Az e világi javakat kereső embernek mindenből sok kell, vagy éppen abból kell sok, aminek a gyűjtésébe belefeledkezett. Az Isten útján járó embernek nem kell sok minden, éppen csak annyi, hogy földi életének zarándok jellegét megértse. Számára a sok helyett már csak a minden jöhet szóba. Magasabb szinten él, mint a pusztán földi javakat kereső társa. A „minden” nem azt jelenti, hogy nagyon sok van neki az itteni javakból, hanem inkább úgy mondhatnánk, rátalált arra a forrásra, amely nem apad ki, kifogyhatatlan. Rátalált a Teremtőre, aki túlcsordul a szeretetben és az önátadásban. Úgy lesz kifogyhatatlan, hogy mindig osztja magát. Őbelőle „nem lehet sok”, csak egy, de ő a „minden”. Egyszer egy hittanos gyerek azt mondta, Istenből azért nem lehet kettő, mert nem férnének el!

A mai evangéliumban szereplő gazdag ember pihenni akar, miután kellő vagyont gyűjtött össze. „Van elég vagyonod, eltart sok évig!” No de meddig? Nem fogja megunni? Korunk jómódú emberei között, például Svájcban is, egyre több az öngyilkos. Tehát mégsem boldogít a pénz? És a jómódú ember, ki tudja, mi miatt, a szegény országokba megy egyfajta lelki turizmus céljából, hogy az unalom émelyítő lelkiállapotát elűzze. Mindene megvan, valami mégis hiányzik neki.

Jézus válasza kemény: „Még az éjjel számonkérik lelkedet!” Ez nemcsak azt jelenti, hogy bármikor meghalhatunk, hanem azt, hogy „nem tudjuk sem a napot, sem az órát”. Sőt, pontosítanunk kell: „éjszaka” halunk meg, azaz nem látjuk, hogy mikor. Az éjszaka itt nem napszak, hanem lelkiállapot. Olyan ez, mint a teremtés különböző mozzanatai a Bibliában. A Tábor-hegyen semmit sem látnak az apostolok a felhők miatt, és hebegnek-habognak, mégis boldogok, mert valami átjárta a szívüket. Ádámot „elaltatja” Jahve, amikor Évát teremti. Az áruló Júdás János evangéliumában „éjszaka” megy ki a teremből. S Jézus nem a küszöbön álló szenvedéséről beszél, hanem arról, hogy most dicsőül meg az Emberfia.

Amikor a sokféle „éjszaka” után kivirrad, akkor rájövünk, hogy Isten mindig valami újat teremtett ilyenkor. Új jelet ad, új kapcsolatot indít ember és ember között. S a halál éjszakája? Újjászületés az örök életre, az örök világosságra. Ami éjszaka történik, azt kell a továbbiakban kutatnunk, boncolgatnunk nappal, az összefüggéseket keresve. Minden normális emberben ott van egyfajta alapélmény, hogy az éjszaka, amit most nevezzünk ismeretlennek, nem azonos a semmivel, hanem a még nem ismert világgal azonos.

Ha tehát megelégszünk a sokkal, akkor lehet, hogy mindig „nappalunk” lesz, de félő, hogy le fogunk égni, és ezen nem segít semmiféle UV-szűrő. Félő, hogy lemaradunk az Isten által felkínált világosságról, ahová egyfajta éjszakán, a halálon keresztül kell eljutni. Aki viszont krisztusi igényességet próbál megélni – bárcsak mindenki eljutna erre a szintre! –, az megérti, hogy most még nappalaink és éjszakáink kettősségében élünk. Az éjszakáink olyan életmozzanatok, amelyeket nem értünk, inkább csak átszenvedünk. Az éjszakánk Isten mozgástere, mert ő olyankor teremt. S jobb, ha abba nem szólunk bele.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír