Olyan jó volt a karácsony , amely már adventkor megkezdődött és egészen Újévig (kiskarácsony) tartott, hogy ilyenkor vízkeresztkor még szükségünk van egy kicsi ünnepre. Persze van egy elfeledett vasárnapunk az 53. vasárnap, amikor is az aprószentekről, a betlehemi gyermekgyilkosságról kellene beszélnünk. Ezt a szörnyű eseményt még a hivatásos történetírók is, akik Jézusról csak egy sort írtak, megörökítették. Szóval beszélnünk kéne és emlékeznünk kéne mindazokra, akik Krisztusért vesztették el az életüket, akiket a fény, az igazság, az Isten szeretetének kiáradása miatt elpusztítottak. De hát ilyenkor nem búslakodni akarunk, hanem felöltözni az erőt, aminek a segítségével élni lehet.

Vízkereszt az életről szól. Mintegy átugorjuk a nehéz napokat egy halálugrással, hiszen a karácsony utáni és újév előtti napok mindig is kérdéses napok voltak mindenütt a világon, minden kultúrában. Talán ezért van az, hogy ilyenkor tombolnak az emberek, s durrogtatnak, s minden olyan, mint háború idején. Nagaszaki és Hirosima és minden nagy bombázás túlélői mind arról számolnak be, hogy az atombomba fénye soha nem látott szépségű volt, vagy Bagdad éjszakai bombázása nagyszerű látvány volt, ahogyan színes látvány a szilveszteri hidegben, ködben, fagyban a sok petárda, tűzijáték, s mindenféle dolog, ami egyébként csak ilyenkor használható egyetlen éjszaka. Olyan ez a néhány nap, mint amikor valami lezárt , elbástyázott helyről kirobbanna egy csomó indulat és tobzódás. Ebbe a színes bombázásba el lehet veszni, meg lehet halni és a következménye pedig rettenetesen pusztító minden szempontból.

S persze jó hideg van mindenütt, s ez a hideg is pusztít. Ugyanis most pusztulnak el a hidegben a gyümölcsfák kártevői, most zárkózik be teljesen a természet is, hogy egyszer majd a fény előcsalogassa az életet. Ezt a néhány napot - amelyben ott volt a betlehemi gyermekgyilkosság lehelete is - nekünk ünnepi méltósággal kell megélni. Vízkereszt az életről szól és nekünk minden esetben, minden időben a halál és a vészjósló jelek ellenére az életet kell keresnünk. Vízkeresztkor a háromkirályok ünnepe is erről szól. Úgy tudjuk, hogy legalább 3-4 hónappal korábban el kellett induljanak Betlehembe, követve a csillagot, amelynek a pályáját a ránk maradt – a British Múzeumban megtekinthető – agyagtáblák szerint már Jézus születése előtt 100 évvel kiszámolták ! Tehát a birtokukban volt egy hatalmas tudás. Krisztus meg fog születni, a fény meg fog érkezni, azok a próféciák, amelyek a m Messiásról szólnak tényleg igazak, mert meg kell szülessen Jézus. Tehát nem csak az akkori hagyomány – hiszen az Ószövetség jó néhány évtizeddel ezen események után lett olyanná, mint, amit mi is ismerünk – hanem az akkori tudomány, amely a csillagok tudományát jelentette találkozott. A hagyomány, amely a lélek dolgait őrzi és a tudomány, amely a tényeket rögzíti.

Ahhoz, hogy valaki ne csak a saját szakterületét művelje nagyon nagy elhatározás volt szükséges, akkor is most is. Csak kalandvágyból van kedve az embernek pl. egy olyan területre menni, ahol állandó háborúk, viszálykodások vannak (akkor is így volt, s sajnos most is), ahol minden igazságnak két olvasata van, ahol gyermekeket gyilkolnak, és tökéletesen kimerítik minden érvényesés elavult büntetőtörvénykönyv eseteit. Az, hogy három bölcs, s ilyen képzett ember, akik nem csak tudták a dolgokat, hanem hitték is, akik nem csak a lélek szerint éltek, hanem ismerték is a világot, képesek voltak lelkiismeretükre hallgatva heteken – hónapokon át tevegelni, gyalogolni, életük kockáztatásával, csakhogy eljussanak egy kétes hírű – Heródes és más felmenői miatt – vidékre, csakhogy egy kicsi gyermeknek ajándékot vihessenek, ez tehát hatalmas cselekedet volt. Az elmúlásban, a zűrzavarban, a sötétségben, a puffogtatásban és szüntelen gazdasági és politikai tűzijátékban nem a halált, hanem az életet keresték.

Nekünk most, ebben a csikorgó hidegben tudnunk kell, hogy a felhők mögül néha előjön a nap és akkor már nem az emberek műfénye, hanem a szikrázó napsütés közvetíti számunkra az életet. Nekünk tudnunk kell, most, hogy egyetlen egy lehetőségünk van arra, hogy boldog, hogy gazdag legyen ez az év, amibe néhány napja beléptünk, hogy megkeressük a fényt az életet. Ünnepi gondolatainkat most fel kell váltsa egy nagy elhatározás, hogy nem engedjük, hogy körbezárjon ujra bennünket bármilyen kétségbe esés, s nem engedjük, hogy az ünnep szentsége megerőtlenedjék bennünk, hanem újra és újra meg kell keresnünk, hogy hogyan is lehet ebben a lehetetlen világban élni.

Volt még egy másik csapat is a pásztorok, akik ugyan így közeledtek Jézushoz, mint a bölcsek. S éppen olyan nehéz volt elhinni, hogy tényleg megszületett a messiás, mint a bölcseknek. A pásztoroknak angyalok vitték meg a hírt. Azaz az ég üzent nekik,s számukra elfogadható volt a híradás, hiszen minden éjjel kint voltak a szabadban a csillagos ég alatt és ők is ismerték a csillagok járását, különben hogyan tájékozódtak volna. Mind a két csoport a bölcsek, akik a városból és a pásztorok, akik a lelelőről jöttek a csillagos égről olvasták le, hogy meg kell érkezzen a Messiás.

Vízkereszt ünnepén arra emlékezünk, ahogyan a lelkiismeretükre hallgatva a bölcsek is és a pásztorok is eljutnak Jézushoz Jézus születése földi testi valósággá válik mindenki számára. Mintegy hitelesítik az emberek számára és az egész valóságos anyagi világ számára, hogy megérkezett Krisztus és így kinyílnak azok a kapuk, amelyek eddig zárva voltak a menny felé, vagy másképpen mondva az Istennek jelenléte a mi életünkben valósággá válik és ezt a jelenlétet kell nekünk most megélni. Holnap kezdődik igazából ez az év, mert holnap lesz az első tanítási nap az iskolákban és holnapra már mindenki visszatér a szabadságáról, hogy ujra kezdődjön a minden, mintha nem is történt volna semmi sem.

Pedig valami nagyon nagy dolog történt. Megérkezett újra valóságosan és megélhetően hozzánk Istennek fénye, szeretete, beköltözött az életünkbe, s erről ráadásul a pásztorok, de még erősebben a bölcsek is híradást adnak. Az történt, hogy a betlehemi kicsi barlang istállóból elvitték a hírt az egész világra, az evangélium hírét, hogy Krisztus megszületett, hogy most 2000 év után mi úgy kezdjünk el holnap dolgozni, és úgy vágjunk bele a következő évbe, hogy lelkiismeretünk alapján, cselekedeteink által, személyiségünkön keresztül az evangélium hirdetessen.