Kik voltak a feltámadott Jézus első tanúi? A ma élők számára is fontos tisztázni: kik voltak az Ősegyház első hívei? Lehet-e egyáltalán Egyháznak nevezni őket? Jézus a tizenkettő mellett másoknak is megjelent. Szent Pál több ezer emberről tesz említést. Néhány asszony, akik személyes gondoskodásukkal, akár a magánvagyonukkal vagy a kezük munkájával látták el a Jézus melletti csoportot, elkísérték őket útjaikon. „Az asszonyok Krisztus nyilvános működésének kezdetétől olyan különleges és gyöngéd fogékonyságot tanúsítottak Őiránta és küldetésének misztériuma iránt, mely megfelelt az ő nőiességüknek. Ezt igazolja a húsvéti misztérium, de nem csupán a kereszt alatt, hanem a föltámadás hajnalán is. Az asszonyok voltak az elsők a sírnál. Ők voltak az elsők, akik üresen találták. Ők voltak, akik először hallották: »Nincs itt. Föltámadt, ahogy előre megmondta.« (…) Ők kapták a megbízást, hogy hírül vigyék az apostoloknak az igazságot. János evangéliuma pedig külön kiemeli Mária Magdolna szerepét. Tudniillik ő az első, aki találkozik a föltámadott Krisztussal. (…) »az apostolok apostolának« is nevezzük őt.” (Szent II. János Pál pápa: Mulieris dignitatem 16.)

Kik alkották tehát az Ősegyházat? Az első csoport az asszonyok, akik pontosan tudják, hogy a hír mindaddig híresztelés csupán, amíg a második csoportba tartozó Péter vagy az ő tekintélyével mások ki nem hirdetik. Az Egyház teljes nyugalommal hagyatkozhat a Szentlélek vezetésére, hogy az út, amelyen jár, az apostoli hitet őrző hivatalos és szent tanítás útja. Krisztus Egyháza egyben a Szentlélek Egyháza is. Ahol Péter, ott az Egyház. A Péterhez való közelség szabja meg az egyháziasságukat.

A harmadik, név nélküli csoport a rémüldözőké, akik a világból csak a rosszat hajlandók észrevenni, és rossz gondolataikkal teleszórják a környezetüket. „Nem próbáltam meg képét adni (…) a halkan, jéghideg szorongással növekvő rémületnek.” (Karinthy Frigyes) „Agyadban (…) égő hodályba zárt / Riadt baromként bőg a rémület.” (József Attila)

A negyedik csoportot a kételkedő szívűek alkotják. A negatívok, a mindig kétkedők, a szkeptikusok. Megteremtenek maguk körül egy rossz világot, vagy a rossz környezetből nem képesek, nem akarnak kibújni, és azután egy negatív fal veszi körül őket. „Aki helyes felismerésekre vágyik, annak előbb helyénvaló kételyeket kell támasztania.” (Arisztotelész) „Az a baj a világgal, hogy a bolondok mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel.” (Bertrand Russell)

Az ötödik csoport a csodálkozóké, akik örömükben még mindig nem hittek. Ők a misszióra alkalmasak. Akiknek mindig van egy darab sült haluk. „Itt nemrég az öröm víg dala harsogott.” (Berzsenyi Dániel) „Szűd teljék meg az öröm borával, / Húzd, s ne gondolj a világ gondjával”. (Vörösmarty Mihály)

Igen, ők is az Egyház voltak. A bizonytalankodók, a még csodálkozni tudók, a kételkedők, a hírvivő asszonyok. Ma sem különbek a kétezer évvel ezelőtt élt elődeiknél.

A tetőbontó hordágyvivőknél, a pénzváltóasztal mellett ülőknél, a hálójavítóknál vagy a feleselő asszonyoknál. Az Egyház, amely küldetéssel bír. „Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet. Kereszteljétek meg őket (…), tanítsátok meg őket mindarra, amit parancsoltam nektek. És íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végezetéig.” (Mt 28,19–20)

Magyar Kurír