Feltámadt, nincs itt! – mondta az angyal az asszonyoknak. Ez a hír első hallásra rémületet keltett bennük, elfutottak. Mária Magdolna, mihelyt meglátja, hogy a kő el van hengerítve, azonnal futásnak ered, hogy értesítse Pétert és Jánost. Azok szaladnak a sírhoz, és belépve látják „az otthagyott gyolcsot, meg a kendőt (…) külön összehajtva más helyen”. Láttak és hittek. Isten ilyen egyszerű jelet használ fel arra, hogy megvilágosítsa a tanítványokat, akik „nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból”, sem azt, amit Jézus előre megmondott a feltámadásáról. Péter és János érdeme, hogy befogadták a Feltámadott „jeleit”: a hírt, amit egy asszony hozott: az üres sír és az összehajtogatott leplek üzenetét. Mindenki futott: Mária Magdolna Péterhez és Jánoshoz, Péter és a másik tanítvány az üres sírhoz. Ez a futás jól kifejezi azt a buzgalmat, amellyel ma is minden tanítványnak és minden közösségnek keresnie kellene a Feltámadottat.

A Feltámadott „jelei” ma is jelen vannak: az evangéliumi élet, az Egyház élete, amit sem külső üldözések, sem belső harcok nem tudnak megtörni. A feltámadt Jézus eleven jelenléte állandóan magához hív. Feladatunk, hogy észrevegyük „jeleit” az életünkben, és higgyünk benne.

Húsvétkor abban a furcsa helyzetben vagyunk, hogy a Feltámadott első „lépéseit” próbáljuk meglesni. A Szentírás nem szól a feltámadás pillanatáról. De következtethetünk rá, mert János ott kezdi, hogy a hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Máté szerint érzékelte, hogy „az Úr angyala (…) elhengerítette a követ, és ráült”. Az őrök remegtek tőle való félelmükben, s csaknem halálra váltak. Jézus fényektől övezetten, diadalmasan lép ki sírjából.

Tehát emberi szemmel nem látottan, észrevétlenül támadt fel. Mint ahogy szűzi fogantatásában is az ember számára érzékelhetetlen módon lépett be a történelembe, s Keresztelő János harminc év elmúltával is elmondhatja róla: „köztetek áll az, akit nem ismertek”. Ez az a pillanat, a feltámadásától a kő elhengerítéséig eltelő kisebb vagy nagyobb idő, amikor még a főpapok pecsétje sértetlenül bizonyította Jézus halálát, pedig már föltámadott. Így szokott cselekedni Isten: észrevétlenül, szenzációk nélkül. És mintha csak ki akarta volna játszani az emberi okosságot, halálának emberi bizonyítását üressé tette. Az ember úgy tudta, hogy a halál van jelen. Isten megmutatta, hogy az Élet legyőzte a halált. Ő elég erősnek tudja magát arra, hogy magán hordozza a halált. Isten „gyöngesége” erősebb az embereknél – írja Szent Pál.

Isten a legnagyobb műveit anélkül indítja el, hogy az ember megtapasztalná. Ha nem értjük meg a húsvétot, beletörődünk a rosszba. A húsvét eljött, a nehéz követ elhengerítették, és a sír megnyílt. Jézus legyőzte a halált, és örökké él! A feltámadt Jézus a szívedbe helyezi a Szentlélek erejét, aki megújít. Életed a feltámadott Jézus életébe fonódó élet, a halál és a gonosz fölött aratott győzelmének részese. Vele együtt élünk és munkálkodunk egy új ég és egy új föld születésén, ahol nem lesz gyász, sem könny, sem halál, sem szomorúság, mert Isten lesz mindenben minden. Ez húsvét evangéliuma, ez a keresztény igehirdetés középpontja.

Magyar Kurír