Az Úr Jézus feltámadása mindent megváltoztatott. Az apostolokat mindenekelőtt elvezette a belé vetett hitre. Ők már a Jézussal eltöltött idő alatt is megtapasztalták az Úr Jézus más voltát. Eljutottak odáig, hogy felismerték benne a Messiást. Tanúi voltak annak, hogy bűnöket bocsátott meg, amit csak Isten tehet (vö. Mk 2,7). Tekintéllyel és hatalommal tanított, isteni tekintéllyel a saját törvényét a Mózes által közvetített törvény fölé helyezte: „Mondatott a régieknek (…), én pedig mondom nektek” (vö. Mt 5,31). Többször kijelentette: „Az Emberfia ura a szombatnak is” (Mk 2,28). De még nekik is kellett a feltámadás tapasztalata, hogy megértsék, Jézus több mint Messiás, ő az Úr, valóban Isten Fia. Ezt látjuk kifejezetten a mai evangéliumban, Tamás apostol esetében.

Az apostolok Jézust Mesternek szólították. De amikor Tamásnak újságolták, hogy feltámadt és megjelent nekik, már így mondták: „Láttuk az Urat.” Az Úr az Isten nevét helyettesítette. S amikor Tamás is találkozott Jézussal, kimondta az Újszövetség legszebb hitvallását: „Én Uram, én Istenem!”

Aztán a Feltámadott átadta apostolainak a Szentlelket, megadta a hatalmat a bűnök bocsánatára. A feloldozás szövege csodálatosan tanítja a bűnbocsánatot mint a megváltás gyümölcsét: „Isten, a mi irgalmas Atyánk, aki Szent Fiának kereszthalála és feltámadása által kiengesztelte önmagával a világot, és kiárasztotta a Szentlelket a bűnök bocsánatára, az Egyház szolgálata által bocsásson meg neked, adja meg a békét!” Az Úr Jézus Tamásnak mondott szavai: „Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek” arra utalnak, hogy a Feltámadott ma is jelen van Egyházában, és a mi szemeinket is képes megnyitni, hogy felismerjük őt.

A szentleckében, Péter első levelében hallottuk, hogy Isten, az Atya „Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által élő reménységre teremtett újjá bennünket”. Krisztus feltámadása minket is elvezet a hit titkának elfogadására, megőriz a hitben, és eltölt élő reménységgel. XVI. Benedek pápa írta: „A keresztény üzenet nemcsak informatív, tájékoztató, hanem performatív, átalakító volt, azaz az evangélium nemcsak valami tudható dolog közlése, hanem olyan közlés, mely tényeket hoz létre, és megváltoztatja az életet. Az idő, a jövő sötét ajtaja feltárult. Akinek reménye van, az másként él, új életet kapott ajándékba.” (Spe salvi, 2.) S erre az élő reményre van a legnagyobb szükségünk ma.

A mai világ a reménység tanúit keresi. De ahogy XVI. Benedek pápa írta: „Aki nem ismeri Istent, lehet, hogy sokféle reménye van, de végső soron remény nélkül, a nagy, az egész életet hordozó remény nélkül él (vö. Ef 2,13). Az embernek igazi, nagy és minden törésen átvezető reménye csak Isten lehet, aki mindvégig, a beteljesedésig szeretett és szeret.” (Spe salvi, 27.)

A mai vasárnap egyúttal az isteni irgalmasság vasárnapja is. „Mivel a közös Atya, aki az égben van, a képére és hasonlóságára teremtett gyermekeit szereti, megígéri az irgalmasságot azoknak, akik irgalmasságot gyakorolnak másokkal. Aki tud együtt szenvedni, segíteni, megbocsátani másoknak, maga is elnyeri Istentől a segítséget és a megbocsátást.” (A. Durand) Ahogy a nyolc boldogságról szóló részben olvashatjuk: „Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak” (Mt 5,7). Krisztus feltámadása a mi életünkben is hozza meg a valódi hitet, a biztos reményt és az irgalmas szeretetet!

Magyar Kurír