Ne szeressetek szóval és nyelvvel, hanem tettekkel és igazsággal (1Jn 3,18). Valami isteni pátosz és emelkedettség hatja át az ókeresztény Egyházat. Mintha mindannyian hitből való engedelmességre tértek volna meg. Mintha úgy illant volna el a bűnös vágy és gondolat, mint ahogy Jézus eltűnt a tanítványok szeme elől. Mindig gond van a második nemzedékkel. Ők nem tudják visszaeredeztetni a tanítás lényegét az alapítói szándékra, hanem a rárakódott port találják követendőnek. Ez a szemlélet közel áll a szektássághoz, ahol az Írás szószerintisége mellé a kemény fizikai munka is csatlakozik. Évtizedekkel ezelőtt a Börzsöny lankáin javában folyt a betakarítás. A gazda naponként vette föl a munkásait. Már a harmadik nap után kiderült, hogy az egyik faluvégi csoport három-négyszer annyi gyümölcsöt takarít be, mint a többiek.
– Hogy lehet ez? – horkant föl a gazda.
– Mi megtértek vagyunk – jött a válasz a szomszéd faluból érkező asszonytól.
– Akkor térjen meg mindenki! – szólt a gazda válasza.

Nyilván a napi teljesítmény fokozása volt a célja, a háttérre nem volt kíváncsi.

A megtérés és a békesség kapcsolatát tárja fel a mai evangélium. A béke mint a rend nyugalma az arisztotelészi filozófia óta közkeletű kifejezés. Sem a társadalmi rendetlenség, sem az anarchia nem eredményez békét. Ugyancsak nincs béke ott, ahol hiányzik a nyugalom, és csalással vagy állandó rendőri jelenléttel próbálják fenntartani a rendet.

Különös, zaklatott állapotban gyűltek össze a tanítványok. Az ajtókat és a lelküket is bezárták. Aki a lelkét bezárja, az ugyanott fog kimenni, ahol bejött. A zárt ajtók mellett falak vannak. A falak erőt, hatalmat sugallnak. Mindez azonban csak vélt biztonság. A tornyok leomlanak, a falak megrepedeznek, az ablakok, ajtók kiszakadnak a helyükből, és minden szobát átfúj a szél. A biztonság nem lehet több mint vélt bizonyosság, és mint ilyen, rendkívül becsapós. Az ember a maga erejéből a falakat sem felépíteni, sem lebontani nem képes. Az építkezés tervei már régen a kukákban landoltak. Nem csoda, hogy a félelmeit és a bizonytalanságát sem tudja elűzni. Mindezekre egyedül a Szentlélek képes. Ugyancsak a Szentléleknek tulajdonítjuk azt a képességet, amely révén a rendetlenségből rend lesz, és a harcos nyugtalanságból nyugalom.

A világpolitika láthatólag az erők átcsoportosítására készül. Itt egy ország, amott egy sziget, másutt húsz négyzetkilométer, látszólag ez a vita tárgya. A valódi vita azonban nem itt van, hanem az ember szívében. Bunkerek, tornyok, rakéták, harckocsik. Ami marad utánuk: halál, nemlét, pusztulás, romok. Fiatalok tízezreinek besorozása, foglyok, súlyos sérültek és életek megnyomorítása. Mert sem a karácsonyi angyal üzenetét nem hallották meg (dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek), sem Jézus köszöntését (Békesség veletek!) nem vették komolyan. Érthetetlen, hogy az egyik szuperhatalom polgárainak – hatvan-hetven százalékban templomba járó és bibliaolvasó népek – szívében hogyan születhet meg a gyilkológépek előállításának és bevetésének gondolata. A jó fizetés feletti öröm vajon elfeledtetheti-e a néhány ezer kilométerrel odébb súlyosan megsebesült frontkatonák látványát? Mérnök kollégád fia vagy akár a te fiad is ott lehetne a láb nélküliek, a tolókocsiban ülők sorában. A mindig időszerű jézusi tanítás és jelenlét rendszerint különleges természeti jelenséget vonz. Rajtunk is múlik, hogy a vadászgépek hangrobbanásai vagy a Szentlélek gyöngéd érintései jutnak el hozzánk.

Szentlélek, téríts meg minket! / Szentlélek, szabadíts meg minket! / Szentlélek, gyógyíts meg minket! / Szentlélek, érints meg minket! / Szentlélek, erősíts meg minket! / Szentlélek, juttasd eszünkbe mindazt, / amit Jézus hagyott ránk! Ámen.

Magyar Kurír