Szilveszter testvér visszakapcsol­ná a zárdát Háromszék vérke­ringésébe

– Megkérem, mutatkozzon be olvasóinknak!

– Marosvásárhelyen születtem 1961-ben, Nyárádremetén nőttem fel, ahol az első tíz osztályt végeztem. Abban az időszakban ez így volt, aztán a XI.–XII.-ket már Gyulafehérváron fejeztem be. Ezt követte a katonaság, majd hat évig ismét Gyulafehérváron voltam, ahol teológiát végeztem. 1987-ben szentelt pappá dr. Jakab Antal püspök úr, és kilenc évet egyházmegyés papként tevékenykedtem. Első állomáshelyem Zetelaka volt, majd Sepsiszentgyörgy következett, ahol két évig szolgáltam. Utána Szászmedgyesre helyeztek, akkor kértem felvételemet a ferences rendbe. Amikor a teológiát végeztem, ez nem volt lehetséges, hiszen a rendet a kommunista rendszer felszámolta. Életben hagyták a testvéreket, de negyven évig nem volt utánpótlás. Már a teológiai évek során foglalkoztatott ez a dolog. Elmondanék egy kis történetet is, ami a teológia első évében történt. A mostani segédpüspök úr, Tamás József volt a lelki vezetőnk, és ő több ízben tesztet készíttetett. Egyszer az volt a kérdés, hogy mit tennénk, ha a lottón megütnénk a főnyereményt. 1996-ban, amikor kértem a felvételemet a rendbe, akadt a kezembe az a füzetlap, amire ráírtam, a pénzből építtetnék egy kolostort, és kérném a felvételemet oda... 

– Hogyan esett választása a Szilveszter névre?

– Régen a rendünkben az volt a szokás, hogy nevet adtak mindenkinek. Azért, mert akkor sokan voltak a testvérek, és így egymástól könnyebben meg lehetett különböztetni őket. A változás után, amikor újraindult a rendünk, már nem volt kötelező új nevet választani. A keresztnevet is meg lehetett tartani, én viszont egy köztes megoldás mellett döntöttem: a bérmálási nevemet, Szilvesztert vettem fel.

Több mint húsz helybeli segített a temetőtakarításban

– Hogyan vált ferencessé, mit kell tudni az erdélyi rendtartományról, miként került Esztelnekre?

– Egy hónapig voltam Szászvároson – akkor ott volt a tartományfőnök. Egy másik paptestvéremmel léptünk be a rendbe, így az egyéves jelöltidőre nem volt szükség, hiszen én kilenc évig bizonyítottam. Augusztusban Szécsénybe, Magyarországra kerültünk, ahol megkezdtük a noviciátust. Az erdélyi Szent István királyról elnevezett ferences rendtartománynak és a magyarországinak ma is közös a képzése. A noviciátus után 1997-ben megtörtént az első, úgynevezett egyszerű fogadalom, ami a rendi életben való elkötelezettséget jelenti, de még nem tekinthető véglegesnek. Ezt háromszor kell megismételni, és a kifutási ideje kilenc év, ez idő alatt a jelöltnek el kell dönteni, hogy véglegesen el akarja-e kötelezni magát, vagy sem. Szécsény után Szegeden voltam két évet, akkor még úgymond ott zajlott a ferences élet begyakorlása, egy nagy kolostorban. Lelkipásztorként is segíthettünk, ami révén sok tapasztalatot gyűjtöttünk. Utána hazajöttem, Désen voltam egy ideig, majd Marosvásárhelyen, kevés ideig Vajdahunyadon, Kolozsváron, illetve Brassóban. Hosszabb időt töltöttem Kaplonyban, ahol 2008-ban vettük vissza a kolostorunkat, addig egyházmegyések látták el a teendőket. Kaplonyban a szatmári püspöknek az volt a kérése, hogy az egyházmegyések mellett a ferencesek is legyenek jelen. Úgy összeszűkültünk, hogy korábban volt a temesvári egyházmegyében is házunk (Máriaradnán), csak fogyatkoztunk, így aztán Leó atya egy merész lépéssel négy ferences testvért küldött Kaplonyba, hogy a rend ismét megjelenjen ott is. Onnan Csíksomlyóra kerültem, majd ez év november 16-án Esztelnekre, Sebestyén testvéremmel. Helyezésünk rendkívülinek tekinthető: ezt a tartományfőnök eszközöli a káptalannal, illetve a rendi vezetőtestülettel. Általában pünkösd tájékán szokott megtörténni, és nyáron van a költözés, viszont Tarziciusz atya agyérgörcsöt szenvedett, így lépni kellett. Az utolsó definitórium összeült, és úgy döntött, hogy a Csíksomlyón levő nyolc testvérből kettőt Esztelnekre küld. Az erdélyi rendtartományban most 45-en vagyunk, a fiatal generációsok között én vagyok a legidősebb. Négyen képviselik az 1989 előtti időszakot, többek között Tarziciusz atya, a legidősebb pedig Ervin testvér.

– Korábban járt-e Esztelneken, miként fogadták a hívek?

– Én 2000-ben itt tartottam a missziót, a jubileumi év során ide voltam beosztva lelkigyakorlatot végezni. Egy évvel később, 2001-ben, amikor a végső fogadalomra készültem, három hetet éppen itt voltunk. Tehát nem ismeretlen helyre kerültem, és bár meglepetésként ért, bevallom, hogy egy picit vágyódtam ide. Úgy érzem, a hívek jól fogadtak, szép számban járnak templomba, rorátéra. A kolostor melletti temető gazos volt, szóltam egy-két embernek, hogy szeretném egy hétvégi napon kitakarítani, és több mint húszan jöttek el, ami nagyon jólesett.

Ráfér a javítás a patinás épületre

– Melyek a rövid és hosszú távú tervei?

– Első lépésben a kolostort szeretnénk kijavítani, hogy a kor követelményeinek megfelelő körülményeket tudjunk biztosítani. Fürdőszoba épül, a villanyhálózatot kell felújítanunk, mert elavult, a központi fűtést szolgáltató kazánra is ráfér a javítás, ugyanakkor a megyei tanácsnál pályáztunk a tetőszerkezet javítására. Rövidtávon ezt szeretnénk megvalósítani, az elkövetkezendőkben pedig az egész kolostort restaurálnánk, így lehet visszakapcsolni a háromszéki vérkeringésbe. Az egyházi teendőink mellett úgynevezett népnevelő tevékenységeket szeretnénk bevezetni. Természetesen a lelkiek ápolása áll hozzánk a legközelebb, így arra is gondoltunk, hogy felújítva a cellákat, lehetőséget nyújtunk elsősorban papoknak – de akár világi hívőknek is – visszavonulni, lelki gyakorlatot végezni.

– Ön a modern kor vívmányait is használja. Blogot vezet, Facebook profilja van...

– Nem igazán értek a számítógéphez, de fontosnak tartom, hogy ezzel a lehetőséggel is éljünk. Sosem felejtem el a következő történetet. Az egyik plébános – még Márton püspök idejében – lelkiismeretbeli problémával kereste fel a püspököt. Tudott volna egy autót vásárolni, viszont kevés embernek volt meg ez a lehetősége, és kényelmetlenül érezte magát emiatt. A püspök úr azt mondta: Ma, amikor az ördög autóra ült, akkor a papnak is javallott, hogy versenyt tudjon vele szaladni. Én is jó dolognak tartom, amit Benedek, majd Ferenc pápa is szorgalmazott, hogy az egyház jelenjen meg a világhálón, használjuk fel az evangelizáció érdekében.

– Jelmondata?

– Értük szentelem magam, hogy ők is szentek legyenek az igazságban. Ez volt az újmisés papi jelmondatom, amit továbbvittem szerzetesként is. Ez segített abban, hogy bárhová mentem – bár készségesen tettem –, otthon tudtam érezni magam. Ez segít abban, hogy az ember feltalálja magát, és végezze a felvállalt feladatát ott, ahová helyezték, a közösségért.