozik, alázatát fejezve ki; továbbá a földre borulva, hogy bocsánatot nyerjen bűneiért; majd térden fohászkodik, vezekelve bűneiért és osztozva Krisztus szenvedésében; valamint karjait kitárja a Keresztre szegezve tekintetét, az égre emelve szemeit. Az utolsó két módszer kegyes cselekedeteket jelent, amelyeket Domonkos rendszeresen végzett. Elsőként a személyes meditáció, elmélkedés, amely során az ima egy még személyesebb, lángolóbb cselekedetté válik. A szentmisék és a napközbeni imaórák után is Domonkos mindig folytatta beszélgetését Istennel, anélkül, hogy határidőket szabott volna meg – magyarázta a Szentatya. Nyugodalmasan ült, elcsendesült lelkében, hogy meghallja Istent. Aki figyelte őt, láthatta ima közbeni örömét vagy éppen könnyeit.

A korabeli szemtanúk arról is mesélnek, hogy Szent Domonkos olykor extázisba esett, amelynek során arca átváltozott. Ezt követően azonban mindig alázatosan folytatta mindennapi cselekedeteit, megerősödve az isteni erővel. Utazásai közben is mindig imádkozott, szemlélve a teremtett világ szépségét. Szívéből hálaének és hálaadás szólt Istennek az adományokért, amelyek közül a legnagyobb: a Krisztus által megvalósított megváltás – hangsúlyozta a zarándokoknak XVI. Benedek.

Majd így folytatta: Szent Domonkos arra emlékeztet minket, hogy a hitről való tanúságtétel – amelyre minden keresztény hivatott a családjában, munkájában, társadalmi tevékenységében és pihenés idején is – az imádságból fakad. Csakis az Istennel való szoros személyes kapcsolat adja meg az erőt ahhoz, hogy valóban át tudjuk élni a minket érő eseményeket, különösen is azokat, amelyek fájdalmat okoznak.

Szent Domonkos hangsúlyozza az ima külső megjelenési formáinak jelentőségét is: a térdre borulás az Úr előtt, a tekintet rászegezése a feszületre, a megállás és elcsendesülés nem másodlagos dolgok, hanem hozzásegítenek ahhoz, hogy belsőleg, teljes lényünkkel kapcsolatba tudjunk lépni Istennel – ismertette XVI. Benedek pápa.

Ezt követően felhívta a zarándokok figyelmét a mindennapos belső, lelki élet jelentőségére, amelyre különleges alkalmat jelent a pihenés időszaka. Ezáltal családtagjainkat is segíthetjük az imában, és ösztönözhetjük őket az Istennel való kapcsolatra, amely békét és szeretetet hoz mindannyiunk számára – tanította a Szentatya a Castel Gandolfóban megtartott szerdai általános kihallgatás alkalmával.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír