„Kelj föl, ragyogj föl, mert elérkezett világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted! Mert még sötétség borítja a földet, és homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, és dicsősége megnyilvánul rajtad. Népek jönnek világosságodhoz, és királyok a benned támadt fényességhez. Hordozd körül tekintetedet és lásd: mind egybegyűlnek és idejönnek hozzád. Fiaid messze távolból érkeznek, s a lányaidat ölükben hozzák. Ennek láttára földerülsz, szíved dobog az örömtől és kitágul. Mert feléd áramlik a tengerek gazdagsága, és ide özönlik a nemzetek kincse. Tevék áradata borít majd el, Midián és Efa dromedárjai. Mind Sábából jönnek; aranyat és tömjént hoznak és az Úr dicsőségét zengik.” (Iz 60,1-6)

Máté és Lukács evangélistánál, akik beszámolnak Jézus Krisztus gyermekségtörténetéről, Jézus születése a találkozások ünnepe (Mt 1-2 és Lk 1-2). Jézus világra jöttét az angyal hírül adja a pásztoroknak, akik elmennek Betlehembe hódolni a Megváltónak (Lk 2, 9-20). A Gyermek ekkor találkozik először Izrael népével. Vízkereszt alkalmával tágul a találkozások köre: immáron nem csak Izrael népének képviselőivel találkozik Jézus, hanem a keleti bölcsek személyében minden jóakaratú emberrel.

Isten találkozni kíván az emberrel, megmutatja és felfedi magát, ebből ered ennek az ünnepnek a latin neve is: Sollemnitas Epiphaniae Domini – az Úr megjelenése (gör. epiphaneia – megjelenés). A kereszténységben a IV. század elején vált epifánia napja liturgikus ünneppé, 312–325 között kezdett el terjedni először keleten, majd nyugaton. Az ünnep Jézus Krisztus megjelenésének három aspektusát foglalja magába: a napkeleti bölcsek imádását, Jézus megkeresztelkedését a Jordánban és Jézus első csodáját a Kánai menyegzőn. A II. Vatikáni Zsinat rendelkezései értelmében a Katolikus Egyház január 6-án a napkeleti bölcsek látogatását ünnepli vízszenteléssel egybekötve; Jézus megkeresztelkedésének ünnepe a következő vasárnapra esik. A Kánai menyegzőről, amelyen Jézus első csodáját vitte végbe a vizet borrá változtatva, egy közbeeső hétköznapon emlékezik meg az Egyház.

A magyarság körében a vízkereszt ünnepéhez kötődően különböző népszokások alakultak ki a századok során, és hagyományosan ekkor kezdődik a húshagyó keddig (a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerdát megelőző nap) tartó farsangi időszak.

Vízkeresztkor a 15. századtól kialakult szokás szerint házszenteléseket tartanak. A szertartás során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; valamint megáldja a benne lakókat, dolgozókat. Szokás szerint ekkor az ajtófélfára felírják az évszámot és a latin áldásformula kezdőbetűit: CMB, ami latinul annyit jelen: Christus mansionem benedicat (Krisztus áldja meg e házat).

Vízkeresztkor hagyományosan vizet szentel a szentmise és a Szent Liturgia elején szertartást végző püspök vagy pap. Innen származik az ünnep közismert elnevezése. Ezt a szent hagyományt őrzi az ortodox egyház is, mégpedig kettős formában. Vízszentelés ugyanis nem csupán az általában január 5-én nagy alkonyati zsolozsmával végzett Szent Bazil Liturgiája végéhez kapcsolódik, hanem a január 6-ai Szent Liturgiához is. Az előesti vízszentelés a görögkatolikus egyházban a templomokban történik, január 6-án a püspök és a papok kimennek a folyókhoz is, hogy megszenteljék azok vizét, ezáltal még inkább bekapcsolódva a Jézus Krisztus megkeresztelkedésekor megvalósuló eseménybe. „Ma a vizek természete megszenteltetik, és a Jordán kettészakad, s hullámainak folyását visszatartóztatja, látván a vizében keresztelkedő Üdvözítőt.” (vízszentelési sztihira).

Vízkereszt ünnepe megmutatja nekünk, hogy Isten minden emberhez elküldte Fiát, hogy a megváltó Jézus születésével elhozza számunkra az üdvösséget, az örök élet reményét. Adja meg nekünk, hogy lássuk kezdeményezését, a jeleket, amelyek által vezetni akar minket. Az ünnepen és azon túl is fordítsuk szívünket a megjelenő Isten felé, hogy megláthassuk életünkben kegyelmi ajándékait! 

kép: Giotto di Bondone: Bölcsek hódolata (Adorazione dei Magi), ~1304, Cappella degli Scrovegni, Padova
kép forrása: Magyar Kurír