Mi az Úr akarata velem? Honnan fogom tudni ezt teljes bizonyossággal? Gyakran teszik fel ezt a kérdést a fiatalok. Szeretnének biztosra menni, szeretnének nem elúszni és nem elcsúszni. A kérdezők között természetesen van olyan is, akinek a vőlegénye az első próbálkozás, de csak próbálkozás. Hivatás vagy inkább egy kereseti forrás? Esztelenségnek tudható be a döntés elodázása. Az, amikor a fiatal nem mer, vagy nem tud elköteleződni. Minden változékonyságnak van alávetve. Miért pont az én személyes döntésem legyen végleges vagy elkötelezett? Tény, hogy fiataljaink előtt elképesztően sok lehetőség áll. Két-három egyetemen is tanulhatnak, közben dolgoznak is. Úgy repkednek Európa városai között, mint ahogy a szüleik korosztálya átment Pestről Budára. Néhány euróból kijön a repülőjegy is. Angolul, köszönik szépen, megvannak. Nem használnak churchilli fordulatokat, de eltársalognak, és a tanulmányaikhoz is elegendő a megszerzett nyelvtudás. Egy laptop meg egy mobiltelefon elég ahhoz, hogy a kontinens bármely országában ismereteket szerezzenek. Huszonéves srácok úgy bánnak az intelligens robotokkal, ahogyan azt tanáraik húsz évvel ezelőtt még elképzelni sem tudták. Kapcsolatokat teremtenek és tartanak fenn japán, indiai, spanyol barátaikkal. Úgy konferenciáznak négyen-öten, mintha az a világ legtermészetesebb dolga volna. Az összekötettésben lévő, de egymással személyesen soha nem találkozó fiatalok egyazon témán dolgoznak, vagy dolgozatot írnak – összement az idő és a tér.

Pedig csak egy sereg lehetőség jött közel. Ami elérhetővé vált, azért meg is kellett küzdeni, csakúgy, mint emberségünk minden olyan szeletéért, amiért élni érdemes. Most nem a családról elmélkednék – ezt megtették már mások. Inkább azokra az eseményekre, mozzanatokra hívnám fel a figyelmet, amelyeket Istennel négyszemközt lehet „lemeccselni”.

Egy barátom a diplomadolgozatát írta. A leadás előtt rendszeresen elment a templomba. Eltöltött ott a mise elején öt percet, majd kiment a Duna-partra gondolkozni. Ő így mondta: gondolkozni. Két éve ott voltam a diakónusszentelésén.

Egy másik barátom két hónapot kapott a diplomaterve kidolgozására. Erre a munkára négy-öt hónapot szoktak adni. Nem nyafogott, nem hisztizett, hanem nekifogott. Kitette maga elé a határidőnaplót. A dolgozat leadásának időpontja szombat dél. Péntek estére, hat órára beírta a naptárába: mise. Hajtott, ahogy csak tudott, aztán pénteken fél hatkor letette a tollat.

Magyar Kurír